Kísértetiesen hasonlított a szituáció a négy évvel ezelőttire. Naganóban egy mindössze 14 esztendős amerikai kislány sírt és nevetett egyszerre a kamerákba, amikor kiderült, megszerezte az olimpiai aranyérmet. Tara Lipinski ugrabugrálását, sikoltozását sokszor láthattuk már azóta a különböző "nosztalgiázó" televízióműsorokban. Mostantól viszont már Sarah Hughes örömkönnyeivel találkozhatunk majd lépten-nyomon. Aki ugyancsak nagyon fiatal -- 16 éves --, és még egy párhuzam is akad, Lipinskihez hasonlóan pályafutása során először az olimpián győzte le az abszolút favoritnak kikiáltott csapattársat, Michelle Kwant.

-- Régebben visszafogottabb voltam a jégen, valahogy nem sikerült mindent kiadnom magamból. Most viszont arra gondoltam, hogy nincs mit vesztenem, és olyan kűrt futottam, amilyenről csak álmodni szoktam -- mondta a boldog bajnok az őt faggatóknak.

-- Ennek tudható be az ünneplése a programja végén?

-- Csodálatos érzés volt, amit sohasem felejtek el. Sikerült, kiáltottam fel, és akkor tudatosult bennem, hogy a közönség állva tapsol nekem. Amikor pedig a meghajláskor lenéztem a jégre, szinte nem is látszott a sok virágtól és plüssállatkától.

-- A rövd után gondolta volna, hogy egyáltalán érmes lesz?

-- Bevallom, nem nagyon. Mégiscsak a negyedik helyen álltam, és igazi sztárok előztek meg. Akkor is elbizonytalanodtam egy pillanatra, amikor a kűr után a pontjaimra vártam. Mert hiába éreztem én tökéletesnek a futásomat, a világbajnok, a nagy favorit még hátravolt, így sejtettem, hogy túl magas számok nem jelennek majd meg a táblán.

-- Aztán mégis.

-- Igen, nagyon kellemes meglepetés ért. Csupa 5.7 és 5.8, nem is várhattam jobbat.

-- A televíziós bevágásokból kiderült, hogy az öltözőben követte figyelemmel az eseményeket.

-- Rendkívül ideges voltam, hiszen nem tudhattam, mi történik. Aztán sorra jöttek a lányok, és egyiküket sem sorolták elém. Amikor Szluckaja is végzett, és kiderült, hogy ő sem kapott magasabb pontokat, szinte fel sem fogtam, mi történt. Igaz, még most se nagyon tudom felfogni, de hát mégis csak itt vagyok.

-- A szülei és a testvérei tudtak már gratulálni önnek? Vagy a média teljesen lefoglalja a győzelme óta?

-- Oh, a mamámmal és a papámmal már beszéltem. A testvéreim közül, akik öten vannak, viszont még nem sikerült mindenkivel.

-- Ilyen nagy a család?

-- És mindenki sportimádó. Édesapám, John jégkorongozott az NHL-ben, a legendás Ken Drydennel játszott egy csapatban. Édesanyám, Amy háztartásbeli, viszont nagy műkorcsolya-rajongó. A nővérem, Rebecca hírszerkesztő a New York City TV-nél, a bátyám, David szintén hokizik, akárcsak Matt, Emily műkorizik, éppen most van feljövőben, és a legkisebb közülünk, Taylor, ahogy ő szokott fogalmazni, még mindenre nyitott.

-- A jövőre nézve önnek milyen tervei vannak?

-- Egy biztos, harminc éves koromban már biztosan nem akarok minden este valamilyen revüben korcsolyázni. Sokkal rendezettebb életet szeretnék. Igazság szerint orvosnak készülök.

-- Most, hogy igazi sztár lett, hogy tudja majd összeegyeztetni a tanulást a sporttal?

-- Eddig sikerült, remélem, a jövőben sem változik.

Sarah Hughes-nak tehát fiatal kora ellenére határozott elképzelése van az életéről. Ügyvéd édesapja, John szerint komolyabb a korosztályánál, aki minden nap a The New York Times-ot olvassa. Ennek ellenére a szülők igyekeznek, hogy ne legyen "koravén" a gyermekük, afféle boldogtalan csodagyerek, és kifejezetten örülnek neki, ha a vele azonos korúakkal barátkozik. Hogy Sarah teljes életet él, azt mindenki láthatta csütörtök este, ilyen önfeledten ünnepelni ugyanis csak egy igazán vidám gyerek tud.

Nemzeti Sport 2002.02.23.