FONTOS


 








Titkon még jobbra számított
Egyed válaszút előtt

Egyed Krisztina mindent kiadott magából, és nagyon elfáradt. Erről tanúskodik, hogy csengetéskor az utolsó kört az addigi legjobb idővel kezdte, az első hat pár után azonban eredménye csak a harmadik legjobb volt.

-- Akkor nagyon messzinek tűnt a vége. Az utolsó körben egyszerűen nem akart csúszni a korcsolyám. Mind a két lábamat görcs kerülgette -- magyarázta Egyed.

-- Csak nem azt akarja mondani, hogy elégedetlen?

-- Nem, nagyon örülök, majd kiugrok a bőrömből, hiszen végre áttörtem a kétperces határt, de azért titkon bevallom 1:58-on belüli teljesítményre számítottam.

-- Miért nem sikerült?

-- Az első háromszáz méter még kiváló volt. Az első teljes kör valamivel gyengébb a tervezettnél, majd az utolsónál megjött a "nagy halál". Mindent beleadtam, de többre nem telt.

-- Azt mondják itt a gyors jégen könnyű rekordot javítani. De korábban is versenyeztek már itt, s akkor elmaradtak a rekordok. Mivel magyarázza ezt az ugrásszerű javulást?

-- Az én magyarázatom egyszerű. Korábban nem voltam teljesen rendben, szokás szerint náthás voltam. De ami döntő, hogy a felkészülésünk ilyen tartalmas, ilyen jó még soha sem volt mint ebben az idényben. A Városligetben rendezett feledhetetlen sikerű világbajnokság rendkívüli ösztönzést adott, edzőm, Ivánkai György a nyárra új programot dolgozott ki, lényegesen több külföldi edzőtáborba jutottunk el a MOB-tól kapott támogatásnak köszönhetően. Ráadásul nagyon jó edzőtársakra találtunk, Hunyady Emese is több ízben velünk volt, meg egy cseh fiú, és így négyen, Zsolttal együtt nagyon jól ösztönöztük egymást.

-- Hogyan tovább? A negyedik után az ötödik olimpiai részvétel következik?

-- Nehéz kérdés, válaszút előtt állok, természetesen nagyon szeretném folytatni, de ezen még gondolkoznom kell. Huszonöt éves vagyok, két diplomával. Mind a kettő a könnyűipari mérnökség és a közgazdász marketing szaktanácsadás nagyon gyorsan fejlődő, változó hivatások közé tartozik. Jó lenne, ha olyan munkahelyhez jutnék, ahol elnézik az edzőtáborokat, a külföldi utazásokat, és ezzel együtt lehetőségem lenne arra, hogy elkezdhessek dolgozni.

Nemzeti Sport 2002.02.22.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002