FONTOS


 








Amerikai ezüst
Eberharter végre aranyra váltott!

Igazodjon ki az, aki tud Stephan Eberharteren!

A közvélemény és a szakemberek is a Világkupa-éllovas osztrák győzelmét várták lesiklásban, valamint szuper-óriásműlesiklásban, ám a harminc feletti síző "alkalmazkodott" az eddigi világversenyeken bevált sémához, vagyis éremmel, de nem a legfényesebbikkel térhetett nyugovóra.

Pedig a nagy mumus, Hermann Maier sérülés miatt nem indult el az olimpián, sőt még a lábát sem tette be Salt Lake Citybe! Ám Herminátor, vagyis az álomfosztó szerepét ezúttal Fritz Strobl és a norvég Lasse Kjus, valamint a másik viking Kjetil Andre Aamodt magára vállalta.


Eberharter

Eberharter előbbi kettőnek "köszönhette", hogy csak bronzérmet vehetett át a lesiklásban, míg utóbbi szuper-G-ben szegte kedvét az osztrák klasszisnak.

Aki aztán -- és most jön az értetlenkedés -- óriás-műlesiklásban elképesztő produkcióval rukkolt elő az első futamban, hetvennégy századdal múlta felül a második olasz Blardonet, és több mint nyolc tizeddel volt gyorsabb a harmadik Lasse Kjusnál, azaz úgy tűnt, az isten is "neki teremtette" ezt az aranyat. Pedig az idei Világkupa-sorozatban, úgy tetszett, mintha kevesebb energiát fektetett volna ebbe a számba.

Aztán a számára úgymond "tét nélküli" (bár egy osztrák síző számára egyik verseny sem tét nélküli) versenyben megszerezte pályafutása első olimpiai aranyát. Eberharter a pálya középső részén még fokozta is fórját, és bár az alsó szakaszon lassulni látszott, így is meg tudta őrizni előnyét a remek második futamot produkáló, a hetedik helyről az ezüstérmes pozícióba előlépő amerikai Bode Millerrel szemben. A bronzérmet nem az olasz Blardone (ő egyébként az első futamban a célba érkezve sérülést szenvedett), hanem Kjus vehette át.

Eberharter győzelmével az osztrákok már két aranyat könyvelhettek el, s ez korántsem jelenti a végét a sikereknek, hiszen női óriás-műlesiklásban, valamint a férfi műlesiklásban is rajthoz állnak az olimpiai bajnoki cím megszerzésére esélyes versenyzőik.

STEPHAN EBERHARTER

Született: 1969. augusztus 24., Brixlegg

Nemzetisége: osztrák

Sportága: alpesi sí

Magassága: 179 cm

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (óriás-műlesiklás, Salt Lake City, 2002), 2x olimpiai 2. (szuper-óriásműlesiklás, Salt Lake City, 2002, óriás-műlesiklás, Nagano, 1998), olimpiai 3. (lesiklás, Salt Lake City, 2002); 2x világbajnok (szuper-óriásműlesiklás és kombináció, Saalbach, 1991), vb-2. (szuper-óriásműlesiklás, Sankt Anton, 2001); 15x Vk-futamgyőztes, a lesikló-Vk-győztese (2002)

ALPESI SÍ. Férfiak, óriás-műlesiklás. OB: STEPHAN EBERHARTER (AUSZTRIA) 2:23.28 (1:11.98, 1:11.30), 2. Bode Miller (Egyesült Államok) 2:24.16 (1:12.89, 1:11.27), 3. Lasse Kjus (Norvégia) 2:24.32 (1:12.79, 1:11.53), 4. B. Raich (Ausztria) 2:24.40 (1:12.83, 1:11.57), 5. C. Gruber (Ausztria) 2:24.41 (1:12.82, 1:11.59), 6. B. Solbakken (Norvégia) 2:24.50 (1:13.15, 1:11.35), ...Vincze Péter (Magyarország)

Nemzeti Sport 2002.02.22.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002