FONTOS


 








Rosszkor volt rossz helyen
Frankl kezet fogott Rumsfelddel

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a Salt Lake City-i olimpiai faluba látogatott, ahol többek között olyan sportolókkal találkozott, akik túlélték a szeptember 11-i New York-i terrortámadást. Köztük volt Frankl Nicholas, a magyar négyes bobcsapat tagja is. A versenyző megjegyezte, amikor a Világkereskedelmi Központ első tornyába becsapódott a gép, akkor éppen a szomszédos hotelben akart szobát kivenni.

"Rosszkor voltam rossz helyen. A tűzoltók és a rendőrök mentettek ki, még mielőtt összedőlt volna az épület" -- mondta a brit-magyar kettős állampolgárságú Frankl, aki a találkozó végén együtt fényképezkedett Rumsfelddel.

***

A litvánok tiltakoznak

Hivatalos tiltakozást nyújtott be a téli olimpia jégtánc kűrjének pontozása ellen az 5. helyen végzett litván kettős. Margarita Drobiazko és Povilas Vanagas szerint a bírók hibáztak, amikor a bronzérmes olasz Barbara Fusar-Poli, Maurizio Margaglio és a végül negyedik, kanadai Shae-Lynn Bourne, Victor Kraatz duót eléjük rangsorolták, mivel mindkét páros elesett a szabadprogram során. "Azok után, hogy rontottak, jobbnak ítélték őket. Ez egyszerűen nevetséges! -- fakadt ki Drobiazko. -- Mindkét párosnál jobbak voltunk, ők hibáztak, a helyezésünk mégsem változott." Érdekesség, hogy mindhárom kettősnél a technikai pontszámok közel azonosak voltak. A litvánok esetében a művészi hatást értékelték alacsonyabbra a bírók.

***

A katonák is szurkolnak

Az olimpia szelleme elérte a háború dúlta Afganisztánt is: az al-Kaida terrorszervezet ellen harcoló amerikai katonák videoüzenetekkel szurkolnak az aranyérmekért küzdő honfitársaiknak. A 101-es légi deszant hadosztályának kandahári támaszpontján a katonák türelmesen várakoznak, hogy elküldhessenek egy 25 másodperces képes buzdítást kedvenc sportolójuknak. "A katonák és a versenyzők között nagyon sok hasonlóság van -- magyarázta a felfokozott lelkesedést Thomas Greene százados, aki Georgiából érkezett az afganisztáni harcmezőkre. -- Azt hiszem, a sportolókhoz hasonlóan mi is tökéletesen át tudjuk érezni, mit jelent elérni a kitűzött célt, amelyért annyit fáradoztunk." Monty Hudson korvettkapitány szerint a versenyzőkkel és a családtagokkal fenntartott virtuális kapcsolat segít emlékeztetni a katonákat arra, hogy miért is harcolnak, és lelki támaszt ad az otthonuktól távol lévőknek.

***

A bronzérmes Zorro

Becenevéhez méltóan szerepelt Cristian Zorzi olasz sífutó az 1.5 km-es sprint eredményhirdetése után: a mindenki által csak Zorrónak szólított olimpiai bronzérmes fekete maszkban jelent meg a sajtótájékoztatón. "Megígértem a barátaimnak és a rajongóimnak" -- mosolygott az álarcos hős, aki váltó ezüstje után egyéni számban is érmet vehetett át.

***

Veszélyben vannak a téli játékok

Amerikai környezetvédelmi szakemberek szerint a globális felmelegedés miatt a jövőben veszélybe kerülhetnek a téli ötkarikás játékok. A Világ Erőforrásainak Intézetében (WRI) dolgozó tudósok szerint várható, hogy rövidebbek és enyhébbek lesznek a telek, valamint kevesebb hó fog hullani. A probléma Európán kívül az észak-amerikai térséget is érinti majd. A WRI szakértői szerint a XXI. században a világ magas hegységeit borító jégmezők fele végleg eltűnik. "A globális felmelegedés nagy veszélybe sodorhatja a téli olimpiákat. Felszólítjuk a játékok megrendezésére kandidáló városokat, hogy vegyék komolyan számításba ennek az esetleges következményeit. Egyetlen sportesemény sem annyira időjárásfüggő, mint a téli ötkarikás játékok -- mondta Jonathan Lash, a WRI elnöke Salt Lake City-i sajtótájékoztatóján. -- Azok a sípályák, amelyek korábban kiválóan alkalmasak voltak az óriás-műlesiklás versenyeinek megrendezésére, most zöldellő rétnek tűnnek, csak néhány hófolt fehérlik rajtuk."

A környezetvédelem 1994 óta a sport és a kultúra mellett az olimpiai eszme harmadik alapeleme.

***

Kostner a jégcsarnokban

Az Egyesült Államokban előszeretettel tűnnek fel híres színészek, zenészek az NBA és NHL mérkőzéseken, így nem véletlen, hogy a sportrajongó művészek az olimpiai versenyeket sem hagyják ki. Kevin Kostner, az Oscar-díjas Farkasokkal táncoló sztárja a műkorcsolyaversenyeknek otthont adó Salt Lake City Ice Centerbe látogatott ki, hogy megtekintse a hölgyek rövid programját.

Nemzeti Sport 2002.02.21.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002