FONTOS


 








CURLING
A szurkolók szerint egy nemzet két aranyat vihet haza
Kanadai fölény itt is, ott is

A selejtezők ideje lejárt, Kanadáé most jöhet el.

A világ legjobb curlingesei tudniillik befejezték a csoportmérkőzéseket, még három nap, s megtudjuk, kit illetnek meg az ötkarikás aranyérmek. Ha most, az elődöntők előtt kellene arra fogadni, hogy kiknek a nyakába akasztják majd a legfényesebb medálokat, a csúszókorongért rajongók többsége alighanem a kanadai nőkre, illetve férfiakra tenné összekuporgatott pénzét.

Legalábbis ez derül ki abból az internetes játékból, amelyet a Salt Lake City-i olimpia hivatalos oldalán rendeztek. Megszavaztatták a szurkolókat, szerintük kinél nincs jobb, és a voksok összesítése után úgy tetszik, a nép mindkét nem küzdelmében előre odaadná az aranyakat a "juharleveleseknek": a hölgyeknél a Kelley Law vezette csapatra 2260-an, a fiúknál a Kevin Martin fémjelezte gárdára 1507-en tippeltek. Hogy mekkora fölénnyel nyertek a fent említettek azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nőknél a második helyre befutó amerikai együttes 494, a férfiaknál az ily módon ezüstérmes pozícióban végző svéd válogatott 176 voksot kapott...

Essék szó az igazi játékről is: lapzártánkkor az biztos volt, hogy a hölgyek versengésében Svájc, az Egyesült Államok és Kanada kvalifikálta magát a legjobb négy közé. A fennmaradó egy helyre viszont három pályázó is akadt: lévén hogy Németország, Svédország, valamint Nagy-Britannia csapata öt-öt győzelemmel, illetve négy-négy vereséggel holtversenyben zárt a negyedik-hatodik helyen, közöttük az éjszakába nyúló rájátszás döntött. Megjegyzendő, a "szétlövés" győztese aligha bontott pezsgőt, hiszen az elődöntőben a címvédő hölgykoszorú vár rá. Kanada, persze...

A férfiak mezőnyében egyszerűbb a képlet: nem volt szükség holmi rájátszásra, idejében eldőlt, hogy Norvégia Svájccal, Svédország Kanadával méri össze erejét.

Az esélyek? Papíron egyenlőek. Még akkor is, ha a hozzáértők (lásd a szavazást) más véleményen vannak...

CURLING. Férfiak, csoportmérkőzések, 12. kör: Kanada-Dánia 8-3, Svájc-Németország 10-4, Egyesült Államok-Nagy-Britannia 6-7, Norvégia-Svédország 9-8

A csoport végeredménye
1. Kanada 9 8 1 69-30
2. Norvégia 9 7 2 64-49
3. Svájc 9 6 3 59-47
4. Svédország 9 6 3 68-56
5. Finnország 9 5 4 52-54
6. Németország 9 4 5 58-66
7. Egyesült Államok 9 3 6 57-55
8. Nagy-Britannia 9 3 6 46-57
9. Dánia 9 3 6 50-71
10. Franciaország 9 - 9 35-71

Nők, csoportmérkőzések, 12. kör: Svédország-Oroszország 9-6, Svájc-Németország 10-4, Japán-Dánia 6-5

Az állás a csoportmérkőzések után
1. Kanada 9 8 1 65-42
2. Svájc 9 7 2 66-57
3. Egyesült Államok 9 6 3 63-51
4. Németország 9 5 4 55-58
Nagy-Britannia 9 5 4 60-51
Svédország 9 5 4 67-54
7. Norvégia 9 4 5 53-62
8. Dánia 9 2 7 57-70
9. Japán 9 2 7 47-66
10. Oroszország 9 1 8 50-68

CURLING. Nők, rájátszás a 4. helyért: Nagy-Britannia-Svédország 6-4

(A Németország-Nagy-Britannia és a Németország-Svédország mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.)

Nemzeti Sport 2002.02.20.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002