FONTOS


 








MűKORCSOLYA
A bronzéremért csatázó mindkét táncospár elesett a kűrjében
A franciák színpaddá varázsolták a jeget

Hogy mekkora a tétje egy sportoló számára az olimpiának? Aki figyelemmel kísérte a jégtáncosok szabadprogramját, az láthatta. Ennyi bakit ugyanis az elmúlt négy évben összesen nem csináltak a párok, mint ezen az egy versenyen.

Először a kűrt a tizenkettedik helyről váró kanadai Marie-France Dubreuil, Patrice Lauzon kettősnek adódott gondja, miután a Puccini Pillangókisasszonyának öltözött korcsolyázónő kimonójának az ujja rácsavarodott a partnere inggombjára. A versenyzők újra ugyan nem kezdhették az előadásukat, de arra kaptak lehetőséget, hogy onnan folytassák, ahol a technikai akadály miatt kénytelenek voltak abbahagyni.

Nem sokkal utánuk következett a francia Isabelle Delobel és Olivier Schoenfelder alkotta duó, amely Johnny Halliday egyik számára ropta a jégen igen tetszetősen, mígnem az utóbbi korcsolyázó olyan szerencsétlenül kapta el egy ugrást követően a társát, hogy mindketten a jégen kötöttek ki. Ráadásul Schoenfelder nem is úszta meg ennyivel, a korcsolya ugyanis csúnya sebet ejtett a kezén, amire csak a "lihegőben" derült fény, ugyanis a franciák természetesen azonnal folytatták a futásukat, mintha mi sem történt volna.

Az utolsó csoportot, vagyis az éremaspiránsokat sem kerülte el a "dráma". A bronzéremért csatázó olasz Barbara Fusar-Poli, Maurizio Margaglio és a kanadai Shae-Lynn Bourne, Victor Kraatz pár egyaránt hibázott. A világ- és Európa-bajnok taljánok esetében Margaglio esett térdre a rendkívül lendületes, Gloria Gaynor I will survive című slágerére előadott kűr közben, míg vetélytársaik egészen a zárój elenetig tökéletes Michael Jackson-alteregóként táncoltak, s csak ott billentek ki az egyensúlyukból. Így aztán maradt a korábbi sorrend, azaz az olaszoké lett a bronzérem, míg a kanadaiak negyedikként búcsúzhattak.

S hogy ne csak a pórul jártakról essen szó, az aranyéremért versenyt futó francia Marina Anissina, Gwendal Peizerat és az orosz Irina Lobacseva, Ilja Averbuh egyaránt kifogástalan teljesítményt nyújtott. A Cyrano című film betétdalával már a lausanne-i kontinensbajnokságon is nagy sikert arató franciák pár percre igazi színházzá varázsolták a pályát, kidomborítva erősségüket, azaz kitűnő előadóképességüket. Az orosz házaspár pedig a "Life, Peace and Love" mottó jegyében bűvölte el a közönséget, ám végül be kellett érnie a második hellyel, hiszen a kötelező és az original után is élen álló Anissináékat ezen az estén képtelenség volt felülmúlni.

"Nagyon jól korcsolyáztunk. Pályafutásunk legjobb kűrjét futottuk itt, Salt Lake Cityben, vagyis az imánk meghallgatásra talált" - mondta Gwendal Peizerat a nap végén. Partnernője, Marina Anissina ugyancsak elégedett volt a teljesítményükkel: "Ugyan én nem imádkoztam, de úgy látszik, Gwendalé is elégnek bizonyult. Tökéletes programot futottunk, és megérdemelten győztünk. Mondom ezt úgy, hogy a zárócsoport elsőjeként valamennyi vetélytársunkat láttam. Nagyon meghatódtam, bár sírni nem sírtam a végén. Amit látni véltek az arcomon, az csak a leolvadó sminkem volt."

"Boldogok vagyunk az ezüstéremmel is, különösen azért, mert csupán egyetlen bírón múlt, hogy nem arany lett belőle. A közönség csodálatos volt, köszönjük a biztatást" - összegzett a végül második Ilja Averbuh.

Míg a harmadik olaszok nem kívánták kommentálni az esésüket, a kanadaiak részéről Shae-Lynn Bourne nem zárkózott el az újságírók kérdésétől: "Minden olyan jól ment, egészen az utolsó mozdulatig. Victor nagyon elkeseredett, hiszen a bronzéremért léptünk ma jégre, és akkor egyszer csak egy buta rontás miatt szertefoszlott minden reményünk. Hogy folytatjuk-e a korcsolyázást? Erre most még nem tudok válaszolni. Meglátjuk, hogyan alakul az életünk."

Névjegy

MARINA ANISSINA

Nemzetisége: francia és orosz

Született: 1975. augusztus 30., Moszkva

Magassága: 163 cm

GWENDAL PEIZERAT

Nemzetisége: francia

Született: 1972. április 21., Bron

Magassága: 173 cm

Legjobb eredményeik: olimpiai bajnok (Salt Lake City, 2002), olimpiai 3. (Nagano, 1998), világbajnok (Nizza, 2000), 3x vb-2. (Vancouver, 2001, Helsinki, 1999, Minneapolis, 1998), 2x Európa-bajnok (Bécs, 2000, Lausanne, 2002), Eb-2. (Pozsony, 2001), Grand Prix-döntő 1. (Lyon, 2000)

MűKORCSOLYA. Jégtánc. OLIMPIAI BAJNOK: MARINA ANISSINA, GWENDAL PEIZERAT (FRANCIAORSZÁG), 2. Irina Lobacseva, Ilja Averbuh (Oroszország), 3. Barbara Fusar-Poli, Maurizio Margaglio (Olaszország), 4. S-L. Bourne, V. Kraatz (Kanada), 5. M. Drobiazko, P. Vanagas (Litvánia), 6. G. Chait, Sz. Sakhnovski (Izrael)

Új pontozásos rendszer születik

Lassan már nem telhet el nap, hogy ne hívna össze a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) egy sajtókonferenciát. A rendszeressé váló összejövetelt eddig a párosok kűrje után kirobbant botrány indokolta, ám miután a második kanadaiak, Jamie Sale és David Pelletier - a közönség, a sajtó és a szakma egy részének nyomására - ugyanúgy megkapták a hőn áhított aranyat, mint az orosz Jelena Berezsnaja és Anton Sziharulidze, mindenki azt várta, hogy egyszer s mindenkorra pont kerül az ügy végére.

Nem így történt.

A szövetség elnöke, Ottavio Cinquanta - nyilván attól tartva, hogy a NOB nem nézi jó szemmel a műkorcsolyasport körül kialakult helyzetet - azonnal mozgásba lendült, és társaival gyorsan kiötölte, hogyan változtathatnák meg úgy a pontozásos rendszert, hogy végleg kizárják a visszaéléseket. S miután körvonalazódott a megoldás, természetesen azonnal meg akarta osztani a nyilvánossággal.

"Az új terv forradalmasítaná a korcsolyasportot. Ígérem, ez a rendszer minimálisra csökkenti majd annak az esélyét, hogy a pontozók tömböket alkossanak" - mondta nem leplezett büszkeséggel Cinquanta, majd felvázolta, mit is takar az új elképzelés.

Először is, a jelenlegi kilenc pontozó helyett a jövőben tizennégyen adnák le a szavazatukat, ám a számítógépes rendszer mindössze hétnek venné figyelembe a pontját. A kiválasztás pedig véletlenszerűen történne. S a különböző technikai elemek is pontosabban lennének rangsorolva - nehézségi fok alapján - vagyis, hogy melyik ugrás, lábmunka, forgás, emelés, mozdulatsor mennyit is ér.

Ízelítőül egyelőre ennyi, ugyanis a részleteket - a rendelkezésre álló rövid idő alatt - még korántsem dolgozta ki az ISU. De fölösleges is sietnie, hiszen legkorábban a júniusi, kiotói kongresszuson terjesztheti a tagok elé az új javaslatot. Sőt, lehet, hogy még ott sem, ugyanis az eredeti napirendi pontok között, ugye, eddig nem szerepelt.

"Az ISU elég konzervatív szervezet, ezért nem volt könnyű meggyőzni a tanácstagokat, hogy egy új rendszert dolgozzunk ki. Ám végül belátták, hogy a jelenlegi állapot tarthatatlan, aminek nagyon-nagyon örülök" - tette még hozzá Cinquanta, arra utalva, milyen dolgosan telt az elmúlt egy hete.

A sajtó képviselői természetesen a francia pontozónő, a bűnbaknak kikiáltott Marie Reine Le Gougne ügyére is kíváncsi voltak. Az elnök elmondta, hogy a szövetség tovább folytatja a belső nyomozást, annál is inkább, mert legutóbbi információi szerint a francia bírónő vissza szeretné vonni korábbi kijelentését, miszerint "megvették" a szavazatát.

"Természetesen elfogadható, ha változik valakinek az álláspontja. De mindennap azért nem változhat, kérem..." - összegezte Cinquanta röviden a személyes véleményét.

Nemzeti Sport 2002.02.20.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002