FONTOS


 








SÍLÖVÉSZET
A favoritok ismét az utolsó pillanatban hibáztak
Pileva nem pilledt el a hajrára

Magdalena Forsberg ismét elpuskázta! Ezen az olimpián már harmadszor engedte ki a Világkupa-éllovas svéd hölgy a kezéből az aranyérmet. A 10 kilométeres üldözéses verseny során - akárcsak a 15 kilométeren - ismét a negyedik lövészetében remegett meg a keze, két hibája következtében két büntetőkörre kényszerült, és az első helyről egészen a hatodik pozícióba zuhant vissza.

Ugyanígy járt a másik esélyes norvég Liv Grete Poirée-Skjelbreid, valamint a meglepetésre az élbolyban "tempózó" bolgár Irina Nikulcsina is. Mindketten két korongot hagytak fenn az utolsó "rostán", és míg a német Kati Wilhelm és az orosz Olga Pileva ráléphetett az aranyérem felé vezető útra, addig e két hölgy a 150 méteres büntetőterület felé vette az irányt.

És ha már Pileva ölébe pottyant a győzelem lehetősége, élt is vele. Az utolsó szakaszon nagyon beleerősített, megelőzte a 7.5 kilométeren olimpiai bajnok Kati Wilhelmet és több mint öt másodperces előnnyel robogott át a célvonalon.

Wilhelm abszolút nem volt csalódott, hogy aranya mellé ezúttal "csak" egy ezüstöt tehetett, hiszen ezzel a két éremmel eddig ő a német sílövő-válogatott legeredményesebb versenyzője.

A harmadik helyre Irina Nikulcsina érkezett be, a bolgár hölgy (a naganói olimpián 15 kilométeren aranyat szerző Dafovszka után ő is érmet vehetett át) nagyszerűen hajrázott a két büntetőköre után, és sikerült befognia Poirée-Skjelbreidet, akin látszott, lélekben már le is mondott erről az éremről.

Olga Pileva

Született: 1975. július 7., Krasznojarszk

Nemzetisége: orosz

Sportága: sílövészet

Magassága/testsúlya: 163 cm/55 kg

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (10 km üldözéses, Salt Lake City, 2002), olimpiai 2. (váltó, Nagano, 1998), 2x világbajnok (váltó, Holmenkollen, 2000, Pokljuka, 2001)

Salt Lake City első triplázója a norvégok kilenc számban nevező klasszisa

Björndalen: jöhet a negyedik?

A délelőttre ígért ragyogó napsütés megmozgatta a tömegeket, hiszen a jegypénztárak adata szerint pontosan 14 115 belépőt adtak el - és ebben még nincs benne az akkreditációval rendelkező látogatók száma - a férfiak napot nyitó 12.5 kilométeres üldözéses sílövőversenyére. Igaz, aki egyszer is járt már a Soldier Hollowban, az azonnal megérti, miért is jön ide szívesen a közönség - már azon kívül, hogy szinte mindig a végsőkig izgalmas csatákat láthat. Ez a hegyvonulat lábánál elhelyezkedő pálya ugyanis kétségkívül az egyik legszebb helyszíne a Salt Lake City-i téli olimpiának. Ha pedig még a nap is süt, mint jelen esetben, akkor kívánni sem lehet kellemesebb szórakozást, mint a mesebeli háttér előtt, a friss levegőn, az arcot napfürdőztetve szurkolni a versenyzőknek.

Például Ole Einar Björndalennek, aki a 20 kilométeres és a 10 kilométeres sprintszám után újabb aranyéremért állt rajthoz.

A norvégok klasszisa, aki nem kevesebb, mint kilenc számban nevezett - a sílövészet mellett ugyanis sífutásban is illik komolyan venni -, nem is sokat teketóriázott, hanem 29 másodperces indulási előnye tudatában, végig a saját tempójában egészen a célig hajtott. Igaz, ehhez arra is szükség volt, hogy pontosan célozzon. Jobban mondva, nála még az is belefért, hogy az első és az utolsó lövészetnél is csináljon egy-egy hibát, hiszen végül így is nagyon megverte a mezőnyt.

"Nagyon jó hangulatban versenyeztem ma, és ez különösen fontos. Nem szabadna hagyni, hogy az olimpia bárki számára is túlontúl komollyá, mondhatni élet-halál kérdéssé váljon"- mondta láthatóan jókedvűen a triplázó bajnok, aki nem mellesleg sportágában az első olyan versenyző, aki egy olimpián három aranyat vehet át.

A szuperformának örvendő Björndalent talán csak Sven Fischernek volt esélye megszorongatni egy hibátlan teljesítménnyel, ám a német nem tette meg ezt a szívességet az érte szorítóknak, sőt, a második és a harmadik lőállás után, amelyeknél egy-egy hibapont került a neve mellé, a negyedikben két bukókorongot is elvétett, s így végül a csalódást okozó 12. helyen zárt.

Nagyon összeszedte viszont magát az idei Világkupákon remeklő, ám a játékokon mindeddig érem nélkül álló francia Raphael Poirée, aki 9-es rajtszámmal küzdötte fel magát - egy lőhiba és remek futás jellemezte a versenyzését - a dobogó második fokára. Ráadásul ezzel az eredménnyel feleségével, Liv Grete Poirée-Skjelbreiddel Salt Lake City első érmes házaspárjává váltak, kedvese ugyanis korábban, 15 kilométeren vehetett át egy ezüstöt.

S hogy a novégok és a franciák után azért a németeknek is jusson valami, arról Ricco Gross gondoskodott, aki szinte végig ott lihegett a Björndalent üldöző boly elején, hogy aztán harmadikként haladjon át a célvonalon.

Névjegy

OLE EINAR BJÖRNDALEN

Született: 1974. január 27., Drammen

Nemzetisége: norvég

Sportága: sílövészet

Magassága/testsúlya: 179 cm/66 kg

Legjobb eredményei: 4x olimpiai bajnok (12.5 km-es üldözéses verseny, 10 km, Nagano, 1998, 20 km és 10 km, Salt Lake City, 2002); világbajnok (csapat, Pokljuka), vb-2. (váltó, Osrblie, 1997, üldözéses, Pokljuka, 1998, váltó, Holmenkollen, 2000, tömegrajtos verseny, Pokljuka, 2001), vb-3. (üldözéses, Osrblie, 1997, tömegrajtos verseny és váltó, Kontiolahti, 1999, tömegrajtos verseny, Hollmenkollen, 2000, váltó, Pokljuka, 2001), összetett Vk-győztes (1997-1998), 24x Vk-futamgyőztes

SÍLÖVÉSZET. Férfiak, 12.5 km, üldözéses. OB: OLE EINAR BJÖRNDALEN (NORVÉGIA) 32:34.6 (2 büntetőkör), 2. Raphael Poirée (Franciaország) 33:17.6 (1), 3. Ricco Gross (Németország) 33:30.6 (2), 4. L. Gredler (Ausztria) 33:35.5 (2), 5. P. Rosztovcev (Oroszország) 33:43.1 (2), 6. W. Rottmann (Ausztria) 33:45.1 (4). Nők, 10 km, üldözéses. OB: OLGA PILEVA (OROSZORSZÁG) 31:07.7 (1), 2. Kati Wilhelm (Németország) 31:13.0 (4), 3. Irina Nikulcsina (Bulgária) 31:15.8 (2), 4. L. G. Poirée-Skjelbreid (Norvégia) 31:18.3 (4), 5. G. Kukleva (Oroszország) 31:31.7 (3), 6. M. Forsberg (Svédország) 31:34.0 (3)

Nemzeti Sport 2002.02.17.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002