FONTOS


 








Műkorcsolya
Alekszej Jagugyint állva ünnepelte a Salt Lake Ice Center közönsége
Hatos a Vasálarcosnak

Ilyen az, amikor a legjobbnak még szerencséje is van. Merthogy az oroszok háromszoros világbajnok műkorcsolyázója, Alekszej Jagugyin, aki a rövid program után az első helyről várta a folytatást, utolsóként mutathatta be a közönségnek és a pontozóknak a Vasálarcos történetét felelevenítő kűrjét.

Akkorra pedig már sok minden kiderült.

Például az, hogy a kötelező után még második japán Honda Takesi kilépett a négyfordulatos toe-loopjából, s noha minden tripláját sikeresen megugrotta, nem tudta megőrizni a helyét. Elé került ugyanis az amerikaiak favoritja, a nemes egyszerűséggel csak négyfordulatos királynak nevezett Timothy Goebel, sőt, a rövid után a csalódást jelentő negyedik pozícióban rostokló világ- és Európa-bajnok orosz Jevgenyij Pljusenko is.

Kétségtelen, az utóbbi kettő lényegesen meggyőzőbb volt a japánnál.


Alekszej Jagugyin

Goebel például, a név kötelez alapon hármat is bemutatott a kvadrából, s a toe-loop és a Salchow után a második Salchowot egy triplával még meg is "bolondította".

Pljusenko ellenben nem is annyira a technikájával - habár a négyes-hármas-hármas kombináció nem akármilyen látvány volt -, mint az előadásmódjával vette le a lábáról a publikumot. Hát igen, az a csípőmozgás... Még a televíziós kommentátorok között helyet foglaló Katarina Wittnek is elkerekedett a szeme a bemutató láttán, pedig ha valaki, ő aztán tudja, mi mindent lehet kihozni Bizet Carmenjéből. A szentpétervári sportolónak ugyanis a Wittet is naggyá tévő klasszikusra esett a választása.

Jagugyin tehát tudta, mi a helyzet mögötte, s ennek megfelelően korcsolyázott.

Először is nem ment bele minden csínbe - így például a második négyfordulatosra már nem biggyesztett újabb ugrást, mint edzésen -, hanem inkább arra figyelt, hogy mutassa be a Dumas által is megörökített - s Hollywoodban nem is olyan régen megfilmesített - szomorú sorsú királyi alteregót. Ha kellett, vívott a képzelt ellenfelekkel, máskor az akasztókötél gondolatával játszadozott, sírt és nevetett, és annyira magával ragadta a közönségét, hogy az együtt sírt és nevetett vele.

Így aztán amikor a program végén örömében a jégre rogyott és ujjaival V-betűt formázott, tizenhatezer ember állva ünnepelte. Ketten pedig - két illumináltnak tetsző, orosz hokimezbe és zászlóba burkolt szurkoló - odáig mentek, hogy fennhangon énekelni kezdték kedvencüknek a nemzeti himnuszt.

Hogy ezúttal a pontozóknak egyezett az ízlése a közvéleménnyel, azt jól mutatta az eredményjelző tábla, amelyen a technikára kilenc darab 5.9-es, míg a kivitelre az öt 5.9 mellett négy 6.0 - azaz maximális pontszám - jelent meg.

Persze az éltrión kívül is akadtak remek programok, így például az ugyancsak orosz Alekszandr Abt, az amerikai Todd Eldredge és Michael Weis, vagy a magyar származású kanadai világbajnok - méghozzá háromszoros - Elvis Stojko előadásában.

Ám nemcsak győztesei, nagy vesztesei is lettek a versenynek, nevezetesen a kínaiak. Li Cseng-csiang és Cseng Min azért bosszankodhatott, mert jócskán visszacsúszott a rövid után elfoglalt pozícióhoz képest, Li Jün-fej viszont már annak is örülhetett, hogy saját lábán tudta elhagyni a jeget. Ez utóbbi versenyző az egyik triplát követően másodpercekig a jégen maradt összekuporodva, s noha folytatta a futását, látszott az arcán, a kínok kínját állja ki. A kórházban aztán kiderült, a bokájával vannak gondok, arra azonban csak a pénteki röntgenvizsgálat után derül fény, mennyire súlyos az eset.

Névjegy

ALEKSZEJ JAGUGYIN

Született: 1980. március 18., Szentpétervár

Nemzetisége: orosz

Sportága: műkorcsolya

Magassága: 175 cm

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (Salt Lake City, 2002), 3x világbajnok (Nizza, 2ooo, Helsinki 1999, Minneapolis 1998), vb-2. (Vancouver, 2001), 3x Európa-bajnok (Lausanne, 2002, Prága, 1999, Milánó, 1998), 2x Grand Prix-döntő 1. (2001, 1999)

MűKORCSOLYA. Férfiak. OB: ALEKSZEJ JAGUGYIN (OROSZORSZÁG), 2. Jevgenyij Pljusenko (Oroszország), 3. Timothy Goebel (Egyesült Államok), 4. Honda T. (Japán), 5. A. Abt (Oroszország), 6. T. Eldredge (Egyesült Államok).

Nemzeti Sport 2002.02.16.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002