FONTOS


 








A 27. helyen
LeMay-Doan a csúcsra tör

Kanada első számú gyorskorcsolyázónője, Catriona LeMay-Doan már az 500 méteres szám első versenyén meg akarta mutatni, nem véletlenül ő az olimpia bajnoki cím védője, a sprintvilágbajnok, s az sem csupán a szerencse számlájára írható, hogy idén hatból hat Világkupa-elsőséget szerzett ezen a távon. Új olimpiai rekordja (37.30) -- amely 91 századmásodperccel jobb annál, mint amit Naganóban produkált és mindössze 8 századdal marad el a szintén általa tartott világcsúcstól --, legalábbis igen meggyőző érvnek bizonyult.

A mezőnyből egyedül a német Monique Garbrecht-Enfeldt tudta vele tartani a lépést, aki szorosan az abszolút favorit nyomában zárta a napot, míg a harmadikként befutó vb-ezüstérmes holland Andrea Nuyt már kellő távolságból figyelhette csak az élkettőst.

Magyar indulónk, Egyed Krisztina elsőként, pár nélkül volt kénytelen rajthoz állni, ennek ellenére kifejezetten jól szerepelt. Bajnoknőnk -- akinek úgy tűnik kedvez a Utah Olympic Oval gyors jege --, ugyanis a korábbi országos csúcsát jócskán felülmúlva (39.47) teljesítette az egy és negyed kört.

"Ez csodálatos! Nagyon boldog vagyok. Tavaly egyszerűen képtelen voltam 41 másodperc alá kerülni, most pedig több mint egy másodperccel korcsolyáztam gyorsabban. A második versenyen megpróbálom majd ezt is túlszárnyalni. Remélem, akkor már nem kell egyedül futnom" -- mondta a viadalt követően Egyed, akin látszott, nagyon feldobta a jó eredmény, amivel a 31 indulóból a 27. helyet tudta megszerezni.

Közvetlenül előtte végzett a magyar származású, ám az osztrák csapat tagjaként versenyző -- és az olimpiai címét is már piros-fehér-piros színekben szerző -- Hunyady Emese (39.38), akinek elsősorban a hosszabb távok fekszenek.

GYORSKORCSOLYA. Nők, 500 m. Az állás az első futam után: 1. Catriona Lemay Doan (kanadai) 37.30 - olimpiai csúcs, régi: 37.77, Okazaki T., japán, 2002, Salt Lake City, 2. Monique Garbrecht-Enfeldt (német) 37.34, 3. Andrea Nuyt (holland) 37.54, 4. Sz. Zsurova (orosz) 37.55, 5. S. Völker (német) 37.62, 6. A. Kotyuga (bolgár) 37.73, ...27. Egyed Krisztina (magyar) 39.47

Nemzeti Sport 2002.02.15.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002