FONTOS


 








Prusis: ez már sok!

Prusis ezerszeres szteroidszintje

Christiane Ayot, a NOB akkreditált montreali doppinglaboratóriumának munkatársa kijelentette, hogy Sandis Prusis lett bobos szervezetében a megengedettnél ezerszer nagyobb volt a szteroidszint, ezért nem érti, hogy a nemzetközi szövetség (FITB) miért csak három hónapra tiltotta el. "Prusis azzal védekezett, hogy táplálékkiegészítő okozta a vesztét, a szakemberek azonban valamennyien tudják, hogy ilyen magas értéket csak hosszan tartó nandrolonfogyasztással lehet elérni" - mondta.

A 36 éves versenyzőt november 9-én, az ötkarikás játékok futamainak is otthont adó Park City-i pályán ellenőrizték. A teszt pozitív eredményt hozott, ezért a FITB visszamenőleg hárohónapos büntetéssel sújtotta őt, vagyis még időben, február 9-én lejárt az eltiltása. A NOB ugyan nem járult hozzá, hogy részt vegyen az olimpián, de a Nemzetközi Sportdöntőbíróság ezt a döntést felülbírálva engedélyezte indulását. Richard Pound, a WADA elnöke ezután úgy nyilatkozott, hogy a sportág nemzetközi szövetsége komoly pénzbüntetésre számíthat eljárási szabálytalanságok miatt.

Óriáskivetítők a Vencel téren

A cseh szurkolók legnagyobb örömére a prágai Óváros téren óriáskivetítőn követhetik nyomon a Salt Lake City-i olimpián címvédőként pályára lépő férfi jégkorong-válogatott szereplését. A "hokiőrültek" a negyeddöntőtől kezdve nézhetik a kedvencek mérkőzéseit főleg az éjszakai órákban. A város vezetői megígérték, hogy a helyszínen sört, forralt bort és teát biztosan lehet kapni. Természetesen mindenki bízik abban, hogy február 24-én a Vencel téren meg lehet ismételni az 1998-as naganói győzelmet követő ünnepséget.

Kostner jótékonykodik

Jótékonysági akciót szervez Isolde Kostner, a Salt Lake City-i téli olimpia női lesiklószámának második helyezettje. Az olasz síelő arra kérte társait, hogy bocsássák árverésre versenyöltözéküket, és a befolyó pénzzel, valamint egyéb ruhaneműkkel segítsék a rászorulókat. "A világon sokan szenvednek ártatlanul, rájuk is gondolni kell" - mondta az 1994-es lillehammeri játékok kétszeres bronzérmese.

Lépfeneriadó a reptéren

Lépfeneriadó okozott két és fél órás riadalmat Salt Lake City repülőterén. Mint utóbb kiderült: feleslegesen. A légikikötő nemrégiben felszerelt biztonsági rendszere kedd este lépfenespórát mutatott ki egy eddig meg nem határozott helyen. Miután a második vizsgálat is pozitív eredményt hozott, az illetékesek úgy döntöttek: tájékoztatják az utazóközönséget, hogy a mentőosztagok akadálytalanul végezhessék munkájukat. Közben a biztonsági előírásoknak megfelelően az állítólagosan fertőzött anyagot további ellenőrzésre laboratóriumba szállították, ahol négyszeres kontrollnak vetették alá. Az újabb vizsgálatok mindegyike negatív eredményt hozott, amiből arra lehet következtetni, hogy a reptéri biztonsági rendszer tévedett. Scott Williams, a utahi egészségügyi központ helyettes vezetője szerint előfordul, hogy az első helyszíni tesztek - megfelelő érzékenységű felszerelés hiányában - hamis eredményre vezetnek. A lépfeneriadó nem okozott fennakadást a szolgáltatásokban, nem kellett járatokat sem törölni.

Ammann-mánia Svájcban

Valóságos Ammann-mánia tört ki Svájcban a síugró középsáncon aratott szenzációs győzelme után. A 21 éves olimpiai bajnok iskoláját is meglepetésként érte a vasárnapi siker: az igazgató külön postafiókot és sajtóirodát nyitott a rajongók leveleinek és telefonjainak fogadására s megválaszolására.

Schumacher meghívta Belmondót

A négyszeres Formula-1-es világbajnok Michael Schumacher és a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy érzékeltette megkülönböztetett figyelmét a téli olimpia eseményei iránt, hogy meghívta Stefania Belmondót a csapat maranellói főhadiszállására. A Salt Lake City-i játékok első aranyérmét szerző olasz sífutónő örömmel fogadta az invitálást, s elárulta: évek óta drukkol a német pilótának, de élőben még nem látott egyetlen futamot sem, mert a monzai Olasz Nagydíj idején mindig éppen edzőtáborban tartózkodott.

Gilly boldogsága

Noha a svájci Reto Gilly csupán huszonnegyedikként zárta a férfi szánkósok versenyét, kevés boldogabb embert találni nála az olimpiai faluban. Igaz, nem a verseny dobta fel ennyire, hanem az a hír, hogy amíg ő a jégcsatornában csúszott, odahaza, Svájcban megszületett a kislánya.

Anna hercegnő látogatása

II. Erzsébet brit uralkodónő lánya, Anna hercegnő látogatást tett az olimpiai faluban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, aki körútja során elsősorban a versenyzők kiszolgálását tanulmányozta, arra is szakított időt, hogy országa sportolóit köszöntse, sőt, a helyi tánccsoport, a Flock of Gulls előadásába is belepillantott egy kicsit.

Olimpiai lapszemle

Corriere dello Sport (olasz): "Kostner: egy ezüst, amely aranyat ér... Armin sebességre született."

Le Monde (francia): "Montillet 1:39.56 perc alatt megalkotta a saját legendáját és visszanyerte a mosolyát."

USA Today (amerikai): "Az NHL-csapatoknak is rá kell döbbenniük, hogy semmi sem fontosabb az olimpiánál..."

Norway Post (norvég): "Bente Skari történelmi győzelmet aratott és megszerezte Norvégia harmadik aranyát."

Der Standard (osztrák): "Carole Montillet felülemelkedett önmagán és a franciák számára oly szomorú télnek örömteli befejezést adott. (...) Az égiek is a segítségére voltak, de ő is kiválóan használta ki a rajtszámából adódó előnyöket."

La Republica (olasz): "Kostnernek megkönnyebbülést okozhatott, hogy a legfélelmetesebb riválisai sem remekeltek."

New York Post (amerikai): "A korcsolya-botrány megrengeti Salt Lake Cityt."

The Salt Lake Tribune (amerikai): "Hill, Street, Blues - Picabo aranyálmai gyorsan összeomlottak..."

Neue Zürcher Zeitung (svájci): "Miközben az olimpián sorok kígyóznak a jegypénztáraknál, és tele vannak a nagy stadionok, addig az egyik egyetem melléképületében, egy jellegtelen negyedben, a világ legjobb curlingesei a létükért küzdenek, azért, hogy bizonyítsák, helyük van az ötkarikás játékokon."

Nemzeti Sport 2002.02.14.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002