FONTOS


 








SÍUGRÁS
Sven Hannawald pályafutásamélypontjának tartja az utolsó ugrását
Ammann egyszerűen legyőzhetetlen

Akik a Utah Olympic Parkban kezdték a napot, azok megtapasztalhatták, milyen csípős is tud lenni a reggel a hegyek ölelésében. Nem mintha ez bárkit is visszariasztott volna a síugrás megszállott rajongói közül. Akik ráadásul annyian vannak, hogy ha különversenyt rendeznének a rendezők, melyek a leglátogatottabb események, a síugrás biztosan dobogós helyen végezne.

A nagysáncverseny kvalifikációját például közel húszezren izgulták végig, magán a versenynapon pedig már kapunyitáskor nyugodtan kiakaszthatták volna a "Megtelt" táblát. Pedig a többség ülőhely híján a hóban toporogta végig a másfél órát, miközben a lehellet is kirajzolódott a levegőben. Még szerencse, hogy dübörgő technozenére - amelyet csak a helyi szpíker hangja tudott túlszárnyalni - "repültek" a levegő urai, így legalább a földön állók közül azok, akik megpróbálták követni az ütemet, némiképp felmelegedtek a mozgástól.

Na, persze amint közeledtek az első kör favoritjai, egyre inkább háttérbe szorult a hőmérséklet. Ugyan a kvalifikáció során a két legmesszebbre jutó (egyaránt 125 méter), azaz az olasz Cecon és a szlovén Zonta - akiknek azonban a stílus miatt az összpontszáma nem érte el az igazán nagyokét - csalódást okozott, a közvetlenül utánuk ugró japán Funaki 126.5 méterre repült, amire 128.7 pontot kapott a bíráktól, és egyből az élre került. Nem sokáig ünnepeltethette azonban magát, hiszen a svájci csodagyerek, a középsáncon meglepetés-aranyérmet szerző Simon Ammann nekirugaszkodásának 132.5 méter lett az vége (140.5 pont). Percekig csengett is a füle az embernek a svájci kolompok zajától. S noha sorra jöttek a vetélytársak, a Simi becenévre hallgató versenyzőt csak nem sikerült letaszítani a trónról.

Pedig már csak a lengyelek klasszisa, Adam Malysz, valamint a németek legfőbb esélyese, Sven Hannawald volt hátra. Előbb Hannawald süvített el a pályára "rajzolt" ötkarika fölött, s szinte pontosan ugyanott ért földet, ahol Ammann, vagyis az első helyen kettős holtverseny alakult ki. Na, majd a mi Adamunk, gondolhatták a lengyelek, ám a tavalyi Vk-győztes ezúttal nem bizonyult elég meggyőzőnek. Érezhette ezt ő is, hiszen hiába lengtek a fehér-piros lobogók és zúgott a taps, egy félmosoly is nehézkesen jelent meg az arcán.

A második "kanyarra" tehát hárman maradtak állva a dobogóért folytatott küzdelemben. (Legalábbis akkor még úgy tűnt.) Malysz 128 méterig jutott - ezúttal láthatóan elégedett volt a teljesítményével -, ám miután Ammann meg sem állt 133 méterig, talán szép csendesen elkönyvelte magában az újabb bronzérmet. Mert ha a "zöldfülű" nem hibázik, akkor a háromszoros olimpiai ezüstérmes, kétszeres csapatvilágbajnok Hanni ugyan miért is tenné. Nos, a németek aranyvárományos ugrója az addigi legnagyobb sebességgel (93.4 km/h) indult a "repülőútra", s gyönyörűen kivitelezett ugrását látva szinte tátva maradtak a szájak - amelyeket azonban közvetlenül a talajfogás után kétségbeesett hörgés hagyott el. Hannawald ugyanis elvesztette az egyensúlyát, letette a kezét, és a lécére ülve csúszott be a fékező zónába.

Micsoda pech!

"Nagyon le vagyok sújtva. Sajnos, az eredményen már nem tudok változtatni, így el kell fogadnom, ami történt. Ez a leérkezés pályafutásom mélypontja volt" - mondta a viadal után elkeseredetten, a végül negyedikként záró sportember. Ammann ellenben érthetően majd kibújt a bőréből: "Nem találok szavakat. Az utolsó ugrásom nagyon-nagyon jó volt. Istenem, én vagyok a bajnok!"

Malysz sem tűnt csalódottnak, sőt boldogan forgatta az ezüstérmét: "Kifejezetten örülök a második helynek. Simon ma is tökéletesen versenyzett, megérdemelten lett újra aranyérmes."

Névjegy

SIMON AMMANN

Született: 1981. június 25., Grabs

Nemzetisége: svájci

Sportága: síugrás

Magassága/testsúlya: 172 cm/55 kg

Legjobb eredményei: 2x olimpiai bajnok (középsánc és nagysánc, Salt Lake City, 2002), 6. helyezett a négysáncversenyen (2002)

SÍUGRÁS. K120. OB: SIMON AMMANN (SVÁJC) 281.4 pont (132.5, 133.0 méter), 2. Adam Malysz (Lengyelország) 269.7 (131.0, 128.0), 3. Matti Hautamäki (Finnország) 256.0 (127.0, 125.5), 4. S. Hannawald (Németország) 255.3 (132.5, 131.0), 5. S. Horngacher (Ausztria) 247.2 (125.0, 124.0), 6. A. Kuettel (Svájc) 245.6 (125.0, 122.0)

Nemzeti Sport 2002.02.14.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002