FONTOS


 








Színes hírek
Pechstein lett Aján első aranyérmese

Aján Tamás a második versenynap ünnepélyes eredményhirdetésén az öt, aznapi győztes közül elsőként a 3000 méteres női gyorskorcsolyázás bajnoknőjét köszöntötte. A MOB főtitkára, akit 2000 őszén Sydneyben választottak a NOB tagjai sorába, első alkalommal jutott ilyen megtisztelő feladathoz.

- Bevallom, éppen ezért kicsit meghatott is voltam - mondta . - A Medal Plaza téren több mint húszezer lelkes sportrajongó szorongott, csodálatos, felszabadult ünnepi hangulat uralkodott, s valóban büszke vagyok arra, hogy ezt is megértem.

- A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség nevében már több ízben látott el hasonló feladatot.

- Valóban, de akkor a NOB-tag mellett a nemzetközi szövetség nevében csak virágcsokorral köszöntöttem a súlyemelő érmeseket.

- Mikor először?

- Pontosan harmnc éve, a müncheni olimpián. Nagyon szerettem volna Földi Imrét, az első magyar súlyemelőbajnokot köszönteni, akinek egykori tanárom és példaképem, Csanádi Árpád akasztotta nyakába az aranyérmet. Ám az akkori elnökünk, az amerikai Johnson ezt magának tartotta fent, végül egy másik súlyemelőt köszöntöttem.

- Ezúttal jelentkezett vagy kijelölték?

- Jelentkeztem, s a 3000 méteres női gyorskorcsolya-versenyre jelöltek ki. Ennek nagyon örültem, hiszen titokban reménykedtem abban, hogy Hunyady Emese, ez a hatodik olimpiáján induló, rokonszenves magyar sportember, aki Lillehammerben sajnos már osztrák színekben diadalmaskodott, itt is felkapaszkodik a dobogóra. Olimpiai rekordot is futott, de így sem nyert érmet. A győztes a német Claudia Pechstein, aki világcsúccsal győzött, s ezzel folytatta eddigi sikersorozatát, rendkívül rokonszenves, szerény versenyző, örülök, hogy egy minden tekintetben igazi bajnoknak én akaszthattam nyakába az aranyérmet. Sportvezetői pályafutásom egyik örök, talán legszebb élménye marad ez a ceremónia.

Ghedina kihagyja a szuper-G-t

Kristian Ghedina úgy döntött, hogy nem áll rajthoz a téli olimpián szuper óriás-műlesiklásban és kombinációban sem. A kétszeres világbajnoki ezüst- és egyszeres bronzérmes olasz versenyző csak a 35. helyen végzett lesiklásban, csaknem négy másodperccel lemaradva a győztes osztrák Fritz Strobl mögött.

"Mivel nincs esélyem az éremszerzésre, inkább pihenek és a Világkupa-viadalokra összpontosítok" - mondta a 33 éves Ghedina.

Cooper sérülés miatt visszalépett

Súlyos térdsérülése miatt visszalépett a Salt Lake City-i olimpia további küzdelmeitől az ausztrál Jacqui Cooper, a női síakrobata ugrás számának egyik nagy esélyese. Az utóbbi három Világkupa-sorozat győztese a magyar idő szerint kedd hajnali edzésen bukott, majd a kórházba szállítás után kiderült, hogy nemcsak zúzódása, hanem részleges szalagszakadása is van. A 29 éves klasszis meglehetősen balszerencsés: a naganói ötkarikás finálé előtti tréningen agyrázkódást szenvedett, míg tavaly sokáig gerincproblémákkal küszködött.

Jól csúszik a "tejszínjég"

Még csak néhány nap telt el a téli játékokból, de a Utah Olympic Ovalt máris a világ leggyorsabb pályájaként tartják számon a gyorskorcsolyázók. A tíz táv világrekordjából hat Salt Lake Cityben született - ebből kettő (férfi 5000 és női 3000 méter) már a játékok alatt -, ezzel a mormon metropolisz megelőzi az 1988-as olimpiának otthont adó Calgaryt. A "tejszínjégnek" nevezett felület titka három dologban rejlik. A 30 millió dolláros létesítmény 1425 méterrel van a tengerszint felett (Calgary csak 1000-rel), ezzel a világ legmagasabban fekvő fedett csarnoka. A környéken ezenkívül rendkívül lágy a víz, ami szintén kedvez a csúszósságnak. Erre utal az is, hogy az európai viszonyokhoz képest sokkal jobban habzik a szappan. Végül Marc Norman jégmester és csapata nem szégyellte kikérni a calgaryi szakemberek véleményét, akik szívesen megosztották tapasztalataikat a konkurenciával.

Ohno, a huligán

A 19 éves Apolo Anton Ohno rövid pályás gyorskorcsolyában valamennyi távon (500, 1000, 1500 méter) megszerezheti az aranyérmet, és még váltóban sem elképzelhetetlen számára az első hely. Ohno huligánból lett szupersztár Amerikában. A hosszú hajú, folyton rágózó, orrában gyémántkövet viselő sztár a legutóbbi vb-n minden távon nyert, így természetesen az összetett világbajnoki címet is megszerezte. Ohno 11 évesen, a lillehammeri téli játékokon látta először a sportágat, s ekkor határozta el, hogy short track-ben próbál szerencsét. Három év múlva minden idők legfiatalabb amerikai bajnoka lett. Édesanya nélkül nőtt fel, idejét apja fodrászüzletében vagy csellengő barátai között töltötte, s iskolája egyik rosszhírű bandájához tartozott. Tizennégy esztendősen külön engedéllyel a Lake Placid-i központi edzőtáborba került, ahol egy-egy elrontott kanyar után abbahagyta a gyakorlást, és inkább a pizzériát választotta, így rövidesen a legsúlyosabb amerikai gyorskorcsolyázó lett. Barátjával még egy kocsit is ripityára tört, de ép bőrrel megúszta. Ekkor jött édesapja: bérelt neki egy telefon és tévé nélküli lakást, és sorsára hagyta. Egy napon aztán Ohno véglegesen az élsport mellett döntött, s azóta szinte valamennyi versenyét megnyerte.

Csillagpor
Aranyköpések

"Másfél órával a rajt előtt ügyetlenül összeszurkálták a karomat, mert nem találták a vénámat. Ezután majdnem fél liter véremet lecsapoltak, így pedig nem lehet versenyezni" - dühöngött a kétszeres világbajnok orosz Pavel Rosztovcev, akit a verseny előtt fél órával vittek el EPO-tesztre, s a vérvételtől meggyengülve csak a hatodik helyen ért célba.

"Ha az IQ-d eléri a szobahőmérsékletet, ne adj' isten magasabb annál, akkor tisztában kell vele lenned, hogy a tiltott szerek már kimutathatóak" - Richard Pound, a Nemzetközi Anti-dopping Bizottság vezetője arról, hogy mi a véleménye azokról, akik pozitív teszt esetén tudatlanságra hivatkoznak.

"Régen legalább szükség volt egy kis kreativitásra a pályán. Mára a felszerelések már szinte tökéletesek, a lejtők hajmeresztően gyorsak, így aztán egy dolgod van, száguldani lefelé és közben nem árt ha imádkozol" - Franz Klammer, az 1976-os Innsbruck-i olimpia lesiklóbajnoka a versenyszám megváltozásáról.

"Minél több F16-ost látok az égen, annál jobban érzem magam" - Picabo Street amerikai olimpiai bajnok alpesi síelő a biztonságról.

"Az olimpiai szabályok nem túl cool-ak. Én megtaláltam a módját, hogy lazítsak rajtuk" - a finn hódeszkás Heikki Sorsa arról, miért visel olyan különös, a pankok viseletét idéző frizurát.

Lapszemle
Ezt írták

Salzburger Nachrichten (osztrák): "Szórakozás, látvány és teljes diadal. Az amerikai sportolók a férfi félcsőben lélegzetelállító trükkjeikkel valósággal eksztázisba hozták honfitársaikat."

Le Monde (francia): "A páros műkorcsolyázók hétfői versenyében három pontozóbíró nem vállalta a felelősséget, hogy különbséget tegyen a későbbi második helyezett hibátlan és a bakizó győztes gyakorlata között. A korcsolyázás nagy rejtélyével állunk szemben? Vagy esetleg összebeszéltek? Ismét fellángolt a vita, amely nélkül a műkorcsolya valószínűleg nem is lehetne az, ami."

Salt Lake Tribune (amerikai): "FBI-ügynökök vették körül azt a buszt, amely néhány pillanatra megállt egy Burger King előtt, hogy a rajta utazó sportolók beugorjanak egy falásra. Az ügynökök megrótták a sofőrt, amiért letért a hivatalos útvonalról, és ha már ott jártak, udvariasan figyelmeztették arra, hogy a játékok hivatalos támogatói között ott található a McDonald's is."

Nemzeti Sport 2002.02.13.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002