FONTOS


 








ÉSZAKI ÖSSZETETT
Kettős finn sikerrel zárult az egyéni verseny
Lajunen nem hiába festette kékre a haját

Samppa Lajunen készült rá. Talán már szombat este tudta, hogy ezúttal végre megtörténik a nagy egymásra találás közte és az olimpiai arany között. Nem volt véletlen, hogy a célegyenes előtt levette sapkáját, és kék színben pompázó hajkoronával no és egy finn zászlóval a kezében vágtatott a célegyenes felé.

A szombati síugrás során ugyanis a finnek világbajnoka a harmadik helyen végzett honfitársa, Jaakko Tallus és az osztrák Mario Stecher mögött, ráadásul a 15 kilométeres sífutást mindössze ötvenhárom másodperces hátrányból kezdhette meg.

Lajunennek, a naganói olimpia ezüstérmesének nem sok kellett ahhoz, hogy felőrölje az előtte tempózó osztrák előnyét, 5 kilométernél már maga mögött tudta Stechert, majd a 6.9 kilométeres ellenőrző pontnál beelőzte honfitársát is.

És innentől kezdve nem volt megállás...

A síugrást nyerő Tallus tíz kilométerig még "tapadt" ugyan, aztán nem bírta tovább a jóval tapasztaltabb Lajunen által diktált iramot. Ekkor már szinte egyértelmű volt, hogy kettős finn sikert láthat a Soldier Hollow-i aréna, ám a bronzérem sorsa még mindig kérdéses volt.

Az osztrák Stechert a fél távnál befogta a németek nagy reménysége, Ronny Ackermann, aki egészen a tizenharmadik kilométerig a bronzérmes pozícióban haladt. Ám ekkor jött a Világkupa-sorozat éllovasa, az osztrák Felix Gottwald, aki az "elbaltázott" síugrás miatt a tizenegyedik helyről és majd' háromperces hátrányból kezdte meg a 15 kilométert.

Ám egy pillanatig sem adta fel, elképesztő iramban "falta" a kilométereket, és láss csodát, világ, megszerezte a bronzérmet!


Névjegy

SAMPPA LAJUNEN

Született: 1979. április 23., Turku

Nemzetisége: finn

Sportága: északi összetett

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (egyéni, Salt Lake City, 2002), 2x olimpiai 2. (egyéni és csapat Nagano, 1998); világbajnok (csapat, Ramsau, 1999), vb-2. (egyéni, Ramsau, 1999, egyéni és sprint, Lahti, 2001); 17x Vk-futamgyőztes

ÉSZAKI ÖSSZETETT. OB: SAMPPA LAJUNEN (FINNORSZÁG) 39:11.7, 2. Jaakko Tallus (Finnország) +24.7 másodperc hátrány, 3. Felix Gottwald (Ausztria) +54.8 mp. h., 4. R. Ackermann (Németország) +1:16.1 perc hátrány, 5. B. Kircheisen (Németország) +1:44.2 p. h., 6. M. Stecher (Ausztria) +2:19.1 p. h.

Nemzeti Sport 2002.02.11.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002