FONTOS


 








Megérkeztek Calgaryból a jeges sportág képviselői
Baló Zsolt edzésen legyőzte Ritsmát

Szerdán helyi idő szerint késő délután előbb a gyorskorcsolyázók és a rövid pályás gyorskorcsolyázók, majd a férfi bobosok érkeztek meg Calgaryból, s késő estére a tartalékok sorából előlépett rövid pályás gyorskorcsolyázó Farkas Éva, a sífutó Holló Mátyás, valamint az Egyesült Államokban élő Vastagh Regős Márta is befutott az olimpia városába. Így már csak Sebestyén Júlia m?korcsolyázónő hiányzik, aki a jövő héten repül Salt Lake Citybe.

- Ilyen jól sikerült edzőtáborozáson talán még nem vettünk részt - újságolta Ivánkai György, az egykori sokszoros gyorskorcsolyázó bajnok, aki Egyed Krisztina edzője. - Odaérkezésünkkor még mínusz huszonkilenc fokos hideg volt, de azután fokozatosan enyhült az idő. A hóborította utcákat, a járdákat nem is tudták takarítani, végül kénytelenek voltunk egy kocsit bérelni, hogy eljussunk a fedett csarnokhoz. A körülmények tökéletesek voltak, több ország versenyzői is ott folytatták az utolsó edzéseiket, de nem volt tömeg. Mi a hollandokkal együtt tréningeztünk, és akadt szenzáció is: Baló Zsolt egy párban indulva győzött a világhír? Ritsma ellen. Még a holland televíziósok is meginterjúvolták Zsoltot.

- Gratulálunk! - fordultunk Baló Zsolthoz, aki Lillehammerben még román színekben indult az olimpián.

- Köszönöm szépen - mondta szerényen. - A holland biztosan nem hajtott teljes erővel, tud ő ennél jobbat is. Én viszont pályafutásom során 1500 méteren most először kerültem 1perc 50 másodperc alá, s az 1:49:69 perces időm magyar rekordot is jelentene."

- Ilyen jó formában van?

- Calgaryban nagyon jól ment, a fennálló magyar csúcsoknál jobb időket futottam, majd az olimpián válik el, hogy ez mit jelenthet, milyen helyezésre lesz elegendő. Igyekezetemben nem lesz hiány.

- Hogy érzi magát a zászlóvivő? - kérdeztük Egyed Krisztinától.

- Rendkívüli öröm, óriási megtiszteltetés számomra, hogy Nagano után ismét én vihetem a magyar zsázlót, az ünnepélyes megnyitón. Ez lesz már a negyedik olimpiai részvételem, s így tudom igazán értékelni, milyen rendkívüli megtiszteltetést jelent a csapat előtt haladni. A megnyitó előtt biztosan kevesebbet alszom majd a szokásosnál, izgulok, hiszen a világon talán egymilliárdnál is több ember látja majd a televízió képernyőjén, amint viszem a stadionban a magyar zászlót.

A magyar csapat versenyzői egyébként az ünnepélyes zászlófelvonáson már nagy sikert aratott egyenruhában, hosszú, sötét felöltőben, fekete kalapban, s a felöltőn kívül megkötött piros sálban vonulnak majd fel.

A gyorskorcsolyázókkal együtt Calgaryból érkező rövid pályás gyorskorcsolyázók edzéseit Telegdi László Attila vezette. A magyar rövidpályások az albertville-i bemutatkozás után most másodszor jutnak szóhoz a téli olimpián, ráadásul a tartalékok sorából előlépett legfiatalabb, 15 és fél éves jászberényi Farkas Évával együtt hatan is kiharcolták a részvétel jogát. Itt a nagy alkalom, hogy előlépjenek az ismeretlenség homályából. Edzőjük óriási sikernek tartaná, ha a selejtezőkből valaki be tudna jutni a legjobb 16 közé. Felkészülésük utolsó szakaszát sikeresnek ítélte, s reménykednek abban, hogy itt is megfelelő edzéslehetőséghez jutnak, hiszen számukra a nők 1500 méteres, illetve a férfiaknak 1000 méteres selejtezőjével csak jövő csütörtökön, 13-án kezdődik az olimpia. Addigra Nagy Mariann kisebb bokahúzódása is rendbe jöhet, hiszen Tállay főorvos a lézeres kezelés mellett csak egynapos pihenőt rendelt számára.

Megkezdődtek a doppingellenőrző vizsgálatok, a magyarok közül elsőként Gottschall Zsófia és Tagscherer Imre, a két sífutó adott vérmintát az EPO-ellenőrzés céljából.

- A vérvétel teljesen szabályosan, kulturált körülmények között történt. Az egyik helyiségben két, a másikban pedig három versenyzőtől egyszerre vették le a szükséges vérmintát. Az esetleges pozitív eredményről 48-72 órán belül kapunk értesítést, s ez esetben az ellenőrzés folytatódik - mondta a vizsgálatról Tállay András főorvos.

A világméret? dopping elleni küzdelem újabb jelentős állomáshoz érkezik. A WADA, a NOB által két éve alapított nemzetközi doppingellenőrző iroda megkezdi a doppingútlevelek kiadását. Az olimpiai játékok, a világ- és Európa-bajnokságok résztvevői kapnak ilyen útlevelet, amibe minden egyes alkalommal bejegyzik az ellenőrző vizsgálat tényét és annak eredményét, így pontosan nyomon követhetik a sportolók doppingmentes felkészülését és versenyzését, illetve a szabályok megsértését.

E jelentős lépés ellenére a küzdelem olykor kilátástalanná válik, holmi bohózattá süllyed. Ez történt itt, Salt Lake Cityben is, a lett Sandis Prusis bobversenyző az elmúlt évben fennakadt az ellenőrzés hálóján. A nemzetközi szövetség csupán három hónapra függesztette fel versenyzési jogát, holott a Nemzetközi Bobszövetség is csatlakozott a NOB által kidolgozott chartához, miszerint az anabolikus szteroidok használatán ért versenyzőt két évre kell eltiltani. A NOB végrehajtó bizottsága írásban szólította fel a bobszövetséget az előírások betartására, amely a NOB által létrehozott Nemzetközi Sportbírósághoz (CAS) fordult. A bíróság óriási meglepetésre azt a döntést hozta, hogy a bobszövetség független, és így joga van arra, hogy a doppingon ért versneyzőket milyen büntetésben részesíti. A NOB szerdán véget ért ülése során, óriási vitában végül kénytelenek voltak elfogadni a sportbíróság döntését, és így a lett bobos indulhat az olimpián.

Vad Dezső, Nemzeti Sport 2002.02.11.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002