FONTOS


 








Elfogadták a magyar versenyző kvalifikációját
Holló Mátyás indulhat az olimpián!

Nagy meglepetés érte a téli olimpiára utazó magyar delegáció vezetőit akkor, amikor az akkreditációkat egyeztették az amerikai szervezőkkel. A végleges névsor kialakításánál ugyanis kiderült, hogy a rendezők elfogadták Holló Mátyás nevezését is, azaz a magyar sífutó a januári davosi nemzetközi versenyen elért 100.44 FIS-pontos eredményével kvalifikálta magát a játékokra.


Holló Mátyás is ott lehet a február 8-án kezdődő játékokon
A szabályok értelmében a nemzetközi síszövetség versenyein 100 pont alatt kell teljesíteni a versenyzőknek az indulási jog elnyeréséért, ám a szervezők ezúttal eltekintettek ettől a minimális eltéréstől.

"Képzelhetik, mekkora a boldogság a családban - mondta Holló Miklós, a versenyző édesapja (egyszersmind edzője). - Amikor a múlt hét végén az abtenaui viadalon még úgy t?nt, elúszott Matyi számára az olimpiai szereplés, borzasztóan neki volt keseredve. Én megértettem a bánatát, hiszen tényleg csak hajszálnyival maradt el a száz ponttól Davosban, míg többen úgy kerültek be az olimpiai csapatba, hogy a nemzet jogán kapták meg az indulási jogot."

Holló Mátyással együtt tehát huszonötre emelkedett a magyar versenyzők száma az olimpián, a Vasas SC sífutója néhány adminisztrációs ügy elintézése után kedden vagy szerdán utazik el a február 8-án kezdődő játékokra.

, Nemzeti Sport 2002.02.03.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002