FONTOS


 








Tárt karokkal várják a magyarokat
Minden rajtra kész

A téli olimpia akár holnap is elkezdődhetne, hiszen amint Mitt Romney, a SLOC néven ismert szervezőbizottság sokadik, alig egy éve hivatalba lépett ügyvezetője bejelentette, valamennyi létesítmény, pálya készen áll. Egyedül a gyorskorcsolyázók Olympic Oval csarnokán vannak még hátra az utolsó simítások, de a hét végén már ott rendezik a világbajnokságot. A sikeres tesztversenyek tapasztalatai szerint a házigazdák rendezőgárdája is felkészülten várja a tizenegy hónap múlva, 2002. február 8-án sorra kerülő ünnepélyes megnyitót.

A tíz helyszín közül -- amint erről a minap rendezett csapatvezetői értekezlet 75 országból érkezett résztvevői személyesen is meggyőződhettek --, az Utah Egyetem kollégiumában létesítendő olimpiai falu mellett csak a Rice-Eccles Stadion, az egyetem futballcsapatának otthona, valamint a hatalmas kiterjedésű, 1340 méter magaslaton lévő település déli részén található jeges központ, a műkorcsolyázók és rövid pályás gyorskorcsolyázók fedett csarnoka található a városban. A további négy csarnokhoz, valamint a különben világhírű, már eddig is több világeseményt fogadó sípályákhoz és ugrósáncokhoz legkevesebb 30 km-t kell autózni. Sőt, a biatlon és az északi síversenyek pályája, a Soldier Hollow 74 km-re fekszik. Bár a közel húszezer néző befogadására alkalmas lelátók körül csak elvétve lehetett néhány hófoltot látni, a jó előkészített, hóágyúkkal karban tartott pályákra igazán nem lehetett panasz. Az időjárásra sem. A fellegek mögül gyakran előbújó nap sugarai kellemes, tavaszias időt varázsoltak.

Ha azonban elbújt a nap, a csípős, hideg szélben nem ártott a vastag overall.

-- Hideg azért nincs. Az olimpia alatt sem várható. De a gyakori fényváltozások, valamint a hőmérséklet ingadozása bizony a legjobbakat is próbára teszi a lövészetnél -- magyarázta Holló Miklós, az 1968-as téli olimpia egyik résztvevője, a mini magyar csapat egyik vezetője. Majd szomorúan tette hozzá: -- Otthon még ennyi hó sincs. Ebben az idényben egyetlen versenyt sem tudtunk rendezni. Márpedig hó nélkül a mi sportunk egyszerűen halálra van ítélve. Már én is kezdem elveszteni a reményt, pedig női csapatunk olimpiai részvételében nagyon bíztam.

Hóhiány aligha fenyegeti a közelgő téli olimpiát. Az ötkarikás játékok egyik örökzöld gondja, a közlekedés sem okozhat fejtörést. A mértani pontossággal épült, hatalmas városi háztömbök között létesített kétszer háromsávos sugárutak az olimpia idején is könnyedén bírják majd a forgalmat. A kiváló hegyi utak is meglehetősen szélesek, akár előzésre is alkalmat kínálnak.

A nézőkre, no meg a versenyzőkre sok utazás vár tehát a megnyitó és a záró ünnepély kivételével. Az olimpiai falut ugyanis az Utah Egyetem kollégiumában alakítják ki. Ahonnan az olimpikonok akár át is sétálhatnak a szomszédos, már említett Rice-Eccles Stadionba. Az egyetem 27 ezer diákja hosszú karácsonyi szünetet kap, hiszen az előadások csak 2002 márciusában folytatódnak. A jórészt nemrég épült négyszintes házak apartmanjai a társalgó mellett négyszobásak, két fürdővel. A jelenlegi egyágyas szobákba azonban még egy ágy kerül az olimpia idején. Így nyolc versenyző számára csak két fürdő, mosdó áll rendelkezésre. Televíziót és telefont bérelni lehet, ám díját még ez év augusztusáig ki kell fizetni. A szűknek látszó szobákat, kis szekrényeket látva, nemzetközi titkárunk, Nagy Zsigmond joggal kérdezte:

-- Hol száríthatják majd a versenyzők az átizzadt szereléseiket?

Kísérőnk a földszinten elhelyezett mosógépekre, hatalmas centrifugákra hivatkozott. Majd némi magyarázat után a sportfelszerelések szártásának kérdését az elintézendők közé írta fel nagy betűkkel.

Akad tehát még tennivaló az olimpia városában.

A két, egyenként egyszerre 650 vendéget fogadó, önkiszolgáló étterem szakácsaira mindez nem vonatkozik. A roskadásig telt pultok választéka, az ételek minősége, íze, tapasztalataink szerint is valóban minden igényt kielégít.

Bennünket, magyarokat különösen szívélyesen várnak és fogadnak. A derék mormonok nem felejtették el, hogy a NOB 1995 júniusában Budapesten ítélte Salt Lake City városának a XIX. téli olimpia rendezési jogát.

***

Tények és számok

-- 80 ország 2200-2300 versenyzőjét várják (Naganóban 72 ország 2177 versenyzője volt)

-- 78 számban avatnak bajnokot (Naganóban 68)

-- 1.3 milliárd dollár a költségvetés, ebből 445 milliót fizetnek a televíziók

-- 160 millió dollár értékű jegyet bocsátanak ki (Naganóban 80 millió volt)

-- A legolcsóbb jegy 20, a legdrágább 425 dollár, az átlag 82 dollár

-- 65 céggel kötöttek szponzori, kereskedelmi szerződést, amiből 830 millió dollár bevételt várnak

-- 1300 munkatársa van jelenleg a szervezőbizottságnak, közülük 600 a főfoglalkozású

-- 26 ezer önkéntest kívánnak foglalkoztatni. Salt Lake City lakosainak száma 180 ezer, Utah államban 2.2 millióan élnek, az olimpia iránti lelkesedésük bizonyítékaként 50 ezren jelentkeztek önkéntesnek

Nemzeti Sport, 2001.03.09.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002