FONTOS


 








Megalakulhat a magyar bobszövetség

A téli olimpia tapasztalatairól is beszámolnak a MOB vezetői a mai közgyűlésen. Úgy vélik, a téli sportokban a testületnek és az államnak is nagyobb szerepet kell vállalnia, így akár bobszövetség is alakulhat Magyarországon.

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésének egyik napirendi pontja Salt Lake Cityvel foglalkozik. Molnár Zoltán ügyvezető igazgató, a téli olimpiáról szóló beszámoló egyik készítője azt mondta, a magyar sportolók már azzal szép eredményt értek el, hogy huszonöten ott lehettek a versenyeken. A MOB - mint Atlanta óta mindig - most is azon a véleményen volt, hogy aki túljut a kvalifikációs versenyeken, vehessen részt a játékokon is. Bár dobogós esélyeik nem voltak a magyar indulóknak, az ország sportmúltja és -kultúrája indokolja a jelenlétet, mégpedig a lehető legtöbb versenyszámban.

A küldöttség tagjainak többsége egyéni legjobbját érte el - dicsérte a magyar szereplőket a MOB-igazgató -, Sebestyén Júlia a tévénézők százmilliói előtt lett nyolcadik, hét országos rekord született, a gyorskorcsolyázó Baló Zsolt pedig egy ideig még olimpiai csúcstartó is volt. A magyarok Salt Lake Cityben az eredményektől függetlenül nagy figyelmet, televíziós és sajtónyilvánosságot kaptak, és az igazgató szerint "az országimázsnak is jó szolgálatot tettek".

Aján Tamás MOB-főtitkár korábban már utalt rá, hogy a téli olimpiára történő felkészülést is folyamatossá és tervszerűbbé kellene tenni. Néhány elképzelést a közgyűlés elé visznek, és ösztönzőrendszert dolgoznak ki a szövetségeknek. A téli sportokban az államnak és a MOB-nak is nagyobb szerepet kellene vállalnia, épülhetne például több jégpálya és külföldi edzőket lehetne Magyarországra hozni. A létesítményhelyzet javításával több sportágat magasabb színvonalon lehetne űzni, és meg lehetne honosítani a síakrobatikát is.

A bobosok támogatása visszatérő vitatéma, Molnár Zoltán a szövetség megalakításában látja a megoldást, és erre már ígéretet is kaptak a versenyzőktől. Más szövetség is működik úgy, hogy külföldön rendezi a versenyeit, tehát a bobpálya hiánya nem kizáró ok. Felvetődött az is, hogy a MOB egyénileg menedzseli a versenyzőket, az igazgató viszont arra hivatkozik, hogy ők szövetségekkel állnak kapcsolatban. Kell ugyanis egy felelős, aki szervez, koordinál és elszámol a pénzekkel.

Salt Lake City doppingügyei a magyar sportot nem érintették, versenyzőinket harminckétszer vizsgálták, valamennyi eredmény negatív volt.

LZ, Magyar Hírlap 2002.03.09.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002