FONTOS


 








Lázasan is teljesítette az elvárást, és utazhat Salt Lake Citybe

Sebestyén Júlia a tizedik helyen végzett a lausanne-i műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A másik magyar, Dorofejev Tamara a 23. lett, s ezzel el is dőlt, hogy a magyar színeket Sebestyén képviseli a Salt Lake City-i téli olimpián. Sebestyént még Lausanne-ban a gálaműsor után értük el.

Sebestyén Júlia elmondta, hogy a lausanne-i jégstadion meglehetősen hideg volt egész héten, és több versenyzőtársával együtt ő is megfázott. Olyannyira, hogy a rövidprogramra berekedt, a szombati szabadkorcsolyázás előtt pedig szinte minden porcikája fájt. A magyar vezetők meg szerették volna vizsgáltatni, ám Sebestyén még a lázát sem akarta megmérni, mert attól tartott, hogy nem engedik korcsolyázni. Ehhez képest saját véleménye szerint is kiemelkedő kűrt tudott bemutatni, és csak az egyik tripla lutzot hagyta ki, ott csak két fordulatot tett a levegőben. A pontozók nem értékelték túl jól Sebestyén teljesítményét, de a magyar versenyzőnőt ez cseppet sem zavarta, nála a fokmérő a szakemberek véleménye, és mindegyikük dicsérte.

Arra a felvetésre, hogy a mostani tizedik hely az elmúlt három- évi EB-helyezéseihez képest komoly visszalépés, Sebestyén úgy válaszolt: valóban, mert a korábbi versenyeken a rövidprogram után mindig hibátlan szabadkorcsolyázást mutatott be, és több helyezést is előrelépett. Most a pontozók így látták. Ennek ellenére nagyon örül, hogy vége a versenynek, és eldőlt, hogy ő képviseli hazánkat a téli olimpián. Várhatóan ma érkezik haza, és egy-két nap pihenőt kap edzőjétől, Száraz Andrástól már csak azért is, hogy kiheverje betegségét. Aztán valószínűleg külföldi edzőtáborozásra utaznak, és következhet a nagy álom, a Salt Lake City-i téli olimpia. A helyezés megtippelésére nem vállalkozott, de azt ígérte, hogy a jó eredmény elérésének érdekében mindent elkövet.

Nők, Európa-bajnok: Marija Butirszkaja (orosz) 3,0 helyezési pont, 2. Irina Szluckaja (orosz) 3,2, 3. Viktorija Volcskova (orosz) 5,0, É10. Sebestyén Júlia 18,2, É23. Dorofejev Tamara 39,8.

Burkovits Ferenc, Magyar Hírlap 2002.01.21.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002