FONTOS


 








Vasúton utazik az olimpiai láng

A Union Pacific Railroad különleges fáklyaszállító szerelvényén utazik az olimpiai láng. A vonat az USA tizenegy államán keresztül szállítja a fáklyát. A Salt Lake City-i téli olimpia február 8-án kezdődik, és lehet, hogy az ünnepélyes megnyitó diplomáciai siker lesz, a tervek szerint ugyanis a két Korea sportolói együtt vonulnak fel.

Készülnek a tervek az egységes koreai felvonulásra, az elképzelést már elfogadták az Észak-koreai Olimpiai Bizottság és a NOB vezetői. A két ország sportolói a 2000-es sydneyi olimpia megnyitóján együtt vonultak fel - de a versenyeken már külön voltak -, egyforma ruhát viseltek, és a zászlón az egységes koreai félsziget volt látható. Akkor nagyon optimista volt mindenki, a phenjani csúcstalálkozó sokat ígért, de a lendület elakadt, az észak-koreai vezér, Kim Dzsong Il szöuli viszontlátogatása még várat magára.

A közös olimpiai felvonulás tervét bonyolítja, hogy eddig még egyetlen sportoló sem kvalifikálta magát északról. Ha végképp nem sikerül senkinek megszerezni az indulás jogát, valószínűleg néhány szabadkártyát kapnak majd az észak-koreai versenyzők.

De addig még hátravan több mint három hét, még az olimpiai lángra is több ezer kilométeres út vár az Egyesült Államokban. December 4-én érkezett a láng Atlantába - az 1996-os olimpia színhelyére - 65 nap alatt megtesz 21721 kilométert, áthalad 46 államon, 11500 ember fut a váltóban, de szállították, szállítják autón, repülőgépen, vonaton, hajón, kutyaszánon, lovas szánon is. Most éppen vonaton. Csütörtökön helyezték el a fáklyát különleges vasúti kocsin, a szerelvény tizenegy államon keresztül viszi a lángot, és február 8-án érkezik Salt Lake Citybe.

Magyar Hírlap 2002.01.15.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002