FONTOS


 








Tanítványai megnyerték, amit tőle 22 éve elvettek
Regőczy, az aranyedző

- Mi a francia aranypár titka?

- Annisináék szívhez szólóan korcsolyáztak, ez döntött. Amúgy legalább öt páros küzdött egyenlő eséllyel az aranyéremért.

- Mit szól hozzá, hogy páros műkorcsolyában a kanadai Sale, Pelletier duó óvás után a második helyről az elsőre került?

- Elindult a lavina, nehéz lesz megállítani. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség akkreditáltjaként vagyok az olimpia vendége, és már szót ejtettünk a vezetőkkel arról, hogy a júniusi kongresszuson miként lehet megnyugtatóan rendezni ezt a kínos helyzetet.


Salt Lake City bajnoka, a francia páros

- Sallai András, az ön egykori partnere azt nyilatkozta, hogy az 1980-as, Lake Placidben rendezett olimpián önök is méltánytalanul szorultak a második helyre a szovjet Linicsuk, Karponoszov duó mögött. Szerinte 22 év után is érdemes lenne sportdiplomáciai úton próbálkozni, hátha utólag bajnokká avatnák önöket is.

- Ha egy magyar sportszervezet lépéseket tenne, és sikerrel is járna, madarat lehetne velem fogatni. Egy bizonyos: a NOB akkori elnöke, Lord Killanin annak idején Lake Placid legnagyobb sportbakijának minősítette, hogy nem mi kaptuk az aranyat.

Szabó Sándor, A színes Sport 2002.02.21.

Éremfényesítés?

Szó sincs arról, hogy az 1980-as Lake Placid-i téli olimpia jégtáncversenye miatt érdemes lenne óvnunk. Emlékezetes, hogy a Regőczy, Sallay jégtáncos pár csak második lett, holott mindenki előtt világos volt, hogy a Linicsuk, Karponoszov kettőst megverték. Salt Lake Cityben a kanadai Sale, Pelletier duó esetében helyt adtak a tiltakozásnak és utóbb megkapták az aranyérmet.

- Mindössze azt tettem szóvá, hogy nem lenne haszontalan felidézni, hogy bennünket is részrehajlás fosztott meg az aranyéremtől - mondta Sallay András. - Ha

Sale-ék mögé nem sorakozik fel a kanadai sajtó, nem lesznek utólag bajnokok. Igaz, nem szolgáltak rá az aranyra, a rövid programjuk végén elestek. Szabály, az szabály, a bukásért pontot kell levonni.

Szabó Sándor, A színes Sport 2002.02.22.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002