- Elnök úr! Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy megemeljem a kalapom az olimpiai mozgalom előtt. Mert ugyebár ott voltak a különféle korrupciós botrányok, a dopping az elmúlt esztendőkben sem kerülte el a sport elitjét, és mégis. Mégis, arra vár mindenki, hogy elkezdődjenek a versenyek, hogy porondra lépjenek a gladiátorok, hogy megkíséreljék a lehetetlent, azaz hogy kezdődjék az igazi játék.

- Az olimpia ilyen. Más, különleges műfaj. A négy esztendőnkénti megújulás a lényege. Az olimpia generációk játéka. Minden korosztálynak van saját olimpiája, az, amelyik a leginkább megmaradt benne, mindenkinek vannak saját élményei, amelyeket örökül hagy a fiának, az unokájának. Meg aztán jó látni, hogy egészséges, a szakmájukban kiemelkedőt tudó emberek, pazar, világraszóló produkcióval állnak elő. Együtt a világ legjobbjai - az ilyesmi mindig hat az emberekre, a minőség elfelejtet mindenfajta kellemetlen mellékszálat.

Nem ittak előre a medve bőrére, legfeljebb koccintottak. Schmitt Pál elnök és Deák-Bárdos Mihály birkózó

- Az az érthetetlen, vagy inkább a csodálatos, nézőpont kérdése, hogy a politikában, a közéletben a csalás, a korrupció gyanújának már az árnyéka is elegendő ahhoz, hogy eltűnjön az emberek bizalma, hogy leírjanak szervezeteket, embereket. Az olimpia esetében pedig nem működnek ezek a reflexek.

- A politika, a közélet - az más. Nem az átlagember világa, meg aztán ott arról van szó, hogy aki veszít, az tűnjön el. Az olimpiánál ilyesmiről szó sincs, a vesztes kezet fog a győztessel, s lehet, hogy legközelebb ő nyer. Az olimpia a békés rivalizáció világa, még a hidegháború is csak a körítést befolyásolhatta, a lényeget egy cseppet sem. Talán azért, mert az ellenfelet csak legyőzöm, s nem semmisítem meg. Az is az olimpia varázsa, hogy a teljesítmény mérhető, meg aztán többen értenek a sporthoz, vagy eljátsszák, hogy értenek hozzá, mint a társadalom más - egyébként szintén fontos - területéhez. Az atomtudóst, a biokémikust vagy az irodalomtörténészt tisztelet övezi, misztikum veszi körül, a sportoló más. Ő ugrik, lő, fut, vív, labdázik - ez kézzelfoghatóbb az embereknek.

- Ilyen egyszerű lenne a magyarázat?

- Még ennél is egyszerűbb. Amiről én beszélek, az csak magyarázat. A lényeg - szerintem - a hagyományokban és az illúziókban van. Több mint száz esztendeje létezik az olimpiai mozgalom, léteznek a versenyek, együtt fejlődtek a világgal. Ez az egyik oldal. A másik, hogy illúziók nélkül nem tudunk élni. Rá kell néha döbbennünk, hogy a világ minden tájáról érkezett, különféle kultúrákat, hagyományokat képviselő emberek képesek békében együtt múlatni az időt. Hogy béke van, hogy élnek és hatnak a szabályok, hogy nincsenek kiskapuk, csak a tudás, a felkészültség számít. Az olimpia a földkerekség legnagyobb kulturális - igen, kulturális - rendezvénye, amióta csak világ a világ.

- Meggyőzött. Főként azzal, hogy az olimpia együtt változik a világgal, együtt változik velünk. Talán ettől áll közel hozzánk - folyamatosan. Ön hatvannyolc óta ott van minden olimpián, az elmúlt harminckét esztendőben mi változott meg alapvetően?

- MInden. Kezdjük a számokkal. Hatvannyolcban száznegyven ország képviseltette magát az olimpián, most kétszáz; akkor száznyolcvan aranyérmet osztottak ki, most háromszázat. Mexikóban hatezer sportoló indult, Sydneyben tíz és fél ezren versenyeznek. Ez az alap. Erre épít a média, a kép, a hang. Általa pedig ott a varázslat, hogy lősz egy gólt, beviszel egy találalot, befutsz a célba, s máris hárommilliárd ember látja. A globalitás jellemzi már az olimpiát, amin az értendő, hogy rengeteg minden épül rá, például a tudomány, a politika, ide sorolom a terrorizmust és a bojkottot is, aztán természetesen a gazdaság, durvábban fogalmazva, a pénz sem mehet el szó nélkül mellette. Szóval, az üzenet ugyanaz, mint volt hatvannyolcban, meg korábban is, de a dimenzió egészen más.

- Az üzenet tényleg változatlan?

- Igen. Az nem változott. Nálunk, magyaroknál ez különösen így van. A magyar ember azonosul a sportolókkal, én lövök, én úszom, én futok, én vívok, amikor nézem, mire viszik a honfitársaim. Ezért is mondom mindig a sportolóknak, hogy ha jól szerepelnek, tizenöt millió embernek szereznek örömöt. Mellesleg, a sportolók tudják ezt anélkül, hogy én mondanám, elvégre ők már abba nőttek bele, hogy az olimpia semmi máshoz nem hasonlítható verseny.

.- Mi, magyarok, tényleg különlegesek vagyunk, ha a sportról van szó. Bavallom, Barcelona után azt hittem, összeomlik a magyar sport, Atlanta után pedig biztos voltam benne. Nem ez történt, így aztán most csak kérdezni merek: mi lesz Sydneyt követően?

- Százkilencven sportolónk indul most az olimpián, ez azért erő, mégpedig a javából. Műhelyek mindig voltak nálunk, s lesznek is, ez is erő. Nem csupán a szakmai munka színvonala miatt, hanem azért is, mert a fiatalok látják a klasszisokat, átveszik a szellemet, a virtust is. Mintát találnak a hétköznapokra is, technikákat arra, hogy miként éljék meg a sikereiket, hogyan éljék túl a kudarcaikat. A műhelyekre az jellemző, hogy minden nagyobb sebességgel zajlik, mint egyébként a világon. Olyan ez, mint a vadludaknál. Aki elöl megy, annak mindent tudnia kell, ő diktálja az irányt, a tempót, ha ő kiesik, akkor fölbomlik a V-alakzat, fölbomlik a rendszer, a csapat.

- Most tulajdonképpen emberekről beszél, megszállottakról, szent őrültekről, akik föltették valamire - esetünkben a sportra - az életüket, s fittyet hánynak a nehézségekre.

- Igen, róluk beszéltem. Nélkülük nem megy. A világ pedig segít nekünk, hiszen mostanság minden a központosítás irányába lódul meg, arrafelé, ahol mi már jártunk korábban, csak persze most nincs hozzá semmifélle politikai felhang. A tudományos, az orvosi háttér, a menedzselés a legtöbb helyen központosított, magyarán szólva, rendszerben működik. Mi is erre indultunk el, hiszen a Sydney 2000, az alapítványok ezt bizonyítják, s az is, hogy az állam is szerepet kér a sportból. De a legfontosabb a százkilencven olimpiai induló, ami azért bizonyít valamit.

- A jelenről mindenképpen.

- Igen, ahogy mondani szokták, a kirakat rendben van; de mi van a raktárban? Gondolok a klubokra, az utánpótlásra. Mit mondhatnék? A helyzetről, a gondokról ezerszer és ezerszer beszéltünk már, talán lényegesebb, hogy optimista vagyok. A hatalom hallgat a MOB-ra, a MOB-nak van szakmai hitele a hatalomnál, és ez sokat segíthet. Tizenegy esztendeje vezetem a magyar olimpiai mozgalmat, ám eddig még sohasem volt konfliktusunk a politikával, mindig cél volt, hogy a magyar sport eladható legyen. Mert van kereslet arra, amit mi tudunk. Értékeink - hol több volt, hol kevesebb - mindig voltak, mindig maradnak, ez is fontos. A legfontosabb.

- Egyetértünk. Most pedig itt az olimpia, a változatlan üzenetével. Vagy aktuális üzenete lenne Sydneynek?

- Legfeljebb aktualizált üzenete. Mondjuk az, ami az olimpiák kapcsán nekem talán a legfontosabb.

- Éspedig?

- A háborúban hősök születnek, a békében példaképek. Az olimpia pedig maga a béke

Malonyai Péter, A Színes Sport 2000.09.15.