FONTOS


 


Schmitt Pál is útra kelt

A béke olimpiáját várom, a millenniumi évfordulóhoz méltó versenyeket és azt, hogy a világ legjobb sportolói a várhatóan magas színvonalú küzdelmek után barátként, kézfogással köszöntik majd egymást" - mondta elutazása előtt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki kedd délelőtt indult Bécsbe, ahonnan folytatta útját Sydneybe, ahova helyi idő szerint szerda este érkezik majd meg.

A MOB elnökének utolsó itthoni napjai mozgalmasan teltek, sok kötelezettség mellett arra is szakított időt, hogy Tatán, Dunavarsányban, Mátraházán és a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában meglátogassa az utolsó edzéseiket végző magyar olimpikonokat.

ăBizakodó hangulatban találtam mindenkit, valamennyi olimpiára készülő sportolónk elszántan edz a becsületes helytállás érdekében" - tette hozzá.

Sydneyben is zsúfolt program vár rá, de a több mint 20 órás repülőút alatt igyekszik erőt gyűjteni, kicsit kipiheni magát, s bízik abban, hogy fájós térde rendbe jön és vasárnap az olimpiai lángot vivő váltóban le tudja futni a számára kijelölt távot. A játékokkal kapcsolatos várakozásokat illetően Schmitt úgy fogalmazott, hogy egyesek a jövő század technikájának térhódítását, mások a tiszta olimpiát várják, de akadnak, akik velük szemben a dopping további terjedésére számítanak, s arra, hogy a fair playről, a sportszerűségről egyesek majd megfeledkeznek.


Schmitt programja

6., szerda: Érkezés Sydneybe, meglátogatja a már kint tartózkodó magyar sportolókat.

7., csütörtök: Brisbane-be utazik, ahol Juan Antonio Samaranch NOB-elnök képviseletében megnyitja az olimpiákat szokásosan megelőző tudományos konferenciát.

8., péntek: Részt vesz a Hotel Regentben megrendezendő NOB végrehajtó bizottságának az ülésen és beszámol az általa vezetett környezetvédelmi bizottság munkájáról.

9., szombat: Helyi idő szerint 18 órakor ott lesz az olimpiai faluban, amikor ünnepélyes keretek között felvonják a magyar zászlót.

10., vasárnap: Futás az olimpiai láng váltójában.

11., hétfő: A csapatvezetők értekezletén tájékoztatást nyújt az Olimpikonok Világszövetségének tevékenységéről. Mint a szervezet elnöke vesz részt a Réunion Center, az olimpikonok találkozóhelyének megnyitásán. Este a NOB protokollfőnökeként mutatja be a NOB végrehajtó bizottságának a tagjait az ausztrál kormányfőnek.

12-13., kedd-szerda: Részt vesz a NOB ülésén, ahol várhatóan Aján Tamást, a MOB főtitkárát NOB-taggá választják. Beszámol az Olimpikonok Világszövetségének tevékenységéről.

15., péntek: Az olimpiai játékok ünnepélyes megnyitásának napján délelőtt az Olimpikonok Világszövetségének vb-ülésén elnököl.

A Színes Sport, 2000.09.06.

SCHMITT PÁL

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Schmitt Pál