FONTOS


 








DOPPING. Külföldre kacsintgatnak az eltiltott román sportolók
Ion Tiriac hajthatatlan

Több román sportoló is jelezte az elmúlt hetekben, hogy ha a Román Olimpiai Bizottság (COR) kitart korábbi álláspontja mellett, amely szerint a doppingvétségen ért versenyzőket örökre eltiltja a román színekben való olimpiai szerepléstől, más országban keresi boldogulását. Mint ismeretes, Ion Tiriac, a COR lemondott, majd visszatérő elnöke a sydneyi olimpia előtt kijelentette: a lebukó sportolóknak nincs keresnivalójuk a román olimpiai mozgalomban. A hajdani teniszező, mai sikeres üzletember, aki spártai szemléletmódjával legalább annyi ellenséget szerzett magának, mint hívet, egyszer már önmagával is kénytelen volt meghasonulni. A tornász Andrea Raducan pozitiv doppingeredménye után a kislány ártatlanságában nem kételkedve, lemondott tisztségéről, mert nem akart összeütközésbe kerülni a saját maga által meghirdetett elvekkel. Néhány hónappal később a román sport vezetői visszahívták, nézeteiből azonban Tiriac továbbra sem engedett.

Úgy tűnik, most minden korábbinál erőteljesebb roham indult a román sporttársadalom kérlelhetetlen embere ellen. A frontharcos az atlétikai szövetség elnökasszonya, Sőtérné Balázs Jolán, aki a kalapácsvetés világcsúcstartója, a sydneyi dobókörből a szó legszorosabb értelmében kivezetett Mihaela Melinte érdekeiért szállt síkra. A nemzetközi szövetség által két évre eltiltott dobónő ugyan még a lausanne-i sportdöntőbíróságon keresi igazát, a romániai döntés azonban már megszületett: soha többé. Az egykori olimpiai bajnok és többszörös világcsúcstartó magasugrónő, Balázs Jolán továbbra is meg van győződve Melinte ártatlanságáról. "Képtelen vagyok elfogadni, hogy egy sportolót, akit először értek doppingvétségen, és akkor is vitatható körülmények között, végérvenyesen kizárjanak az olimpiai mozgalomból - mondta az elnökasszony. - Nem akarok senkivel konfliktusba kerülni, de nem élünk már a Ceausescu-időkben, hogy mindenre bólogassunk. A többség döntésének alávetem magam, de fenntartom magamnak a jogot, hogy más véleményen legyek." Balázs Jolán alaptalannak nevezte azt az állítást, miszerint 2000-ben tíz román atléta bukott le doppingvizsgálaton. "Összesen harminc vizsgálatot végeztünk el a saját költségünkön, és négy vétkes atlétát találtunk. Közöttük ketten a második alkalommal akadtak fenn, esetükben indokoltnak is tartom az örökös eltiltást. Melinte esete azonban más."

A női kalapácsvetés első nagy egyénisége valóban más kategória. Mihaela Melinte a legdrágább, sportügyekben a legjobbnak tartott francia ügyvédet alkalmazta az IAAF-fel szembeni pereskedésében, ennek ellenére veszített. Most azzal fenyegetőzik, hogy Athénban az olimpiai zászló alatt, vagy más ország színeiben versenyez, ha a COR kitart korábbi álláspontja mellett. A nagy esélyes nem a Moldáv Köztársaság, amely bármikor kész befogadni a kitaszított román sportolókat, hanem Törökország.

Balázs Jolán szerint azonban legtöbben Moldova felé kacsintgatnak. Athénban az exszovjet köztársaság képviseletében indulhat többek között Cezar Badita úszó, Ana Mirela Termure gerelyhajító és a sydneyi olimpia román súlyemelő-botrányhősei is. "Szörnyű lenne, ha sportolóink nem saját hazájukért versenyeznének a következő olimpiai játékokon" - mondta Balázs Jolán, aki a NOB elnökétől, Jacques Rogge-tól akar segítséget kérni.

A jogi kiskapuk és érdekek mentén tett engedmények román sporttársadalmában értetlenül fogadják Tiriac hajthatatlanságát. A COR elnöke azonban bízik benne, hogy ez rövidesen megváltozik. "Csak akkor lehetünk hitelesek a világ szemében, ha következetesen betartjuk saját szabályainkat. Ha majd eljutunk a sporttisztesség elfogadható szintjére, talán nem lesz szükség erre a drákói szigorra" - üzent Romániának Tiriac.

Csinta Samu, Nemzeti Sport 2001.08.29.

DOPPING

  Schmitt Pál, MOB, ISM

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  DOPPING