FONTOS


 








A táplálékkiegészítők 15 százaléka doppingszert tartalmaz

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tanulmánya ismét felhívja a figyelmet a táplálékkiegészítők veszélyeire. Az analízisek szerint a készítmények 15 százaléka tartalmaz doppingszert. Magyarországon ajánlott, hogy a sportolók a doppinglabor által bemért kiegészítőket használják, de a hazai szakemberek úgy vélik, hogy ellenőrzés nélkül, nagy mennyiségben fogyasztva mindenképpen károsak ezek a készítmények, különösen a fejlődésben lévő szervezetekre.

"Sok, széles körben ismert táplálékkiegészítő tartalmaz tiltott szereket, főként nandrolont és tesztoszteront, így akár pozitív leletet is produkálhatnak egy doppingvizsgálaton" - írja a brit Financial Times című lap, a NOB egy tanulmányára hivatkozva.

A hír voltaképpen megerősítése a korábbi találgatásoknak, hiszen hasonló tanulmányról már lehetett hallani. Különösen azután, hogy szerte a világon egy sor, nandrolonnal lebukott sportoló azzal védekezett, hogy a kiegészítő volt "szennyezett". Ezt akár el is lehetne fogadni, de csak mint feltételezést, mert a versenyző általában nem tudja bizonyítani, hogy véletlenül került szervezetébe a tiltott anyag.

"Egyre gyakrabban hivatkoznak a sportolók a táplálékkiegészítőkre, de hát mi ezzel nem sokat tudunk kezdeni" - mondta Bakanek György, a sportminisztérium doppingügyekben illetékes főtanácsosa. "Ha megmutatják, hogy melyik doboz táplálékkiegészítő a gyanús, és az valóban tartalmazza azt a szert, akkor más a helyzet, de ilyen nem szokott előfordulni. A legjobb, ha a sportoló csak hazai forgalmazásban kapható, a sportkórház doppinglaborja által bemért kiegészítőket eszik."

De a labor sem tud százszázalékos garanciát vállalni, hiszen nem kizárt, hogy ugyanannak a márkának a mintája az egyik dobozban tiszta, és mondjuk fél évvel később egy másikban már szennnyezett. Az Egyesült Államokban lazábbak a gyártási előírások, mint Európában, nem meglepő, hogy a szennyezett kiegészítők nagy része is onnan érkezik.

"Őrületesen nagy probléma lett a táplálékkiegészítők szennyezettsége" - mondta Hollósi Ildikó, a budapesti doppinglabor vezetője. "Két hete Kölnben volt a szokásos doppinganalitikai munkaülés, s az előadások kétharmada ezzel foglalkozott. Ami a készítmények vizsgálatát illeti, mi is találtunk már doppingszert ilyen kiegészítőben, és úgy tudom, a NOB-ban már vannak olyan elképzelések, hogy folyamatosan kellene ellenőrizni ezeket a szereket." Szóval a sportolók jobban teszik, ha igen gondosan megválogatják, mit szednek. Hollósi Ildikó szerint egyébként sem jó, ha nyakló nélkül tömik magukba a kiegészítőket. "Nem mondom, ha beteg volt, le van robbanva, az más, de normális esetben nem tartom igazán szükségesnek ezeknek a szereknek a fogyasztását."

De mindez már nemcsak a sportolók baja, hanem mindenkié. Patrick Schamasch, a NOB orvosi bizottságának igazgatója úgy látja, mivel fiatalok milliói szedik ezeket az anyagokat, ez már közegészségügyi probléma. "Valóban nem szerencsés, ha a tizenévesek ellenőrzés nélkül tömik magukba a kiegészítőket, hiszen nemegyszer éppen attól hatékonyak, hogy van bennük valami. Valami káros" - mondta Bakanek György.

"Mivel ezek az anyagok nem minősülnek gyógyszernek, a fiatalokat semmi sem tartja vissza, hogy sokszoros dózisban fogyasszák őket" - tette hozzá Hollósi Ildikó. "Ezért aztán hiába csak kis mennyiségben tartalmaznak doppingszert, nagy mennyiségben már károsak." Hogy mennyire, az az "amatőr" fiataloknál csak évek múlva derül ki. Mint a komoly sportolóknál is.

Kósa Tamás, Magyar Hírlap 2002.04.05.

DOPPING

  Schmitt Pál, MOB, ISM

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  DOPPING