FONTOS


  








atlanta1996 Még gyorsabban, még messzebbre, még magasabbra

Gyárfás Tamás beszélgetése Schmitt Pállal, a MOB és Gallov Rezső, az OTSH elnökével

Ez leesett, az kiesett, az egyik talpra állt, a másik fejre állt. Célba ért, beütött, kiütött, eldobta, lehangolta vagy feldobta ...

16 nap forgószínpada, kavalkádja után nem könnyű összefoglalni az atlantai, a legkivételesebb olimpia történéseit. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke kérésünkre vállalkozott erre. Közel két és fél órán át válaszoltak a kérdéseinkre.

Kevés idő ... Ennyi idő alatt szinte lehetetlen az olimpiának pusztán a számunkra legemlékezetesebb mozzanatait sorba venni, értékelni, értelmezni.

A beszélgetés előtt egyetlen kikötés volt: semmi sem titok, mindenről lehet, sőt, kell beszélni.

Egyetlenegyet nem szabad. Tiszeteletköröket tenni ... Az a sportéletünkre nem volt és nem is lesz jellemző. Az aranyak értékével, a bajnokik és a helyezettek eredményeinek jelentőségével mindenki tisztában van. A csapat a küldetését jól teljesítette. A felvetések összefoglaló lényege csak az lehetett: hogyan végezhettek volna még jobban?

Mit kell, mit lehet tenni annak érdekében, hogy az ország még büszkébb lehessen az élsportolóira?

Gyárfás: - Kőbán Rita és Egerszegi Krisztina két számban is indult. Az egyiket megnyerték, a másikat nem. Siratnunk kell-e a kajak négyest és a száz hátat, vagy annak örüljünk, ami van?
Schmitt: - Ha egy szőlősgazdát megkérdeznénk, hogy milyen volt a termés, akkor vagy azt mondja, hogy rossz, vagy azt, hogy jó. Ez utóbbi sem jelenti azt, hogy minden egyes fürtön csak szép szemek voltak. Hanem azt, hogy általában volt jó a termés, vagy általában rossz. Nos, én a "terméssel", az arany- és a pontterméssel, a helytállásunkkal összességében elégedett vagyok.
Gy.T.: - A gondozott szőlő nem nőhet a gazda fejére. A legjobb versenyzők ránőhetnek? Magyarán, ha egyszer Egerszegi azt mondja, hogy ő száz hátom nem úszik, akkor itt nincs ellenvetés? Vagy ha Kőbán nem indul a szombati négyesben, hanem inkább vasárnap a két közel egymást követő számban rajtol, azt egyszerűen tudomásul kell venni? Pedig ha az egyesben nyer, és nagy örömünkre nyert is, akkor természetesen egy kicsit ellazul. Még inkább említhetjük a korábbi olimpiai bajnokokat: Repkát, Farkast, Szabó Bencét, Kovács Antalt, Barcelona legnagyobbjait. Irányíthatók-e még, vagy ők már egyértelműen maguk urai?
S.P.: - Nagy bajnok ritkán terem és rendszerint önálló életet él. Éppen azért bajnok, mert rendkívüli, sokszor akaratos egyéniség, individum, és nehéz is vele együtt dolgozni. Tudomásul kell venni az ilyen versenyzők belső döntéseit, akaratát. Nem könnyű az edző, a pedagógus, a sportvezető helyzete, az kétségtelen. Én egyébként Egér vagy Kőbán teljesítményét nem tartom negatívnak azért, mert nem nyertek még egy-egy újabb aranyérmet. Nem kell egy rókáról ennyi bőrt lenyúzni.

Öntörvényűek

Gy.T.: - Azért kezdtük a hölgyekkel, mert ők a legeslegjobbak, Tehát éppenséggel Kőbán és Egerszegi a pozitív példa. Elmondható-e ma ugyanez Repkáról, Farkasról, Szabóról, Kovácsról, tehát a további barcelonai bajnokokról? Sajnos, azok vannak többen, akik megtorpantak. Törvényszerű-e, vagy véletlen, hogy aki egyszer a csúcsra ért, az utána leereszt? A magyar sportban ez már jelenség?
Gallov: - Ebben van igazság, de a kiemelkedő egyéniségek szándékait tiszteletben kell tartani.
Gy.T.: - Carl Lewis is kiemelkedő egyéniség, és éppen ezért folytatja, folytatja, folytatja ...
G.R.: - Bizonyos határon túl még közvetett módon sem lehet valamit kierőszakolni. Különben is, a Magyar Olimpiai Bizottság nem szól bele szakmai kérdésekbe. Ez kifejezetten a szövetségek, a kapitányok és természetesen a versenyzők felelőssége. A MOB vagy az OTSH nem arra hivatott, hogy közölje, Farkas mikor fogyasszon, vagy Repka miképp készüljön. A feltételek biztosítása a feladatunk.
Gy.T.: - Kinek a dicsősége az olimpiai siker? A Magyar Olimpiai Bizottságé? Ha sikerül jól szerepelni, akkor jo a MOB, ha nem, akkor a szövetségek elrontották? ...
S.P.: - Nem és nem. A siker az egész magyar sporté, ha úgy tetszik, akkor Magyarországé. Az volt a hátunkra írva, hogy Hungary, Magyarország.
G.R.: - Ha van győzelem, akkor a főszereplőké a dicsőség. Ez a versenyző és az edző. Ha kudarc, akkor a sportvezetőké a felelősség.
S.P.: - Ön a riporter, de ez egyszer visszakérdeznék, hiszen az úszószövetség elnöke. Elnök úr! Végtére is magának kellett döntenie, ott ült azon a tárgyaláson, ahol kivették Egerszegi Krisztina programjából a száz hátat.
Gy.T.: - Ezzel kezdtem, Tehetetlenek vagyunk.
S.P.: - Miért egyezett bele?
Gy.T.: - Mert a legnagyobb sportolóink igenis ránőttek a vezetésre. Hogyan is lehet Egerszeginek azt mondani, hogy "márpedig én kötelezlek, úgy rendelkezem, hogy rajthoz állsz". Elnökök jönnek, mennek, Egerszegi Krisztinára, mint Hajós Alfrédra, több száz év múlva is joggal fognak emlékezni. Már-már utolérhetetlen világklasszis. Megtiszteltetés, ha bármiben is segíthettem.
G.R.: - Mi mindhárman pontosan tudjuk, hogy Egerszegi Krisztina miért nem indult száz háton, jóllehet, ugyanolyan esélyes volt az elsőségre, mint kétszázon.
Gy.T.: - Mint ahogy tavaly is, a bécsi Európa-bajnokságon.
G.T.: - Azért nem vállalta, mert két éve a világbajnokságon sokkszerű hatás érte.
Gy.T.: - Megtáltosodtak a kínaiak ...
G.R.: - Olyan rosszak az emlékei, hogy azóta világversenyen képtelen rábírni magát az indulásra. Én úgy érzem, hogy ilyen nagy egyéniségtől ezt el kell fogadni, hiszen jócskán kárpótolt bennünket. Kétszáz háton Atlantában is olyan fölényes győzelmet aratott, amilyen az úszódöntők során nem volt látható.
Gy.T.: - Michael Johnsont is érte már sokkhatás. Az olimpia előtt, július 5.-én Oslóban kétszázon kikapott, az olimpián mégis szédületes világcsúcsot, 19.32-őt futott.
G.R.: - Akkor én mosz fölteszek egy kérdést: ha Johnson úgy dönt, hogy Atlantában valamelyik számban nem indul, kíváncsi vagyok arra az amerikai válogatórendszerre, amelyik kikényszeríthette volna, hogy starthoz álljon.
Gy.T.: - Johnson indult ... Fel sem merült benne, hogy ne induljon. Még azt is kivívta, hogy az olimpia műsorát megváltoztassák, csakhogy mindkét számában versenyezhessen ...
G.R.: - Ők voltak a házigazdák.
Gy.T.: - Atlantában azért jöttek elő kiemelten ezek a kérdések, mert a magyar csapat az első öt nap az igazán nagy eredménnyel adós maradt. Nem volt még aranyunk. Durva megfogalmazás, de mintha önöket is kiverte volna a víz, nemcsak a melegtől izzadtak ...
S.P.: - Én azzal nyugtattam magam, hogy a százszázalékos esélyek közül is egyharmad rendre elvész. Arra gondoltam, hogy ezen az egyharmadon az első három nap egyszerre túl vagyunk. Én reménykedtem, hogy mostantól talán nem vész el semmi. Valahogy így is lett. Volt egy mélyrepülése a csapatnak, de ez benne van a pakliban.
Gy.T.: - Fel sem kellett hozzá szállni ... Úgy kezdtünk, hogy mélyrepültünk. Lehet, hogy a rossz rajt magyarázata a rossz akklimitalizálódás? Miért éppen az elején nem sikerült semmi?
G.R.: - Nekem az átállás nem tűnt gondnak.
Gy.T.: - És a versenyzőknek?
G.R.: - Van, ahol ez sem lehet magyarázat. A bírkózásban mélyebb okok játszanak közre. Beszéltem Hegedűs Csabával, készek arra, hogy átfogó elemzést végezzenek.
Gy.T.: - Ez el is várható ... Lehet, hogy nem volt átállási problémája Repkának és Farkasnak, de hogy valami nagy gondjuk volt, az biztos. A szemtanúk beszámolója szerint Repka rosszul volt a mérlegelés előtt, hosszú ideje nem evett, hogy hozza a súlyát. Máskor a mérlegelés után ő mindig jócskán befalatozik, hogy új erőre kapjon. Most enni sem tudott, mert - hiába, így történt - rögtön minden kijött belőle. A végén egy félhulla, s nem a mi megszokott Repkánk lépett a szőnyegre. És ugyanez elmondható ...
S.P.: - Lakatosról.
Gy.T.: - Nem igazán. Nála nem is súlyfelesleg volt.
G.R.: - Technikai hiba volt ...
S.P.: - Tíz deka! ...
Gy.T.: - Súlyemelő harmadik helyezettünk Feri Attila az öltöző és a pódium között rohangált. Lökésben a harmadik kísérletét már meg sem próbálta, annyira gyengének érezte magát. Hogyan fordulhatott elő sorozatban hasonló probléma?
S.P.: - Ebben a beszélgetésben mindinkább szakmai kérdések merülnek fel.
Gy.T.: - Önök szakemberek.
S.P.: - Muszáj, hogy értsünk hozzá, meg is van mindenről a pontos véleményem, hiszen 25-30 éve a sportban élek. Sőt, vezető vagyok, de a fogyasztás technikájára nincs igazán ráhatásom. Véleményem van róla, ha engem megkérdeznének, én megmondanám, hogyan kell a súlyt hozni, hogyan kell valakinek az adott napon 48, 68, 70 vagy 82 kilónak lennie. Mikor kell nekiveselkedni, milyen módszereket kell alkalmazni. Engem azonban e tárgyban senki sem kérdez meg, mert ennek megvannak a nagy tanárai, ennek meg annak a sportágnak a verhetetlen királyai ... Senkit sem akarok néven nevezni, de az szégyen, amit a testsúlyt tartó sportágaink Atlantában csináltak. Nem így kell kimenni egy olimpiára. Nem is gondoltam, hogy ez probléma lehet. Mit bánom én, hogy ha télen vagy tavasszal Farkas Péter 90 meg 95 kiló, ha egyszer láttam, hogy az Európa-bajnokságon tisztán hozza a súlyát. Lement 82-re és majdnem megnyerte. Az olimpián megkérdeztem tőle: "Péter, hány kiló vagy, megint 90?" Rám kacsintott, én meg visszakacsintottam. Gondoltam, hogy ezúttal is minden rendben van. Aztán küszködnek, mert kint, az olimpián, a megváltozott körülmények között már más fogyni, mint itthon, a hazai laboratóriumi feltételek mellett.
Gy.T.: - Talán túlzott az állítás: nem egy esetben számukra az volt az igazi győzelem, hogy ha hozták a súlyukat. Mert volt, aki ezzel be is fejezte. Elszállt az ereje.
G.R.: - Másról van szó. Két, nagy tapasztalatú, világsikereket elért emberről, aki már sokszor bizonyított. Az Európa-bajnokságon Repka duzzadt az erőtől. Egész egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ezt az embert a súlycsoportjában bárki is legyőzze.
Gy.T.: - Hát ezért fáj! ...
G.R.: - Farkas Péter az EB után Lengyelországban egy súlycsoporttal följebb is megverte a világbajnokot. Ezért ért bennünket is sokkszerűen ez a kudarc.
Gy.T.: - Ismét felmerül: nem nőttek rá ezek a sportolók a szövetségükre, a szakvezetésre?
S.P.: - Hát ha annyira ránőnek, hogy nem hozzák a súlyukat, az már túl van a növekedés mindenféle határán. Ha egy tornászkislánynak 35 kilónak kell lennie, de 35 kiló 10 dekával érkezik, az nagyon kikap. Mert ott még fegyelem van. Más sportágaknál is ugyanúgy meg lehetne követelni a bizonyos napokra hozott meghatározott súlyt.
G.R.: - Ugye, a birkózók meghirdették a központi felkészítést, mégsem a kapitány készítette fel a két barcelonai bajnokot, hanem a saját edzőjük. Ez is fegyelem kérdése.
Gy.T.: - Ha nyernek, akkor így van rendben? Ha nem nyernek, csak akkor van ott a miért?

Mérlegen a mérlegelés

Gy.T.: - Az ökölvívó Lakatos Pál külön történet. Ott volt 4-5 ellenőrző mérleg, és persze "a" fő mérleg, valamint ott volt még az ökölvívócsapat számos nagytekintélyű szakembere. Lakatos megérkezik a mérlegelésre, nyílván köszön, "Helló", majd felugrik a főmérlegre. Kinn állítólag dohányoznak, beszélgetnek, várják szegény Lakatost, aki bent van, s nem egy perfekt angol. Azért azt megérti, hogy 10 deka a feleslege. Mi az neki, 10 perc alatt is képes leadni, hogy aztán ismét mérlegeltesse magát, de közlik, hogy ezt olimpián majd legközelebb, Sydneyben ... Hát nem borzalmas?
G.R.: - Lakatos tulajdonképpen csak azért ugrott rá a mérlegre, hogy megnézze, még hány dekát kell fogynia. Még lett is volna rá ideje. Sajnálatos, hogy akkor nem volt mellette egyetlen nyelvet beszélő magyar vezető, aki ezt megmagyarázhatta volna ...
Gy.T.: - Sajnálatos vagy gyalázatos?
S.P.: - Nem gyalázatos ... Ez egy nagyon szerencsétlen helyzet volt.
Gy.T.: - A gyalázatost velünk is csak a keserűség mondatja.
S.P.: - Tamás, ezek az ökölvívók és birkózók megszokták, hogy jó szándékkal vannak körülvéve. Fellépnek a mérlegre, ugróköteleznek, még az utolsó pillanatokban is fogynak 3, 5, 10 dekát. Amennyit kell. Odamennek és azt mondják, ha megengeded, fölállok erre a hiteles, az igazi mérlegre, van még negyed órám, hadd nézzem meg, hogy most hol tartok.
Gy.T.: - Ott volt erre a többi mérleg.
S.P.: - Ment egy másik mérlegre, annak viszont valószínűleg a hátsó részén állhatott. Egy mérlegen lehet előbbre vagy hátrább lépni, nem mindig ugyanazt mutatja. Ő úgy látta, hogy a súlyhatáron belül van, de akkor is lett volna még idő ...
Gy.T.: - Tehát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályai a szigorúak: Elnök úr, ön egyben a NOB alelnöke. Miért nem csinál valamit?! ...
S.P.: - Nem szokták ezt ennyire szigorúan betartani.
Gy.T.: - Akkor végül is csak rájöttünk, hogy ki a gyalázatos. Rá mondhatjuk is: a bíró!
G.R.: - Szerencsétlen félreértés történt, és ebből a magyarok okultak. Tudniillik majdnem így járt a Kovács Pista is, aki végül olimpiai bajnok lett. De akkor már nagyon odafigyeltek. Ő is ráugrott a mérlegre, nála is volt egy kis felesleg, de neki még maradt húsz perce.
Gy.T.: - Képzeljétek el, hogy ha a 48 kilósok előtt van az 54 kilósok mérlegelése.
G.R.: - Még rágondolni is rossz.
S.P.: - Ezekre a kérdésekre vissza kell térni. Ha kell, a MOB, az OTSH szakmai segítséget nyújt, legyen szó szakemberekről, szakkönyvekről, külföldi tapasztalatokról. Mi tovább nem mehetünk, mert a döntéseket ott hozzák.
Gy.T.: - Az olimpiai zászlóvivőnk az erre joggal méltó Szabó Bence névrokonával, Szabó Vilmossal kezdett. És rögtön be is fejezte. Kovács Antalnak a karjáért remegtünk, hogy nehogy szétroppanjon, amikor feszítették ... Ez a sok-sok intő jel mit mutat? Nem azt, hogy a legjobbak egy kicsit elengedték magukat? Pedig volna még bennük erő. Még nem szállt el felettük az idő. Tudom, minden sportág más, de Carl Lewis 35 évesen is óriási, szegény Linford Christie 36 éves, kétszer kiugrott a rajtnál, de ha nem ugrik ki, ugyanúgy képes a nagy teljesítményre. A 35 esztendős Marlene Ottey nem elég, hogy gyönyörű, még jól is fut.
S.P.: - Szerintem Szabó Bence nagyon nagy egyéniség, mert, ugye, őré kérdeztél? Nem véletlenül jelöltük zászlóvivőnek. Hozzáteszem, hogy amikor felkértük, a másik két számításba jövő, Kovács Anti és Martinek Jani még nem kvalifikálta magát az olimpiára, nekünk viszont már meg kellett küldeni a zászlóvivő nevét. Már mindent megnyert, amit a kardvívásban lehet. Most már mással is foglalkozik. Üzletet nyitott, marketingtevékenységet folytat, családos ember. Jócskán van már, ami elvonja a százszázalékos figyelmét a vívásról. Túl is van a harmincon. Ezzel együtt ismét ezüstérmes, hiszen csapatban olimpiai második helyezést szerzett. Nekem Bence ma sem kiábrándulás, de azt azért tudnunk kell, hogy ez a mostani orosz, olasz és francia együttes olyanokból áll, akik kizárólag a vívásnak élnek. Csak arra összpontosítanak, s ez meg is látszik az eredményeiken.
G.R.: - Szabó Bence becsületére legyen mondva, ő azt ígérte, hogy a csapatot igyekszik a legjobb tudásával segíteni. Ezt teljesítette.
Gy.T.: - Olvastam, az amerikai küldöttség korátlaga sohasem volt ennyire magas. Ebben nyilván közrejátszott, hogy otthon rendezték az olimpiát, tehát ez meghosszabbította a versenyzők pályafutását. Ettől függetlenül, a mieink miért állnak le idő előtt? Darnyi Tamás a helyszínen látta, ahogy Tom Dolam megnyeri a négyszáz méteres vegyes úszást. Gyengébb időt úszott, mint ő Szöulban és Barcelonában. Darnyit miért nem tudtuk vízben tartani? Szabó Bence szerintem is még mindig a világ egyik legjobb kardvívója, Egerszegi a legnagyobb úszója, Kőbán pedig maga a kajakkirálynő. Hogyan tudná a sport ezeket az egyedi értékű sportembereket megtartani? Pénzkérdés? A megbecsülés kérdése?
G.R.: - A pénzkérdés fontos pont. Az azlétikában kirívóan magas számban találunk harmincon felüli, tehát viszonylag idős versenyzőket. Nyilván azért is, mert ott ebből nagyon-nagyon jól meg lehet élni. Az IAAF finanszírozási rendszere igazán vonzóvá és érdemessé teszi, hogy a nagyságok elnyújtsák a pályafutásukat.

Pontosak, pontatlanok ...

Gy.T.: - Az éremtáblázat ismert: hét arany, négy ezüst, tíz bronz. Az összpontszám: 152. Mennyi volt Szöulban és Barcelonában?
G.R.: - Szöulban 209, Barcelonában 208. Aranyérem pedig mindkét helyen 11.
Gy.T.: - Ehhez hogy viszonyul az atlantai hét arany és a 152 pont?
S.P.: - Most szembesültünk először a kvalifikációval. 197 ország volt jelen, fantasztikusan felkészült az amerikai csapat ... A 15 részre szakadt Szovjetunió tömegével küldte a vetélytársakat. Megláthattuk, hogy mit jelent a 40 milliós Ukrajna sportjával szemben állni. Igencsak rátettek egy lapáttal a következő rendezők, az ausztrálok, a sikerolimpia után változatlanul a spanyolok, de ugyanúgy a norvégok, az olaszok, a franciák, a hollandok, a svájciak ...
Gy.T.: - Említhette volna Nigériát, Costa Ricát, Ecuadort, Hongkongot vagy Szíriát is ... A száz év alatt most nyertek először olimpiai bajnokságot. Nigéria mindjárt kettőt: a labdarúgáson kívül a női távolugrásban. Costa Rica versenyzője, Claudia Poll a kétszáz méteres női gyorsúszásban magát a német Franziska van Almsickot verte ...
S.P.: - 53 ország nyert aranyérmet. 79 az érmesek száma. Minden eddiginél jobban megoszlottak a pontok. Csak azoktól lehet elvenni, akik idáig birtokolták.
G.R.: - Az volt a célkitűzésünk, hogy lehetőleg maradjunk benn a legjobb tíz között. A számokkal sokat lehet játszani. Mi aranymániákusok vagyunk. Ha holtversenyben is, de az aranyérmeinkkel a legjobb 10-12 között vagyunk. Tehát hoztuk, amit vállaltunk. Az összéremtáblázatot a 12. helyen zártuk.
Gy.T.: - Atlantában 24 sportágban képviseltettük magunkat, ebből négy szerzett aranyérmet: hármat az úszás, kettőt a kajak-kenu, egyet az ökölvívás és egyet az atlétika. Velük együtt 9 (vívás, torna, súlyemelés, öttusa, kézilabda - A szerk.) pedig érmet. Jó ez az arány?
S.P: - Ennyi lehetett.
G.R.: - A pont- és éremtáblázaton nincs olyan megkülönböztetés, hogy melyik sportág szerezte. A magyarok vívták ki. Barcelonában a kubai ökölvívók 6 aranyérmet nyertek. Ettől nemcsak a kubai ökölvívás megítélése lett kedvező, hanem Kuba sportjáé is ... Az úszás, a vívás és a kajak-kenu hagyományosan a legjobb pontszerzőink.
Gy.T.: - Mark Spitz 1972-ben egyedül nyert 7 aranyat, Kristin Otto 1988-ban hatot, Vitalij Scserbo pedig 1992-ben ugyanennyit. Az amerikai, a német, vagy a FÁK csapata ettől még lehetett volna gyenge. Atlantában az úszás 38, a kajak-kenu 35,a vívás 31 pontot gyűjtött a 152-ből, tehát a három együtt 104-et. Az összes többi 48-at. Ez is jó arány?
G.R.: - Egy másik megközelítésből azt mondhatjuk, hogy ökölvívásban 1972 óta nem nyertünk aranyérmet és most nyertünk, vagy a kalapácsvetésben ZSivótzky, azaz 1968 óta nem nyertünk és most végre sikerült. Még ha ezek a győzelmek a sportági összpontszámban nem is úgy tükrözödnek, azért nagyszerű eredmények.
S.P.: - Ne felejtsük el, hogy az olyan sportágak, mint a vívás, a kajak-kenu és az úszás rendkívül sok érmet kínálnak. A kézilabdázók, a vízilabdázók, a labdarúgók legfeljebb egyetlen érmet szerezhetnek. Mennyi embert kell összefognia, mennyi szakmai erőfeszítést igényel és csak egyetlen érem lebeghet előttük.
G.R.: - Már önmagában az odakerülés is lehet pozitív, lásd a labdarúgó-válogatottat. Barcelonában csal két csapattal vehettönk részt, a vízilabda- és a férfi kézilabda-válogatottal. Onnan egyetlenegy ponttal jöttünk haza. Ezúttal két együttes hét pontot szerzett, az egyik hármat, a másik négyet. És ott lehettek a labdarúgók is.

Amerika és Kőbánya

Gy.T.: - Kiss Balázs nyert vagy Mr. Balázs Kiss? Mert, ugye, négy éve Amerikában készül. Akárcsak Csollány Szilveszter, Tölgyesi Balázs, Ágh Olivér, Szabados Béla, Deutsch Tamás, Ónodi Henrietta ...
G.R.: - És a Széchy-team ...
Gy.T.: - Ők legalább magyar edzővel. Viszont Kiss Balázs sikere egyértelműen a magyarok sikere? Mivel magyarázható, hogy ha itthon edz, akkor kisebbet dob, mintha idegenben készül? Ha Csollány hazai környezetben csak "lóg a szeren", kint mitől táltosodik meg?
S.P: - Nem lehet tudni, hogy ha Kiss Balázs itthon marad, akkor mire lett volna képes. Úgy alakult az élete, hogy külföldön tanul. Szerintem, ha a híres szombathelyi kalapácsvető iskolába kerül, a benne levő tehetség ugyanúgy kijön. A "ha"-val a sportban is nagyon nehéz operálni. ÉN Kiss Balázst Kiss Balázsnak és nem Mr. Balázs Kissnek tartom. 100 százalékig magyar gyerek, és rendkívül büszke vagyok rá. A háromszor is győztes Michelle Smith, az írek úszója, de egy percet sem úszott Írországban, mert az egész országnak nincs egyetlen 50 méteres uszodája. Hollandiában és Amerikában készült, de ettől még egész Írország büszke rá.
Gy.T.: - Kissnek volt egy nyilatkozata. Azt mondta: igazán örült volna, ha az eredményhirdetéskor mindkét ország zászlaját felhúzzák.
G.R.: - A repülőn együtt jöttünk haza. Érdekeseket mondott: magyarnak érzi magát, de tisztelni és méltányolni akarja azt az edzői munkát, amely nem kevéssel járult hozzá, hogy ő olimpiai bajnok legyen. Én egy kicsit szemrehányóan mondtam neki: "Te a nagy nyilvánosság előtt azt nyilatkoztad, hogy két zászlót szeretnél látni". Balázs őszintén és spontán válaszolt: "Tulajdonképpen én ezt úgy képzeltem el, hogy van egy nagyon nagy magyar zászló és mellette egy pici amerikai .."
Gy.T.: - Mit kapott az amerikaitól? Mit érdemes átvenni az amerikai sportszemléletből?
G.R.: - Kiss Balázs nyilatkozatai hallatlanul egészséges önbizalmat, pozitív gondolkodást tükröztek. Ahogy az angol mondja: "don't make negative waves" - ne csinálj negatív hullámokat. Része van a sikerben ennek a gondolkodásnak.
Gy.T.: - A kőbányai Kovács István volt még ilyen. Állandóan azt hajtogatta: megnyerem, megnyerem, megnyerem - és megnyerte.
S.P.: - Fantasztikus volt. Sugározta az önbizalmat. Igazán nyerni akart, meg sem fordult a fejében, hogy veszíthet.
Gy.T.: - Van Kőbányán egy kis amerikai sziget?
G.R.: - Érdekes a magyat nemzeti karakter. Mi hajlamosak vagyunk elveszíteni a hitünket. Ez az olimpia is bizonyította, egy-egy mérkőzés nem is az utolsó percig tart, hanem akár még tovább is. A magyar-japán labdarúgóneccsen a 90. perc után kaptunk ki. Az olimpia is az utolsó versenyszámig tartott. Mi van, ha csak hat versenyszámig tartott. Mi van, ha csak hat aranyérmet hozunk haza? Mennyivel lenne más a hangulat? Pedig a célfotó is alig tudta eldönteni Kolonicsék győzelmét.
Gy.T.: - Kokó kubai vetélytársa, az olimpiai bajnoki cím védője, Joel Casamayor az olimpia előtt megszökött. Azért szökött meg, mert félt Kovácstól, vagy azért nyert Kovács, mert megszökött?
S.P.: - Ez örök kérdés marad.
G.R.: - Azt mondta, hogy szereti Kubát, de nem szereti a rezsimet.
Gy.T.: - Nem szentségtörésnek szánom, de Kokó döntőbeli ellenfele egy súlycsoportnyit fogyasztott.
G.R.: - Na és? ... Kovács már volt világbajnok, Európa-bajnok és ebben az esztendőben óriásit fejlődött. Technikában, ütőerőben, mindenben. Teljesen megérdemelten, imponáló pontaránnyal nyerte a mérkőzéseit. Még a döntőben is 14:7-re győzött. Az egész olimpia legtechnikásabb ökölvívója volt.

Oda-vissza-oda ...

Gy.T.: - Ha megengedik, ezúttal nem a MOB elnökéhez, hanem a NOB alelnökéhez fordulok. Az olimpiai játékok nagy leleplezése volt a bromantan. Az oroszok szedték. Egymás után zárták ki a versenyzőiket, köztük két bronzérmest is, az úszó Kornyejevet és a birkózó Gulijevet. Bejelentették, hogy az érmüket visszaveszik, majd közölték, hogy "Pardon", mégis maradhat. Hogy van ez? ... Lehet-e ennél jobban sportolót megalázni? Most a bromantan dopping vagy nem dopping?
S.P.: - A bromantan nem szerepelt a tiltott doppinglistán, de hosszú idő óta kutatják. A komputer az orosz sportolóknál többször kimutatta egy stimuláns használatát. Sokáig nem tudták felfedezni a kémiai gyökereit, az összetételét, ezért nem lehetett vele érdemben foglalkozni. Fél éve, még talán annyi sem, hogy pontosan megfogták ezt a szert, nevesítették, már tudták, hol gyártják és hogy micsoda. Ez egyfajta stimuláns és egyben közérzetjavító. Amikor azt mondtuk, hogy stimuláns, akkor megsemmisítettük az érintett orosz sportolók helyezéseit. Egyébként volt köztük litván kerékpárosnő is. A kizárt versenyzők fellebeztek a legfelsőbb sportbírósághoz, amely a helyszínen összeült. A sportbíróság elfogadta, hogy a sportolók jóhiszeműek voltak, a nagy távolság, az idő és a hőmérséklet, a lelki és testi izgalmak leküzdésére szedték, és nem azért mert csalni, stimulálni akartak.
Gy.T.: - Ez nagyon ellentmondásos ... Gécsek is csak a sebeit kenegette. Ő sem akart csalni, stimulálni, aztán tessék! ... Amikor Kornyejevre rámutattak, durva a szó, de a hír hallatán a sporttársai úgyszólván köptek. Hogy ez a csibész nyilván évek óta ezt csinálja. Tavaly Bécsben is ezért lett kétszáz mellen Európa-bajnok! Aztán ez az úgynevezett legfelsőbb bizottság mérlegel és bejelenti, hogy nem, nem, Kornyejev mégis közénk való, maradhat az érme ... Mi ez? Milyen lehet a szájíze annak, akit egyszer kitaszítottak, majd visszavesznek? És ha a két bejelentés közben nekimegy a folyónak? ...
G.R.: - Van ennek egy jogi oldala is. Minden illegálisan szedhető, ami nincs rajta a tiltott listán.
Gy.T.: - Ezt nem tudták a legfelsőbb sportbíróság nélkül?
G.R.: - Nem tudták. Nem volt rajta a listán. Ami nincs rajta a listán, az használható.
Gy.T.: A felmentésük előtt hány milliárdan olvashatták, hogy ezek a sportolók a szégyenfoltjai az olimpiának?
S.P.: - Az az igazság, hogy ezt a szert mi már június ötödikén, mintegy két hónappal az eset előtt rátettük a tiltólistára. Az oroszok viszont akkor már nem tudtak a módszereiken változtatni, a bromantant már javában adták a sportolóknak. Már nem volt idejük kitisztulni ... Szmirnov, az orosz Olimpiai Bizottság elnöke, aki maga is NOB-tag, tiltakozott, hogy ne hozzák ilyen helyzetbe, mert a bromantant a legjobb szándékkal ajánlotta az orosz akadémia Oroszország legnagyszerűbb sportolóinak. Az űrkutató laboratóriumok is ezt tanácsolták az immunrendszer erősítésére. És ő maga is ajánlotta. Így nem mehetne haza emelt fővel, hiszen megszégyenítette a saját gyerekeit.
Gy.T.: - Azért ez egy nagy ellentmondás!
S.P.: - Nagy ellentmondás. Az biztos, hogy az oroszok vagy mások ezt a bromantant többé nem szedhetik. Már hivatalosaan rákerült a stimulánsok listájára is, mint ahogy valószínűleg erre a sorsra jut a marihuana is, amit tudomásom szerint az amerikai atléták szívtak a versenyek előtt. Az sincs a listán, sőt, némelyik országban nem akadályozzák a forgalmazását.
G.R.: - Amerikában is megengedik a törvények.
S.P.: - Tehát ebben a vonatkozásban is van mit csinálni, mert ahogy látható, ez elég rendetlen, fegyelmezetlen eljárás volt.
Gy.T.: - Ha már a NOB-nál tartunk, itt van ez az ausztrál rövidtávfutó Dean Capobianco és az olasz magasugró Antonella Bevilacqua. Róluk már az olimpia előtt bebizonyosodott, hogy stanazolt és ephedrint szedtek. Az eljárás már zajlik ellenük, de még nem fejeződőtt be. Valószínűleg szeptemberben, visszamenőleg dől el, hogy júliusban nem indulhattak volna az olimpián. Közben a magasugrónő au olimpiai negyedik helyet megszerezte. Most mi lesz?
S.P.: - Ez nem a NOB, hanem az atlétikai szövetség témája volt. Egy atlétát két szervezetnek van joga eltiltani a versenyzéstől: a saját nemzeti szövetségének és a Nemzetközi Atlétikai Suövetségnek. Egyik sem tette meg. Illetve az egyik megtette, de az ügy még fellebezés alatt állt, amikor megkezdődött az olimpia. Az atlétikai szövetség ránk mutogatott: "Ez a ti olimpiátok, tessék, tiltsátok el". Mi viszont hogyan vállalhattuk volna át a felelősséget annak, hogy még a fellebbezés időszakában eltiltsunk egy versenyzőt? Ez atlétikai belügy.
Gy.T.: - A NOB nem követelheti meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől, hogy rendet tegyen? Mi lett volna, ha a majdani eltiltott a bajnok az olimpián?
S.P.: - Nagyon kellemetlen lett volna. Ezzel a kérdéssel a játékok rajtja előtt még a végrehajtó bizottság is foglalkozott. Visszaadtuk az atlétikai szövetségnek: "vállaljátok fel ti a döntést, vagy ha ilyen lomha és lassú a módszeretek, akkor fennáll, hogy egy atlétátokat, aki érmet szerez, helyezést ér el, két hónap múlva kell megfosztanotok az eredményétől". Sajnos, a doppingolás csak részben kémiai meg gyógyszertan, több jogi kérdés áll mögötte. Nagyon bonyolult.

Profizmus magyar módra

Gy.T.: - Nekünk is voltak sajétos eseteink. Ötödször volt úgy, hogy Dallos Gyula végre indul az olimpián, de neki mindig balszerencséje van. Hol a széna rossz, hol a patkó. Hogyan lehet valaki ennyire peches?
S.P.: - Én az alkatomnál és a lelkivilágomnál fogva megoldáskereső és pozitív szemléletű ember vagyok. Soha semmire nem szoktam rosszat mondani, már csak ezért sem ellenségeket, hanem inkább barátokat gyűjtök magamnak. De erről a sorozatról véleményem van: egyszer és mindenkorra be kell fejezni ezt a ló meg ezt a Dallos-szindrómát. Ő most úgy jelenik meg, mint egy sértett és csalódott sportember, aki már a sokadik olimpiájára készült, de sohasem tud elindulni. Megkerestek, hogy beszéljek a spanyol király nővérével, aki történetesen a lovas világszövetség elnöke, mert el akarják tiltani a lovat, mondván, sántít a ló, pedig nem sántít, hanem gyönyörűen megy. Nos, én nem a király nővéréhez mentem, hanem a versenyzőkhöz ... Elmentem egy spanyol, elmentem egy francia és egy német lovashoz. Személyesen kérdeztem meg őket: "Mondd meg, légy szíves, ismersz te egy olyan lovat, hogy Action?" "Persze hogy ismerem" - hangzott a válasz. "Hiszen együtt élünk ezzel a harminc lóval, ez mint egy cirkusz, körbe-körbe jár a világon, közülünk mindenki ismeri az Actiont. Hát persze, hogy sántít, igen, a bal hátsóra." "Nagyon?" "Nagyon." Én ezek után már nem mentem a világszövetség elnökéhez, nem is a feladatom.
Gy.T.: - Dallos nem látja, hogy sánta?
S.P.: - de látja, de mentették, ami menthető volt. Persze, hogy szerettek volna részt venni, de hogy ha egy ló húzza a lábát, azt a szabályok szerint nem lehet elindítani. Akkor annak fájdalma van, az nem éppen a demonstárciója a lovassport szépségének. Ez szabály, ez ellen nem lehet mit csinálni. Hadd mondjam el, hogy még a játékok előtt, amikor itthon voltam, kaptam egy telefont. Hegyeshalomról, hogy ugyanez a ló ugyanezzel a felkészítő csapattal negyven fok melegben a határon áll, mert ennek a lónak az öt injekciójából az egyik nincs meg. Rohangálni kezdtünk. Hívtam Bábolnát, a minisztériumot, hívtam az Osztrák Olimpiai Bizottságot. Nem is tudom, hogyan is mondjam, a hócipő-effektus már majdnem elért hozzám ebben a ló-ügyben. Mert hogyan fordulhat elp egy sok millió forint értékű lóval, hogy ha egyszer öt injekciót kell kapnia, akkor abból az egyik nincsen meg? Nagyon sok belső hiba volt. Gondolom, hogy Sydneyben ez a ló már nem jelentkezik.
G.R.: - Azt hiszem, Action már nagyon idős, 14-15 év körüli ló, megjárta a hadak útját, de Dallos Gyulában nehogy valamiféle rossz érzés maradjon, mert kiváló sportember.
Gy.T.: - Csak balszerencsés?
G.R.: - Ez tényleg olyan, amit nagyon nehéz kivédeni. Meg lehet előzni, az biztos, de a lónak is edzenie kell, edzés közben pedig a ló is megsérülhet. A szándékosság föl sem merülhet. Én személy szerint nagyon közelről ismerem Dallos Gyulát. hallatlan nagy anyagi áldozatokat vállalva járja a Világkupa-sorozatot, ahol ezzel a lóval végig nagyszerűen szerepelt. Vezetett Lengyelországban, amikor ez a baleset történt, tehát ő volt az, akit a legmélyebben érintett ez az egész. Más kérdés, hogy a lovat nem lehet felelősségre vonni.
Gy.T.: - Ki beszél itt felelősségről? Itt keserűségről van szó. Hiszen, mint említette, az olimpián kívül mindig kiváló. Olyan, mint a sportlövők. Valahol megfogalmazódott: ha a sportlövőinket a Centenáriumi Park körül csőre töltött fegyverrel felsorakoztatják, lehet, hogy Sike kivételével hasznosabb munkát végeznének. Sike negyedik lett, de a többiek? ... Magyar sportlövő utoljára a moszkvai olimpián, 1980-ban győzött. Varga Károly előtt 1964-ben Hammerl László nyert, a jelenlegi szövetségi kapitány. Azóta viszont, hogy stílszerű legyek, sorozatban mellé. Ez mivel magyarázható?
G.R.: - Sorrendben ez a harmadik olimpia, ahol nem tudják hozni magukat. Ez nem jelenti azt, hogy Atlantába esélytelenül utaztak. Szakmailag is rejtélyes, hogy az olimpiák közötti esztendő világeseményein megnyugtatóan szerepelnek, de aztán ...
S.P.: - Nekem a lövők szintén a nagy csalódást jelentik. Amikor azt mondtam, hogy a szőlősgazda összességében büszke a jó termésre, akkor ez egy olyan fürt, amelyik nagyon madárlátta volt. Lehet, hogy közrejátszik ebben az MHSZ megszűnése, amely nagyon sok sportlövőpályát üzemeltetett
Gy.T.: - Fórián Éva vagy Joó Éva jobban lő, ha van MHSZ?
S.P.: - Megrendült a belügy, a HM, a két katonai szervezet élvonalbeli szakosztálya, ahol korábban nyugodtan, korlátlanul lehetett lőni. Nem számított se pénz, de semmi. Lassan kivonultak a lőterekről. Polgári lőegyletek alakultak, amelyek ma még nem olyan erősek, nem tudjuk finanszírozni őket. Ugyanakkor a sportlövészet hihetetlenül népszerű az egész világon. Úgy látszik, au új hullámmal nem tudunk lépést tartani. A lövészsport, úgy ahogy van, revizíóra szorul, olimpián most már rendre csődöt mond.
Gy.T.: - Labdarúgás. Kijutott a csapat, ezért minden dícséret jogos. Nem tudom, eljutott-e a legfőbb vezetéshez, hogy állítólag az olimpián a fiúk prémiumfeltételeket szabtak. Azt mondták: csak akkor játszunk, ha egyenként legalább ötszázezer vagy egymillió forint lesz a győzelem után járó összeg. Mint kiderült, később ennek már nem volt jelentősége, hiszen nem szereztek pontot. Tudnak-e a világból ehhez hasonlót?
S.P.: - Én erről tudok, hiszen ott voltam, amikor ezt tárgyaltuk. A labdarúgó-szövetség a felkészülés utolsó fázisában megkérdezte, hogy milyen prémiumra számíthatnak.
Gy.T.: - Már kint a helyszínen?
S.P.: - Nem, még itthon Budapesten. A sportág jellegéből adódóan mindig is pontért játszanak. Döntetlen, győzelem, továbbjutás, végső helyezés, valamennyi után részprémiumot kalkuláltak. Ez így szokás. Tehát nem szaladt el velük különösebben a ló ...
Gy.T.: - Ha ez a kérdés itthon volt napirenden, akkor tényleg rendben. Ha Orlandóban fogalmazódott meg, akkor már kevésbé. A Nemzeti Sport orlandói jelentésében írt arról, hogy már a helyszínen, közvetlenül a nyitómérkőzés előtt ez egy kulcskérdés volt.
S.P.: - Erről nem tudtam. Most már, ismerve a három eredményt, elég groteszk, hogy jószerével előbb akartak a kasszához menni, mint a pályára. De még egyszer mondom, a labdarúgás százszázalékosan profi sportág.
G.R.: - Arról én sem tudok, hogy a pénz ott, Orlandóban lett volna téma.
Gy.T.: - Az újságban megjelent.
G.R.: - Ha ez így történt, az valóban kifogásolható.



Gy.T.: - Öttusában Szöulban aranyérmet nyertünk, Barcelonában ezüstöt, most bronzot. Mindig örülünk. Sydneyben a negyedik hellyel leszünk elégedettek?
G.R.: - Sajnos nagyot változott az egész öttusa.
S.P.: - Szöulban még két aranyérmet lehetett nyerni, akárcsak Barcelonában. Most viszont csak az egyéni versenyszámot rendezték meg. Azt is egy nap alatt, itt így nyertünk egy bronzérmet. Jani fantasztikus volt. A 8 évvel ezelőtti kétszeres olimpiai bajnok Barcelonába tüdőgyulladás miatt nem mehetett ki. Pedig akkor is csúcsformában volt. Most viszont megmutatta, még ha vitatott is volt a válogatás körülötte.
G.R.: - Sajátos említeni, de Török Feriék kiszámolták, ha lett volna csapatverseny, akkor a magyar csapat első a helyezések alapján. Öttusában változatlanul az élen vagyunk.
Gy.T.: - Volt egy harmadik, egy hatodik helyünk és egy 21. helyünk.
S.P.: - A 21. helyen futó Sárfalvi Péter már nem volt annyira motivált. Ha van csapatverseny, akkor nyilván ő is előbbre tör.
Gy.T.: - Mi kell, hogy a súlyemelésben előre törjünk? Más összefüggésben már említettük, hogy milyen jelentős számunkra az egyesült államokbeli felkészülés. Ezek szerint a romániai is ... Popa Adrián kitűnően helytállt, Feri Attila még inkább. Mindketten onnan jöttek haza. Romániában is jobb a légkör?
G.R.: - Más. A nemzetközi súlyemelőélet volt a legsúlyosabban érintett ezekkel a doppingügyekkel. A MOB és az OTSH is az első között nyilvánította ki, hogy nekünk így nem kellenek az eredmények. Inkább lemondunk róluk, de csak tiszta eszközökkel versenyezzünk.
Gy.T.: - Korábban doppingoltak?
G.R.: - Nyilvánvalóan. A szöuli lebukásokra mindenki emlékszik. Nagyra értékelem, hogy Feri Attila tiszta eszközökkel hozta a bronzérmet. Az övé különösen fontos érem. Rajta kívül volt még egy nagy esélyes versenyzőnk. Czanka Attila azonban itthon maradt, mert nem tudta a válogatóversenyen hozni magát. Egy operáció után olyan karfájdalmai voltak, hogy nem indulhatott.
S.P.: - Megsérült, holott ott lett volna az élmezőnyben.
Gy.T.: - Már említettünk súlyproblémát. Le a kalappal Feri Attila harmadik helye előtt, de ő is keményen megszenvedett ...
G.R.: - Az utolsó érvényes gyakorlata után gyomorgörcsöt kapott.



Gy.T.: - Kézilabdában kitűnően helytálltunk. Vízilabdában?
S.P.: - Három csapatsportágban vívtuk ki a résztvételi lehetőséget. Ez azért a magyar sport általános erejét mutatja. Ezek mögött az eredmények mögött nemzeti bajnokságok állnak, azok színvonalát vittük ki az olimpiai játékokra. Labdarúgásban vállaltuk, hogy az állami és társadalmi támogatás bevonásával ott segítjük őket, ahol csak lehet. Anyagilag, erkölcsileg, szakmailag ... Végül is a csoportjukból került ki az olimpiai bajnok és a bronzérmes. Szereplésüket nem lehet kudarcnak nevezni. A kézilabdázó lányok teljesítménye szerintem kiemelkedő. A nagyszerűen felkészült és számunkra verhetetlen dél-koreai és dán csapattal találkoztunk. Jogos volt, hogy ők játsszák a döntőt, tőlünk a bronzérem fantasztikus teljesítmény.
Gy.T.: - Mégis Laurencz László kapta a legtöbbet. Ritkán szapultak edzőt annyit és annyira, mint őt. Hogy hogyan beszél, hogy nem figyel, hogy nem koncentrál a részletkérdésekre, kiengedi a csapatot a kezéből, hogy: milyen a taktika?! Mindezt érzékelték?
S.P.: - Ezt nagyon nehéz akár kritikával illetni, de kívülről még csak elemezni is. Én ott voltam a lányok minden fontos meccsén. Laurencz László különleges egyéniség. Nagyon komoly fegyelmet tart és ezt a zsák bolhát, ezt a 16-20 lányt valahogy mégiscsak összetartja és csapattá kovácsolja.
Gy.T.: - Triviális a példa, de ahogy most a lányokra kedveskedve azt mondta, hogy "bolhák", ha végül is veszít a csapat, érzékelve az előhangokat, még az is lehet, hogy az edzőt "tetűnek" minősítik. Ezen az olimpián is milliméterek, és a századmásodpercek döntöttek. Egyetlen gól is kihathat emberi megítélésekre ...
S.P.: - Nem, nem, nem! ... Úgy szól az amerikai mondás, hogy a győzelem ellen nincs érv és a vereségre nincs kifogás. Jogos, hogy a negyedik helynél esetleg kikapott volna ez az edző, de a csapat harmadik lett, érmet szerzett, sikert ért el. Ezért is kár most azon vitatkozni, hogy kit mikor cserélt le, ki mikor ült a kispadon. Mindez lehet, hogy a vízilabdásoknál előjön, de szerintem Laurencz most sikeredző, és úgy gondolom, hogy a lányok bizalmát változatlanul bírja.
Gy.T.: - Elnézést erre a bolhákból fakadó tetű példáért, de sajnos még csúnyábbakat is mondtak rá, csak akik mondták, még elnézést sem kértek ... Erősen fennállt a veszély, hogy Laurencznek fejét veszik, ha nincs meg a bronzmeccs.
G.R.: - Azért egy alapvető újságírói erényre hadd hívjam fel a figyelmet. Meg kell mindig várnunk a végeredményt, mert végtére is az határozza meg a teljesítményt. Szerintem, nagyon túlzóak voltak azok a közbeeső kritikák, mértékükben és súlyukban is, amiket Laurencz kapott. Tudom van olyan újságíró, aki a végén, a bronzérem tudatában egy kicsit sajnálta is, hogy ideje előtt annyira sarkosan fogalmazott.

Sorry és nem-sorry

Gy.T.: - Széchy Tamás egy nyilatkozatában hosszasan méltatta Aczél Endrét, a kitűnő újságírót, aki a Népszabadság hasábjain az első öt nap után - számomra érthetően - nagyon szigorúan értékelte az úszók teljesítményét. Utána viszont feltette a kezét, kijelentette, hogy "Sorry!". Széchy a kezdeti bírálatokért nem sértődött meg, hanem közölte, hogy Aczél Endre még inkább nőtt a szemében. Eddig is nagyra tartotta, de mostantól kiváltképp, hiszen képes volt a legnehezebbre, arra, hogy belássa ...
G.R.: - Aczél Bandi sportember, neki nem esett nehezére azt mondani, hogy bocsánat. Sajnos nem vagyunk egyformák.
S.P.: - Kíváncsi vagyok, hogy aki hevesen szidta a kézilabdás edzőt, vajon megköveti-e és azt mondja-e a bronzéremre, hogy le a kalappal.
Gy.T.: - Ha tényleg mikronnyi különbséggel is, de a kézilabdacsapat végül hozta, amit vártunk tőle. Akárcsak a centiméterekkel győztes Horváth-Kolonics, a közel annyival nyerő Rózsa és Czene. Egérke győzött úgy, hogy utána az özönvíz. Kőbán is, Kovács is, még talán Kiss Balázs is nagy különbséggel lett első. De vpét három igazán szoros diadalunk, amely alakulhatott volna fordítva is ... Ezek a sikerek mindenkit ugyanolyan boldoggá tesznek, ezek a bajnokok legalább annyira a kedvenceink, mint a nagy fölénnyel nyerők, de mi történik akkor, ha a hajrá nem a mi javunkra dől el milliméterekkel? Az a magyar sorscsapás.
S.P.: - 39-32-re vezettek a női tőrözők az elődöntőben. Akkor hött Aida, aki sajnos rossz napot fogott ki. Kajak-kenuban ott volt egy nagyin nagy egységünk, cselgáncsban nem nekünk kedvezett a bírói döntés ... Nem csak a győzelmeink múltak hajszálon. Pro és kontra voltak nagy pillanatok. Szegény Güttler valamikor egyetlenegy századmásodperccel lett második.
Gy.T.: - Moorhouse ellen '88-ban.
G.R.: - Ha még egy picit a vízilabdára visszatérhetnénk. Nekem a szívügyem. Borzasztóan sajnálom ezt a csapatot, mert így, utólag, leszögezhetjük: esélye volt az olimpiai aranyéremre.
Gy.T.: - A csoportmérkőzésen Spanyolországot, a későbbi olimpiai bajnokot legyőzték.
G.R.: - A mezőny legjobb csapata volt. Ez a válogatott épp azzal rontott, hogy az előmérkőzéseken a legjobb volt. Akkor mindig ki tudta csikarni a győzelmet. A végére idegileg és fizikailag is elfáradt. Talán, mint egykori vízilabdaedző, megengedhetem magamnak, hogy szakemberként szóljak hozzá. Érzésem szerint nem sikerült ezt a nagy egyéniségekből álló csapatot fegyelmezett egységgé formálni. A taktikai fegyelmezetlenségek olyan elemi hibákhoz vezettek, amelyek lehetővé tették, hogy nálunk gyengébb csapatok is egálban küzdjenek velünk, sőt, le is győzzenek. Még a szerencsétlen olasz-magyar mérkőzésen, amikor egy ostoba eset következtében hosszabbításhoz jutottunk. Végre jött egy pici szerencse, de sajnos nem tudtuk kihasználni. Sajnálom a csapatot.
Gy.T.: - Horkai györgy szövetségi kapitány a vesztett meccs után, hirtelen haragjában azt mondta, hogy "most aztán örülhetnek otthon". Ez a kijelentés sokakban keltett rossz érzést.
G.R.: - Mindenki szurkolt a csapatnak.
Gy.T.: - Ez amolyan sajátos vízilabdás keserűség. Ma már hál' Istennek Horkai György is másképp látja. Nem létezhet, hogy van az országban egyetlen ember is, aki azért szurkol, hogy a Horkai vezette vízilabda-válogatott veszítsen.
S.P.: - Ilyen biztos nincs, sőt, a vízilabda az egyik kedvenc sportágunk. Ez magyar sikersport, csodálatos sport.
G.R.: - Az uszodában nagyon sok a nagyság. Sok az okos ember a vízilabda körül. Az uszodában minden második ember olimpiai bajnok.
Gy.T.: - Egyre idősebbek. Hiszen legutóbb '76-ban nyertünk ...
G.R.: - Minél öregebbek, annál nagyobbnak érzik magukat. A kritikák egy része jogos. Persze, személyeskedések vagy az értelmezésük miatt olykor eltorzulhatnak. Állítom, hogy - ha már csak a saját jól felfogott érdekében is - mindenki tiszta szívvel drukkolt ezért a magyar csapatért. Hiszen tudják, hogy valamennyi vízilabdázó életére kihat, ha a nagy megmérettetés aranyat, ezüstöt, vagy bronzot hoz.
Gy.T.: - Eygkori Szőnyi úti uszodai emlék. Bajnokságot nyer egy csapat. Az egyik játékos kiúszik a medence szélére. Előttem a kép, az arc, a név, de most nem a személy a lényeg, hanem a jelenség. Odakiabál az ellenfél edzőjének: "Na az anyád, hogy te ilyen meg amolyan ..." Nem annak örül, hogy ő nyert, hanem a vesztest szapulhatja.
G.R.: - A barcelonai kudarc után a csapat kis csoportokra, klikkekre oszolva vitatta meg a vereséget. Ez a mai csapat egységes. Ezek a gyerekek együtt éltek, szerették egymást, a végén együtt is sírtak.
Gy.T.: - Ma már Horkai Gyuri is higgadtabb, már másképp látja. Atlantában még marasztalta a sportdiplomáciát, doktor Salamon Ferenctől, a kitűnő sportdiplomatától számon kérte, hogy miért azok vezették a meccset, akik ...
G.R.: - Mint szakember, szeretném leszögezni, hogy a bírókra egyetlen mérkőzés során nem tehettünk panaszt, nem a játékvezetés volt a hibás.
Gy.T.: - Az volt a kritika, hogy bár az olaszok edzője a jugoszláv Rudics, a bírók egykori honfitársai voltak, ősrégi egymáshoz a kötődésük. Miért nem szólaltunk fel?
S.P.: - Aki a meccset nézte, az nem érzett bírói nyomást.
Gy.T.: - Mondom, Horkai ma már másként fogalmaz, de akkor így jött ki belőle a keserűség. Sok mindent elárul, hogy adott pillanatban, ki hogyan viseli el a sikert, vagy a kudarcot, hogyan áll fel a dobogóra, vagy uram bocsá' amellé ...
S.P.: - MIndenki másképp viseli el a vereséget, de a gypzelmet is. Legyen szó egyénről, vagy avezetőről. Persze, hogy a fájó vereség pillanatában valakinek odatartják a mikrofont, hogy most aztán azonnal mondd meg, mi a véleményed, az nem is egészen korrekt cselekedet.
Gy.T.: - Az amerikaiaknak is odatartják, a németeknek is, aztán mégis ...
S.P.: - Ez igaz, de ne csodálkozzunk, ha az érintettekben akkor még az indulatok dolgoznak.

Heten, mint a tündérek ...

Gy.T.: - A barcelonai olimpián remekül kezdünk, és a végén még jött a női kajak négyes. Ezúttal rosszul kezdtünk, és ha a végén nem jön a nagy fordulat, igencsak bajban vagyunk. Miért volt annyi kisiklás? Miért pont hét aranyat vártak? Az a hét nyert, akikre gondoltak?
S.P.: - Hogy mire épült a "zseniális" előrelátásom, a hét arany, amikor engem kérdeztek? Ha most elmondom, hogy az én fejemben akkor, az olimpia előtt, melyik volt az a hét, akkor magamról állítok ki bizonyítványt.
Gy.T.: - Pedig örülnénk, ha elmondaná ...
S.P.: - Két vívó, két úszó, két kajak-kenu aranyat gondoltam, ez hat és feltételeztem, hogy egyet még találunk valahol. Birkózásban, öttusában, ökölvívásban, atlétikában, sportlövészetben ...
Gy.T.: - A két vívás nem jött be. Miért nem?
S.P.: - Pedig annyira szépen szerepeltek az elmúlt világbajnokságokon, és más versenyeken. A női párbajtőrcsapat kimagaslott ebből a mezőnyből. A világranglista első hat helyezettje között három magyar lány van.
G.R.: - Atlantéban hirdették ki a Világkupa végeredményét. Nagy Tímea győzött.
S.P.: - Tíz esély van vívásban, öt csapat, öt egyéni. És a társaság nagyon jól felkészült. Ez láttuk is, hiszen valamennyi versenyzőnk szerzett pontot. Az egy főre jutó olimpiai pont a vívásban átlagosan kettő volt. Összességében jól szerepeltek, csak az i-re nem tették fel a pontot. Nem volt arany, de nekem mégis csalódás a vívók általános szereplése. Bár én aranyat is vártam tőlük. Kiváltképp női párbajtőrben. Ha magabiztosabbak, ha Kovács Pista a lelkét kölcsönadta volna, ha az ő hozzáállása, optimizmusa, hite átköltözött volna a kislányokba, akkor, hogy így mondjam, lemosták volna a mezőnyt. Tudo nehéz a "ha" szócskával operálni a sportban, de ha egyszer pontosan az hiányzott belőlük, ami Kovács Pistában megvolt! Sőt, azt mondom, hogy őket még nyomasztotta is a győzelem közelsége, hogy annyira esélyesek.
G.R.: - Barcelonában Kokó egy koreaitól kapott ki. Sohasem felejtem el, amikor megjelent a kijáróban, szinte lehetett kátni, hogy reszket. Halál sápadt volt. Az elmúlt négy év alatt Kokó ezt mind szépen leküzdötte. Halhatatlan önbizalomra talált. Ezúttal a női párbajtőrcsapat reszketett, holtsápadtan, mert nem tudta elhinni, hogy egy határozottan jól vívó francia, vagy olasz csapattal fel tudja venni a küzdelmet.
Gy.T.: - Említették, hogy Kokó elszántan állt ott. A teniszező Krocskó miért nem állt ott? Az egyik lenyűgözően motivált, az atlantai résztvevők zöme boldog, hogy ott lehet az olimpián, Krocsko pedig eltűnik, amikor utazhatna. A telekommunikáció világában lehetetlen megtalálni, amikor a szövetség kivívja neki a szabad kártyát. Ez hogyan fordulhat elő?
G.R.: - Hát én nem akarok anélkül bírálatot mondani, hogy a részleteket ismerném, De, és most az újságíró beszél belőlem, ha nekem a 30 éves újságírói pályafutásom alatt valakit meg kellett találnom egy interjú érdekében, az mindig sikerült.
Gy.T.: - Olvashattuk, versenyen volt ...
G.R.: - Tudni kellett róla ...
S.P.: - Én beleolvastam a New York TImesba, a London Timesba, meg a Frankfurter Allgemeine Zeitungba. Én megtaláltam a kis hírek között, hogy Németországban versenyzett. Szerintem, nemigen akart kimenni erre az olimpiára. Nem is bízott benne, hiszen csak szabad kártyát kapott a végére. Valaki nem indult el, és így kerülhetett be az egyéni indulók közé ...
G.R.: - Az olimpia teniszben egy kicsit mást jelent. Egykor Taróczy Balázs nyilatkozta, hogy a teniszezőknek az olimpia nem annyira vonzó, nem ugyanazt jelenti, mint a többi sportágban.
S.P.: - Most más teniszezőket látunk ...
Gy.T.: - Érdekes, hogy Bagyula is éppen az olimpia alatt csiszolja a technikáját. Ő sem jött el, még csak el sem tűnt.
G.R.: - Bagyula Amerikában készült, és ugye az első világbajnokságon érmet szerzett. Most egy új technikát próbált elsajátítani, és ez a kísérletezés nagyon hosszú ideig húzódott. Mire rádöbbent arra, hogy azt az újat nem tudja megtanulni, elvesztette a régit. Ott állt, egy hónappal az olimpia előtt, felkészületlenül. Korábban már elérte a világszintet, ezzel a teljesítménnyel nem akart kimenni az olimpiára.
Gy.T.: - Biztosan hallották, hogy a flrfi maratoni futásban, amikor a 111., az utolsó helyen futó a kapuhoz érkezett, már zárva találta. Kinyittatta. Formálisan kiverekedte, hogy befuthasson a célba.
G.R.: - Ez az afganisztáni futó sohasem állt a világ élén. Bagyula világszerte elismert ugró. Ennek ellenére, erről a távolmaradásról azért nekem is megvan a véleményem.
Gy.T.: - Az ember az egyik oldalon azt látja, hogy Storcz Botond a szalmonellás eperleves után is oroszlánként küzd, meghal, már-már sír, amikor a tévében beszél. Az egyik az életét rátenné, hogy ott lehessen, a másik pedig elmegy csavarogni.
S.P.: - 220 versenyző ment ki Atlantába, 2-3 kimaradt ... Ez nekem belefér.
G.R.: - Akik ott voltak, azok teljes szívvel küzdöttek.
Gy.T.: - Elnök úr mondta, hogy a győzelmeket nem kell magyarázni, a bajnok előtt tisztelegni kell. Kokó egy csoda, Egerszegi csoda, Kőbán csoda, Rózsával, Czenével, Kiss-sel, Horváthtal, Koloniccsal és a többiekkel együtt.

Gazdálkodj okosan!

Gy.T.: - Mindenki akkor kapja fel a fejét, ha a postás harapja meg a kutyát. Ez az oka, hogy a váratlan történések, netán csalódások kerülnek előtérbe.
S.P.: - Ha szidjuk, ha dícsérjük, ha átkozzuk, ha magasztaljuk a magyar csapatot, akkor is a világ 10 legjobb delegációja között volt. 197 ország között tisztességesen szerepelt. Barátságosan viselkedett, csinos volt, ha úgy tetszik, nyelveket beszéltünk, tiszta eszközökkel versenyeztünk, lovagiasak voltunk. Európai viselkedésünkkel is minden szempontból pozitív hírét keltettük az országnak. Az össz-szereplés mindenféleképpen sikertörténet. Lehet is, kell is a részletekbe menni, hogy ez hol jár, hogy ki miért, meg miért nem, de az összbenyomás elismerésre méltó. És ez a vélemény nemcsak az enyém, hanem az engem körülvevő NOB-tagoké, a világ sportvezetőié, a politikusoké, ha úgy tetszik Clinton elnöké. Nekem azt mondta, adjatok egy T-Shirt-öt, hogy ráírhassam az Egerszegi Krisztinának: gratulálok. Mert ő, mármint Eglr fantasztikus sportember.
Gy.T.: - Jókor jött az uszodába. Amikor Egerszegi és Czene győzött. Megtanulhatta a Himuszunkat.
S.P.: - A svéd király a kajak-kenu színhelyén gratulált, hogy milyen fantasztikusak vagyunk. És így tovább. A világnak az volt rólunk a véleménye, merem közvetíteni, hogy ez a kis ország nagy teljesítményekre képes.
Gy.T.: - Büszkék lehetünk. Szerintem Kőbánnál nagyobb odaadással nem lehetett felkészülni. Ő ennél többet nem adhatott volna ki magából. Méltattuk Kokót, egészen egyéni a kiállása ... Az úszókról most hadd ne szóljak! De szabad-e szólni arról - a jövő érdekében ugyanis meg kell vitatni azt is - ami nem tetszett?
S.P.: - Feltétlenül.
G.R.: - Én még hozzátenném: ahhoz, hohy a sikerek igazi értékét valósan meghatározhassuk, ismernünk kell a feltételeket. ha összehasonlítást teszünk a legnagyobb riválisainkkal, legyenek azok fejlett nyugati országok vagy volt szocialisták, ki merem jelenteni, hogy nem vagyunk a 10 között. Messze nem ... Nálunk a sportfinanszírozás '90 óta rendezetlen. Ilyen összevetés ismeretében ezek a teljesítmények még fantasztikusabbak.
Gy.T.: - A miniszterelnök úr az ünnepélyes fogadáson elmondta, hogy a sport nagyobb támogatásra számíthat, maga is érzékeli, hogy mit jelent az országnak, ha tiszteleg előtte a világ. KOnkrétan mit várnak? Mennyit?
G.R.: - A sporttörvény megalkotásakor megfogalmazódott: ahhoz, hogy a magyar verseny- és élsportot a jelenlegi szinten tarthassuk, évente minimum három, három és fél milliárd forint többlettámogatásra van szükségünk. Ha fejleszteni kívánunk, ha Sydneyre tekintünk, ennek a duplájára is szükségünk lenne.
Gy.T.: - Nem illúzió ez a mai gazdasági helyzetben?
G.R.: - A három, három és fél milliárd egyáltalán nem illúzió.
Gy.T.: - Ma mennyivel gazdálkodnak?
G.R.: - A magyar sport jelenleg hat és hét milliárd közötti összeget mozgósít.
Gy.T.: - Ebből mennyit kap a költségvetésből?
G.R.: - 3.2 milliárdot.
Gy.T.: - És azt akarja felemeltetni 3.5-re? Ez a nagy siker?
G.R.: - Nem. Ezt kell megemelni további 3, 3.5 milliárddal ...
Gy.T.: - Az 6.2-6.7 milliárd lenne. Most értettem meg.
S.P.: - Ez az összeg nem feltétlenül az állami kiadások között kell hogy szerepeljen, hanem esetleg az elmaradt bevételek között. Bizonyos adókedvezmények, bizonyos szerencsejátékok átprogramozása számunkra nagyon kedvező lenne.
Gy.T.: - Ez nem ugyanaz?
G.R.: - Teljesen mindegy, hogy milyen módon kapja meg a sport ezt a 3, 3.5 milliárdot. Adózom és visszaadják, vagy jogszerűen nem adózom ...
Gy.T.: - És most úgy értelmezik a miniszterelnök úr szavait, hogy ezt megkapják?
S.P.: - Nagyon remélem. Kétségtelen, hogy keresni fogja a megoldást. Nagyon nehéz ezt forintosítani. Érdemes összevetni, hogy a különböző európai országok a saját költségvetésükből hány százalékot áldoznak a sportra, az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a honvédelemre. Az európai támogatottság mértékétől mi rendkívül elmaradtunk. És itt nemcsak az élsportról van szó, hanem a tömegek sportjáról, valamint az iskolai sportról. A felénél, a negyedénél vagyunk az európai átlagnak. Ekkora infláció mellett ezt nem lehet forintosítani, a százalékarány kell emelkedjen.
Gy.T.: - Azt hiszen, hogy a kívülállónak ez a kérdés a legnehezebben érthető, de mégiscsak a legfontosabb.
G.R.: - Kétségtelen.

Hősök, vagy áldozatok?

Gy.T.: - A CIB Bank 1-1 milliót ajánlott fel az olimpiai bajnokoknak, valamint a 3 legnépszerűbb versenyzőnek. Nem az egyik aranyérmes, hanem Kovács Iván párbajtőrvívó kapta a legtöbb szavazatot, aki leesett a pástról, aki megsérült, de folytatta. Azt tette, amit a tornászlány Kerri Strug. Őt az amerikaiak imádták. Hiába, az emberek egyformák - mi Kovács Ivánt ... Miképpen értékelik, hogy nem egy bajnok lett a kedvenc, hanem az, aki legyűrte a fájdalmát?
G.R.: - Az erőfeszítését méltányolták, ha én szavazhattam volna, én Güttler Károlyt mindenféleképpen méltányoltam volna. Ahogy elviseli, hogy ő az örök második ...
Gy.T.: - Most is volt egy második, egy negyedik és egy hatodik helye ...
S.P.: - Örülök, hogy a nagyközönség odaállt Kovács Iván mellé. Csúnyán kiment a bokája, de bármilyen fájdalma is volt, csak azt kérte az orvostól, hogy injekciózza be. A csapatért is ugyanúgy harcolt.
Gy.T.: - Volt, aki elátkozta Károlyi Bélát, amikor a tornászlányt belehajszolta az újann ugrásba. Hős-e vagy áldozat az a csöppség, aki sérülten nem a kórházba került, hanem tovább ugrott?
S.P.: - Én láttam Kulcsár Győzőt beinjekciózva, törött sarokkal vívni. És láttam Beckenbauert törött vállkulccsal világbajnoki elődöntőn futballozni. Az igazi nagy hősök az adott pillanatban odateszik magukat, nem törődnek a fájdalommal. Ezek szép pillanatai a sportnak .
Gy.T.: - Szép pillanatai?
S.P.: - Drámai, igen, azt mondom magamnak, hogy én készültem erre, és nem veszek tudomást a fájdalomról.
G.R.: - ÉN emlékszem arra a japán tornászra, akinek MOntrealban gyűrűgyakorlatot kellett elvégeznie ahhoz, hogy a japán csapat legyőzze az akkori szovjet válogatottat. Eltört lábbal is megcsinálta.
Gy.T.: - A svájci maratoni futónő '84-ben napszúrással, 41 fokos lázzal tette meg az utolsó kört. Hetekig vitatták, hogy ez-e a derék tett? Károlyit is ízekre szedték. Szégyellje-e magát, hogy belehajszolta ezt a csöppnyi, 30-valahány kilós kislányt, vagy sem?
S.P.: - A karjában vitte a dobogóra a szeretett kislányt, ahogy mondják, ez volt az igazi headline, a főcím a lapokban. Utána mind a ketten a mennybe mentek.
Gy.T.: - Azért ennek megvan a kettőssége.
S.P.: - Megvan, megvan.
G.R.: - Ha egy versenyző úgy dönt, hogy nem, akkor őt nem lehet belerángatni.
Gy.T.: - Az NBC vagy negyvenszer ismételte meg a különböző hangszalagokat, hogy kiderítsék, Károlyi rendelte-e el neki, hogy "márpedig mész, mert neked ezt meg kell csinálnod", vagy a lány mondta, hogy megcsinálom ...
G.R.: - A lány határozta el, saját maga.
Gy.T.: - Mert az évek során beleverték?
S.P.: - Ha valaki azt mondta volna Feri Attilának, menj ki és lökd ki a 175 kilót, mert ez a csapatvezetőség parancsa, akkor is képtelen rá. Olyan gyomorgörcse volt a fogyasztástól, az izgalomtól, az erőfeszítéstől, hogy nem tudott volna. Ez a kislány azonban mégiscsak megugrotta a lehetetlent. Rizikót vállalt, de ugrott egyet.
Gy.T.: - Kovács Iván pedig vívott. És ezt díjazta a szurkoló.
G.R.: - És sokan nem is tudják, hogy Kovácsék annyira szerények, hogy az eglszről nem mondanak semmit. Érdemes lett volna készíteni a női kézilabdacsapat utolsó mérkőzése után egy vizsgálatot, hogy kinek milyen lábbal és kézzel kellett játszania? Egy csomó sérültünk volt.
Gy.T.: - Olvastam, hogy egy dél-koreai hölgynek az édesapja 6 nappal a döntő előtt meghalt, de az edző nem árulta el neki a torna végéig. Csak hogy nyerjen. Ezen is lehetne vitatkozni. Joga van-e tudni, hogy nem él az apja, hogy jobban menjen a játék, igazán várhat a hír hat napig?
G.R.: - Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy Kovács Iván nem sokkal az olimpia előtt tragikus körülmények között veszítette el az édesapját.
Gy.T.: - Borzalmas, hogy egy emberen ennyi teher legyen.

A halál árnyékában

Gy.T.: - Olimpiai park. Egy nő és egy török operatőr elmegy kikapcsolódni és ez lesz a vesztük. A NOB hogyan tudta kezelni ezt a borzadályt?
S.P.: - Olyan világban élünk, amelyben gyakori a bombarobbantás, öngyilkos terroristák jelentkeznek, mérget hintenek a metróban ... A világ legnagyobb eseményén az emberek biztonságára nagyon kellett ügyelni. Clinton mellett 27 államfő és 110 miniszterelnök volt jelen a megnyitón. Már volt tragédia az olimpiák történetében. Lásd, Münchent! A robbantás ezúttal a védett területen kívül történt, egy egyéni őrült kezdeményezése volt, ezt hangsúlyozni kell ...
Gy.T.: - Mi volt a neve a helyszínnek?
S.P.: - Olimpiai Centenáriumi Park.
Gy.T.: - Olimpiait mondott? ...
S.P.: - Sajnos úgy hívták a parkot. A szervezők garantálták az olimpiai falu biztonságát, a repülőtér biztonságát, a szállítási útvonalakét, az edzésszínhelyekét és ezt tökéletesen betartották.
Gy.T.: - És azt ajánlották, hogy az emberek, többek között, a parkba menjenek szórakozni, kikapcsolódni.
S.P.: - Ezzel együtt, egyéni kezdeményezés volt, senki sem vállalta magára ezt az ügyet, és a robbantás, sajnos, beárnyékolta a játékokat. Két nap múlva a parkot újra megnyitották.
Gy.T.: - A török család tovább gyászol ... Az amerikai kislány is, aki elvesztette a mamáját.
G.R.: - Volt egy állig felfegyverkezett férfi, aki a megnyitón a rendezők ruhájában egész a dísztribünig ment, és csak ott fdete föl magát. Nem jöttek rá, hogy akár ölhetne is.
Gy.T.: - És volt egy újságíró is, a Spiegel munkatársa, bizonyos Helmut Schümann, aki egy nappal az olimpiai játékok előtt biztonsági embernek jelentkezett. 24 órával később felkérték, hogy ellenőrizze az amerikai olimpiai bizottság vezetőinek a szállását. Az ötlet egyébként zseniális. Hogy ez nekünk nem jutott az eszünkbe?! Elvben az Olimpiai Park terroristája is beépülhetett a biztonsági apparátusba.
S.P.: - Az is lehet, hogy benne volt. Az első gyanúsított, Richard Jewell a gyakorlatban biztonsági ember volt.
G.R.: - Ha mondjuk, Molnár Zoltán, a Népstadion főigazgatója vagy Babati Lajos, a MOB igazgatója történetesen terrorista lenne, ez természetesen csak egy vicc, akkor nagy bajban lettek volna a főrendezők, tudniillik ők zseniálisan loptak be a versenyszínhelyekre egy jeggyel 20 turistát.
Gy.T. (nevetve): - Nekem mindig is gyanús volt Babati! ...
G.R.: - A magyarok ellen nincs orvosság. Visszatérve az Olimpiai parkra. A bomba egy közterületen robbant. Nincs a világon olyan biztonsági szolgálat, amelyik 100 vagy 200 ezer embert befogadó közterületen szavatolni tudná, hogy ilyesmi nem történik meg.
Gy.T.: - Lehet, hogy haltak meg előtte, borzalmas félő, hogy halnak meg ezután is, de az olimpia, az olimpia. Ilyenkor minden más jelentéstartalmat kap.
G.R.: - A női maratoni futóverseny útvonala csak méterekkel haladt el a robbanás színhelyétől. Elképzelni is szörnyű, hogy ha akkor történik valami. Hála Istennek, akkor nem történt semmi.
Gy.T.: - Atlantában Schmitt Pált már bombáztuk ezekkel a kérdésekkel: ha a kosárlabdadöntő alatt, mondjuk éppen akkor, amikor a Dream Team játszik, jön egy telefonhívás, hogy bomba van a D2-es szektorban, akkor mit csinálnak? O'Neil még dobhatja a büntetőt?
S.P.: - Véleményem szerint, ha ez a bombamerénylet után történik, akkor azonnal megszakítják a meccset. Átkutatják, a csarnokot, és csak utána folytatják. Akkor már nem vállalta volna senki a felelősséget, és a nézők is tudták volna, hogy miről van szó.
Gy.T.: - Ki vállalta az olimpiai játékok folytatásának a felelősségét? Amikor robbant a bomba, dönteni kellett. A NOB-nak kellett döntenie, vagy a rendező városnak?
S.P.: - Samaranch tette fel a kérdést, hogy folytatódjanak-e a játékok. Kaptunk további telefonhívásokat, fenyegetéseket. Felmerült, hogy biztonsági okokból egy napra felfüggesztjük az olimpiát. A szervezők azt javasolták, hogy menet közben korrigáljunk. Ezt mondták a biztonsági emberek is.
Gy.T.: - Tehát nem a NOB döntött, hogy a játékok menjenek tovább?
S.P.: - Nem. Mi csak bíztattuk őket, hogy emiatt nincs okunk megállítani a játékokat. Ők pedig azt mondták, hogy több ilyen nem lesz. Attól fogva még inkább körül voltunk véve olyan biztonsági technikávalls szisztémával, amivel az első hat napon nem találkoztunk
Gy.T.: - Volt, akinek ez nem tetszett, például alelnöktársa kedves feleségének, Julia Paundnak. Hova rúgott a rendőrnőnek?
S.P.: - Ez egy malőr volt. Az a bizonyos hölgy éjjel fél háromkor átment a tiloson, és nem hagyta, hogy megállítsák, mert sietett. És ezért megbilincselve elszállították.
Gy.T.: - Lezárult az ügy?
S.P.: - Még bíróság elé kell állnia.
G.R.: - Én erről írtam egy kis dolgozatot. A rendőrnőt a legérzékenyebb részén találta el a rúgás. Tudni kell, hogy a sértett vallomása szerint Richard Paund felesége erősen alkoholos állapotban volt és hisztérikus rohamot kapott. Ezért kellett megbilincselni. Letérdepeltették az utcára, kicsavarták a kezét, mert ellenkezett. Két férfi fogta a bilincset, mert rángatta.
Gy.T.: - A férje mit szólt ehhez?
G.R.: - Azzal ment hozzá a rendőrnő, hogy itt tilos átmenni és akkor a nő azt mondta, hogy menj ..., szedd le a vállamról a kezedet. Elkezdtek dulakodni. Richard megpróbált segíteni, erre ráfogták a fegyvert. Még egy lépés, és puff. Augusztus 26.-án lesz a tárgyalás.

Sorskérdések

Gy.T.: - Jövőre Juan Antonio Samaranch 76 éves lesz, és legalábbis a hírügynökségi jelentések szerint, ismét pályázik az elnöki posztra. Van olyan erőben Samaranch, hogy ne szurkolhassunk a mi Schmitt Palinkért?
S.P.: - A hír még nem röppenhetett fel, ez egy kacsa. Az elnök mandátuma 1997 szeptemberében jár le. Ahogy én őt ismerem, addig nem fogja azt mondani, hogy feláll, hiszen abban a pillanatban, amikor egy elnök azt mondja, hogy körülbelül fél év múlva abbahagyom, már senki sem veszi komolyan, azonnal megindul az utódlási harc. Ő ezt valamikor, úgy két héttel a szavazás előtt jelenti majd be: visszavonulok, vagy folytatom. Ebben a pillanatban úgy látom, hogy fizikailag is és szellemileg is bírja.
Gy.T.: - Hány évre választják meg?
S.P.: - Négyre. Könnyű megmondani, hogy én mit csinálnék a helyében. Azt hiszem, hogy ő már mindent megtett, amit megtehetett. Amit ez a korszak neki fölajánlott, azt ő megvalósította. Megvan az olimpiai múzeum, a kongresszus Párizsban, túl vagyunk a sikeres centenáriumi játékokon, az olimpiai mozgalom megerősödött, stabil az anyagi bázisa a világ sportmozgalmának. Ő igazából már nem tud továbblépni.
Gy.T.: - Mi hajtja még?
S.P.: - Inkább csak presztizs, vagy mert nem látja a saját utódját, vagy egyszerűen csak elnökként akar meghalni. Én nem látom, mi motiválja még.
Gy.T:: - Az USA Today napilap azt adta a szájába, hogy szeretne még Afrikában olimpiát rendezni. Dél-Afrikát jelölte meg a 2004-es játékok színhelyéül. Az még életcélja, hogy erre a kontinensre is elvigye a játékokat?
S.P.: - Ez nem igazán jellemző rá, mert mint diplomata nagyon óvatosan nyilatkozik a pályázó városok ügyében. Furcsállnám, hogy ő deklarálta volna a szándékát.
Gy.T.: - Nincs kétségem, hogy az elnök úr okfejtése helytálló.
S.P.: - Szép is lenne, ha egyszer Afrika kapna játékokat, de ez csak kitaláció, híresztelés. Ami a kérdés első részét illeti, amennyiben föláll, akkor ott van 4-5 NOB-tag, aki potenciális jelölt és bizonyára el tudná látni a feladatot. Én úgy gondolom, hogy én is közéjük tartozom. Megméretem magam.
Gy.T.: - Lehet, hogy tapintatlan a felvetés, kérem, intsen le, ha az. Ön most Spanyolországban nagykövet. Ha egy magyar a NOB alelnöke, az felér egy aranyéremmel. Ráadásul, ha még több is, akár elnök is lehetne. Növelné az esélyeit, ha a spanyolországi mandátuma után, a tűz körül, uram bocsá', a lausanne-i NOB székházhoz közel, Svájcban dolgozna? Ha ott lenne nagykövet? Samaranchot 1980-ban Moszkvában választották meg, előtte történetesen éppen a Szovjetunióban volt spanyol nagykövet. Felmerült-e valakiben, akár az elnök úrban, akár a magyar kormányzatban, hogy miképp lehetne Schmitt Pált segíteni, ha történetesen Samaranch 77 évesen már nem pályázik?
S.P.: - Én eddig is komoly segítséget kaptam a kormánytól. Hogy nagykövet lehetek, rendkívüli módon megerősítette pozíciómat a sportdiplomáciában. Sőt, a presztizsemet emelte, hiszen mindenki tudja, hogy ez nem akármilyen megbízatás, mögötte egy egész ország bizalma áll. Én annyit kértem az elöljáróimtól, hogy nagykövet szeretnék maradni a választás idején.
Gy.T.: - Tehát nem pályázik Budapest polgármesterének a címére?
S.P.: - Nem, ez csak beszélgetés formájában, csak a hosszú távú tervek között hangzott el. Biztatást kaptam, hogy jövő év szeptember ötödikén, tehát amikor a NOB elnökválasztása zajlik, még minden bizonnyal Spanyolországban nagykövet leszek. És az nekem rendkívüli segítség, mert ezt a funkciót a NOB-tagok is tiszteletben és becsben tartják.
Gy.T.: - Szóval, itt nem lehet átugrálni Spanyolországból Svájcba.
S.P.: - Ez nem így történik. Ott más végzi tisztességesen a munkáját, egy másik nagykövet kollégám ...
Gy.T.: - Ha már a személyi kérdéseknél tartunk, elnézést a tiszteletlen felvezetésért, de talán az eddigi emberi kapcsolatunk megmagyarázza ...
G.R.: - Természetesen. Már tudom is a kérdést.
Gy.T.: - Államtitkár úr marad államtitkár úr?
G.R.: - A kérdésfelvetés az én esetemben nagyon is indokolt. Az újságírókon sok múlik.
Gy.T.: - Szavazzunk?
G.R.: - Nem a kérdés eldöntése, csak a felvetése ... A 60. év betöltése mindenki számára mérföldkő ebben az országban. Én most voltam 60 éves, másfelől mindenki tudja, hogy az én eredeti hivatásom az újságírás. Többször eltávoztam ettől a pályától, de mindig vissza is tértem.
Gy.T.: - Az elmúlt 6 évben sportvezető volt.
G.R.: - Amikor 1990-ben hazatértem, én igazából nem valami hosszú misszióra gondoltam, hanem arra, hogy segítek az átalakulásban.
Gy.T.: - Beleőszült ...
G.R.: - Így igaz. 1994-ben nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy az új összetételű koalíció megerősített az állásomban. Ez a kérdés egyébként, hogy Gallov lesz-e az OTSH-elnök, hogy marad-e államtitkár az olimpia után, úgy érzem, hogy a döntéshozók részéről nem vetődött fel.
Gy.T.: - A koalíciónak még van minimum két éve, aztán jön az új választás.
G.R.: - Az olimpiai ciklusaink nem párhuzamosak a politikai ciklusainkkal.
Gy.T.: - A legutóbbi választás után azért maradhatott Gallov Rezső az OTSH elnöke, mert a sport érdekében az olimpiai ciklus közepén nem változtattak? Vagy a munkáját értékelték? Szükség volt Gallov Rezsőre?
G.R.: - Erről még egymással sem beszéltünk. Én is kíváncsian hallgatom Schmitt Pált.
S.P.: - Nehéz állást foglalni, mert mégiscsak kormánydöntés, hogy marad-e vagy sem. Rajta is múlik, merthogy 60 éves elmúlt, és most éppenséggel emelt fővel tudna fölállni. Azt mondhatná, gyerekek, én ezt az átmeneti időszakot levezényeltem a sportban. Az előző kormányban is, és ebben is megtettem a magamét. Leteszem az asztalra, hogy miket értünk el. Tehát rajta is múlik, meg az előljárókon is. Ha rajtam múlna, én azt mondanám, hogy ameddig az ereje, szellemi képessége, fizikuma és a jókedve, ambíciója bírja, maradjon.
Gy.T.: - Tulajdonképpen ezt mondta Samaranchról is. Akkor csinálja, ha még tud újítani.
S.P.: - Sosem éreztük egymáson, hogy te az állami ember vagy, én pedig a társadalmi. Sőt, Gallov Rezső a funkciójából fakadóan a MOB alelnöke is. Az OTSH-ra én is jól rálátok, és rendszeresen konzultálunk is. Egymás fél szavaiból is értünk, tehát ha rajtam múlna, hangsúlyozom, hogy nem rajtam múlik, én ezt a csapatot meghagynám. Ahogy a sportban mondják: győztes csapaton ne változtass!

Csapatjáték

G.R.: - Mi beszélgethetünk erről, elmondhatjuk pro és kontra a véleményünket. A döntés azonban nem a mi kompetenciánk. Ezt majd a munkáltatóm, a sportot felügyelő belügyminiszter és természetesen a kormányfő dönti el. De van egy ígéretem, hogy az olimpiát követő 2-3 hétben egy beszélgetésre mindenképpen sort kerítünk. Ettől függetlenül, az én számomra, aki eddig elláttam ezt a feladatot, az a legfontosabb kérdés, hogy : vajon képes vagyoke továbbra is hatékonyan betölteni ezt a pozíciót, tudom-e kellőképpen képviselni a sport érdekeit? Ehhez a támogatottságomra van szükség és legfőképpen a sport érdekében egy olyan változtatásra, amely ellentétes az eddigi folyamatokkal. Tulajdonképpen egy politikai döntés függvénye, hogy én a magam részéről tudok-e maradni, vagy sem.
Gy.T.: - Valóban szó esett a számos negatívumról, de egy nagy pozitívum mindenképpen kiemelhető. A sportban a vezetőséget valami egészen szokatlan szeretet veszi körül. Talán maguk az érintettek nem is tudják, milyen nagy dolog, hogy ha azok, akikért vannak, őszintén tapsolnak, amikor hozzájuk vagy értük szólnak. Az induláskor, az érkezéskor a versenyzők nem azt mondják, hogy már megint itt a nagy duma, hanem figyelik, élvezettel és szeretettel hallgatják Schmitt Pált. Hit és bizalom veszi önöket körül. És ez talán a legtöbb.
S.P.: Egészen biztos, hogy egymást tisztelve dolgoztunk, de azzal a határozott szándékkal is, hogy egymást segítjük. Ez nem zárja ki, hogy ha egyszer Rezső föláll, a következő embert ugyanúgy ne akarnám a magam eszközeivel segíteni. Én egy született csapatember vagyok, én hamar kooperálok bárkivel. Csak most nem látnám különösebb értelmét annak, hogy amikor nagyjából minden jól megy, amikor megszületett a várva várt sporttörvény, amikor újabb nekirugaszkodások következnek, akkor most drasztikus személyi változtatásokra kerüljön sor. Az OTSH-ban egyébként is óhatatlanul el kell búcsúzni egy pár embertől, de mindenkitől nem lehet egyszerre megválni. A folyamatosságra figyelni kell.
G.R.: - A '96-os esztendő mindenképpen jelentős fordulat a magyar sport történetében. A százéves olimpia jubileuma miatt is, nemrég ünnepeltük a Magyar Olimpiai Bizottság száv évét is, a sporttörvény keretet ad a jövőben a sport támogatásának, megváltozott a sport szervezettsége is.
Gy.T.: - Köszönöm, hogy megtiszteltek, és végezetül szívből gratulálok, hiszen boldoggá tettek egy országot.
S.P.: - A sport már csak ilyen, sztárok mennek, sztárok jönnek, a négyéves ciklus rendre ismétli magát, csak az elvárások változatlanul magasak. Nekünk pedig változatlanul szinten kell tartanun a magyar olimpiai mozgalmat, változatlanul bíznunk kell a fantasztikus edzőkben, akik minket idáig, a sikerekig eljuttattak. Én biztos vagyok abban, hogy ez a későbbiekben is sikerülni fog, bízom a miniszterelnök úr ígéretében, hogy a jövőben még inkább segítenek minket. ÉS ha a végszó az enyém, akkor hadd mondjam el, hogy mi most a hatáskörünkön egy kicsit túlléptünk. Talán nem is lett volna szabad a nyilvánosság előtt boncolgatni a balsikereket, a sportágak belügyeit. Én abban bízom, hogy maguk a sportági szakszövetségek vezetői is összeülnek és felelősen elemzik, hogy mi történt az egész felkészülési időszak alatt és ennek megfelelően szabják meg a követendő utat, hogy közben ők is megújulnak. Hiszen az ilyen játékok arra is valók, hogy levonjuk a szakmai tanulságokat, a személyi konzekvenciákat. Amit mi elmondtunk, azt csak a jó szándék, a sport egészének az általános szeretete mondatta velünk.
Gy.T.: - Köszönöm, hogy megtiszteltek.

Gyárfás Tamás Nemzeti Sport 1996



ATLANTA.1996

  Schmitt Pál, MOB, ISM

  
KÉPEK

  

  
LINKEK

  ATLANTA 1996