FONTOS


 








Sportolók étterme
Nem szokványos étlappal várják a vendégeket

Amerikában már megszokott dolog, hogy híres sportolók éttermet nyitnak. A nevük fémjelezte kiszolgálóhelyiségek vonzzák a korgó gyomrú érdeklődőket, akik boldogan majszolják a ,Jordan szendvicset" vagy a ,speciális Lemieux rántottát". Valami hasonló ötleten törte a fejét öt hazai elismert sportember is.


Április végére elkészülnek

Úszósportunk korábbi kiemelkedő alakjai, Darnyi Tamás és Szabó "Joe", az egykori öttusázó, Fábián László, a kajakkirály Gyulay Zsolt, valamint a Párizs-Dakar ralit teljesítő Szalay Balázs a tulajdonosa annak az étteremnek, amely április 20-tól várja a vendégeket.
- Eredetileg Kovács Kokóval ketten nyitottuk volna meg az éttermet, ám úgy alakult, hogy Pista más irányú elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a munkában, így új társak után néztem - mondta érdeklődésünkre Szalay.
- Gyuzsóval már régebben barátok vagyunk, korábban együtt kajakoztam vele, s a többieket is jól ismerem. Egy ,sport pubot" hoztunk létre, amely nemcsak a nevében utal az egészségre. Az étlapon a különböző finomságok neve mellett azt is feltüntetjük, hogy mennyi az étel zsír- és kalóritartalma, mennyi fekvőtámasz, illetve futásmennyiség kell a ledolgozásához.

Szalay Balázs nemcsak az étteremnyitásra készül, hanem a marokkói tereprali Világkupa-versenyre is. A május végén esedékes megmérettetésen egy új autóval fog rajthoz állni az egyetlen magyar dakari hős.

Pálszabó Zoltán, A Színes Sport 2001.04.06.

Öt egykori élsportoló létrehozott egy szórakozóhelyet
Champs Pub - bajnokokkal a szurkolókért

Az egész egy kiadós foci után az öltözőben kezdődött.

Öten üldögéltek a padokon, és azon tanakodtak, hol igyanak meg egy pohár italt, vagy egyenek valamit. Az öt "kiöregedett versenyző" - az úszó Darnyi Tamás, az öttusázó Fábián László, a kajakozó Gyulay Zsolt, a vívó Szabó Bence, valamint a Dakar-ralit mindeddig egyetlen magyarként teljesítő Szalay Balázs - nem tudott egyezségre jutni. Mert egyikük sem ismert egy olyan sportos szórakozóhelyet, ahol mindenki jól érezhette volna magát.

Aztán nagy elhatározásra jutottak: közösen létrehozták a megálmodott helyet. A Champs Sport Pub a jövő hét pénteken nyitja meg a kapuit (Budapest, Dohány utca 20.) és tizennégy tévével, valamint egy nagy kivetítővel várja azokat, akik nem szeretnek egyedül szurkolni kedvenc csapatuknak, esetleg szívesen beszélnék meg élményeiket élsportolókkal.

Merthogy a Champs Pubot alapító öt híresség létrehozott egy klubot, amelynek tagja minden olimpiai dobogós, akik remélhetőleg állandó vendégei lesznek a szórakozóhelynek. És nemcsak a múlt, a jelen is fontos a "különös ötös" számára, hiszen a bő három év múlva esedékes athéni játékokra készülő sportolók közül is jó néhányat támogatnak.

T.A., Nemzeti Sport 2001.04.13.

Bajnokok étterme

Öt ismert magyar sportoló szombaton megnyitotta a Champs Sport elnevezésű pubját. A megnyitón nem győzte kapkodni a fejét a látogató, bármerre is nézett, mindenfelé hírességet láthatott. Közéleti személyiségek, olimpiai bajnokok, neves sportemberek tették tiszteletüket az étteremben.


Vereckei Ákos kajakos olimpiai bajnokunk Kovács Ági úszó kiválóságunkkal cserél eszmét

S hogy mit kell tudni az impozáns pubról? A tulajdonosok szeretettel várják mindazokat, akik kedvelik többed magukkal megtekinteni a sporteseményeket, s szívesen folytatnak eszmecserét a történtekről, egykori és mai híres sportolókkal. Mindehhez kulturált környezet, illedelmes kiszolgálás járul.

Pálszabó Zoltán, A Színes Sport 2001.04.17.

A kalóriák számát is föltüntetik
A vendégek megkóstolhatják az ,aranykardos" kedvenc ételét

- Szalay Balázs keresett meg minket, hogy csináljunk közösen egy pubot - mondta Szabó Bence.
- Átnéztem a terveket, s azonnal igent mondtam az ötletre. Megkönnyítette a döntésemet, hogy egy hasonló vállalkozásban korábban már voltam társtulajdonos, és a vendéglátó-ipari főiskolát is elvégeztem.


Szabó Bence (zakóban) tulajdonostársaival

- Miben különbözik a Champs Sport a többi pubtól?
- Tisztában vagyunk azzal, hogy azért, mert mi vagyunk a tulajdonosok, legfeljebb egyszer látogatnak el hozzánk a vendégek. Vagyis különleges programokkal kell idecsalogatni az embereket. Sikeres vagy kevésbé sikeres sportolókat fogunk alkalmanként meghívni, akikkel beszélgethetnek a hozzánk betérők. A tévés sportkínálat sem hiányzik a programból, tizennégy monitoron öt különböző sportadást ajánlunk a vendégeknek.
- Milyen ételkülönlegességekkel szolgálnak?
- Csirke- és halspecialitásokkal kedveskedünk, no meg több híres hazai sportoló kedvenc ételével. Az én favoritom a sült juhsajt kapros zöld salátával. Az étlapon a fogás mellett azt is feltüntetjük, hogy mennyi sportolás szükséges az étkek ,ledolgozásához", és hogy hány kalóriát tartalmaznak.

Pálszabó Zoltán, A Színes Sport 2001.04.20.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004