FONTOS


 








Elkészült a sporttörvénytervezet
Hagyományőrzés és nyitás

----------------------------------------------------------------------
forrás: FM, Nemzeti Sport 2003.09.10
----------------------------------------------------------------------

Gyurcsány Ferenc egyik kezében egy diszkosz, a másikban egy gördeszka – e két sportszer volt a kiindulópontja a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter keddi sajtótájékoztatójának.

Az előbbi eszközzel csaknem száz éve, 1904-ben nyert olimpiai aranyérmet Bauer Rudolf, a másik pedig a jelenkor találmánya. További különbség, hogy a diszkoszt csupán maroknyian használják manapság, míg a gördeszkán fiatalok többezres tömege mutat be kunsztokat. Ez is sport és az is sport.

"Sikeres és erős magyar sportot szeretnénk. Olyat, amely őrzi hagyományait, büszke az eredményeire, ugyanakkor bátor ahhoz, hogy kinyissa világát” – mondta a miniszter, amikor bejelentette, hogy elkészült a sporttörvény tervezete, amelynek a napokban kezdődik utolsó társadalmi vitája, és a tervek szerint október közepén kerül a kormány, novemberben pedig a Parlament elé, és a jövő év elején várható az elfogadása.

Hogy milyen lesz a törvény? Sportoló- és sportszervezetbarát, amelyben jelen van a sport látványos (élsport) és szürkébb (hétköznapi testmozgás) oldala is. A miniszter megjegyezte, hogy míg az előbbiben a világ élvonalába tartozunk, a másikban sajnos Európában is a sereghajtók között vagyunk. A felmérések szerint a lakosság fele egyáltalán nem sportol, és alig 30 százalék végez évente több mint 12 alkalommal testmozgást. Ugyanakkor a sydneyi olimpián az egy főre jutó aranyérmek számát tekintve Magyarország a harmadik helyen zárt a világon. Az új sporttörvény egyik célja, hogy kitárja a sport világát, a másik pedig, hogy növelje az autonómiáját. A jelenlegi törvény ugyanis olyat is szabályoz, amit nem kellene, ezért a jövőben megszüntetnék a sportolók és sportszervezetek állami függőségét, például a versenyengedélyekre vonatkozó állami szabályozást. Az új törvényben fontos elem a Nemzeti Sporttanács (NS) létrehozása, a Nemzet Sportolója cím megalapítása. A sporttanács a magyar sport stratégiai fejlesztésének legfontosabb szervezete lesz, amely javaslatokat fogalmaz meg az állami támogatások elosztására. Egyébként az elosztás a jövőben egycsatornás lesz, vagyis egy bizonyos célra – például az utánpótlásra – csak egy szervezet adhat pénzt, így nem fodulhat majd elő, hogy az "ügyeskedők” több helyről is kérjenek és kapjanak. A Nemzet Sportolója a Nemzet Színészéhez hasonlóan 500 ezer forintos havi juttatást kapna – a kiválasztás mikéntjét egy későbbi rendelet szabályozza majd. Az viszont várható, hogy aki jelenleg olimpiai járadékban részesül, az a cím elnyerésével a járadékra már nem lesz jogosult.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az athéni felkészülést nem akarják megzavarni, ezért a várhatóan májusban megalakuló Nemzeti Sporttanács először csak a 2005-ös évre vonatkozóan alakíthatja ki az álláspontját.
ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004