FONTOS


 








Alapkoletétel
Olimpiai lángok az új agorán

----------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2001.08.24
----------------------------------------------------------------------

A Duna Szimfonikus Zenekar által prezentált "Fel, torreádor!" dallamai kellemesen összeolvadtak a betonkeverő zümmögésével, mialatt az új Budapest Sportcsarnok alapkőletételéhez gyülekezett a nép. A sajtó munkatársainak figyelmét már jó előre felhívták, hogy húsz perccel tizenegy óra előtt jelenjenek meg a helyszínen, hiszen feszített a program -- csúszás semmiképpen sem fér bele. A zsurnaliszták eleget is tettek az ukáznak, ám a díszvendégeket mégsem lehetett kommandíroztatni, így az újságírók jó negyven percet készülhettek a nagy eseményre, kezükben -- kinek-kinek érdeme szerint -- narancssárga vagy fehér műanyag sisakkal.

A ceremónia a magyar és a francia himnuszokkal kezdődött -- a két ország trikolórjait valószínűtlenül fehér pólós és vadonatúj kék nadrágos munkások húzták fel --, majd Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter lépett a mikrofonhoz, és üdvözölte az egybegyűlteket (minisztertársa és az újjáépítési kormánybiztos után harmadikként a francia nagykövetet). Beszédében szólt a majdani BS melletti "új agoráról", s nem feledkezett el a tűz-allegóriáról sem: "Remélem, legközelebb csak akkor láthatunk lángokat a sportcsarnok környékén, amikor fellobban a 2012-es olimpiai játékok fáklyája..."

Az egyszerűen csak Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű, és a Parlament után a második legnagyobb hazai -- kedden a miniszterelnök még Európa legnagyobb létesítményéről beszélt -- épület alapkőletétele előtt Paul Poudade, Franciaország budapesti nagykövete, valamint Jean-Pierre Combot, a tervező és kivitelező cég vezérigazgatója is néhány udvarias mondattal köszöntötte az egybegyűlteket, majd a felek (kiegészülve Stumpf István kancellária-miniszterrel és Fürjes Balázs kormánybiztossal) aláírták az alapító okiratot, melyet egy fémhengerbe csomagolva Fürjes helyezett el az erre a célra előkészített gödörben, ahová néhány pillanattal később már vígan csordogált a beton.

Az atlétikai események ideje alatt hétezer, koncerteken tizenkét és fél ezer néző befogadására alkalmas építmény (néhány nappal ezelőtt még tizenötezres objektumról volt szó) első kőműves munkáit (a Rákóczi-induló taktusaira) a fent nevezett kvintett végezte el -- vakolókanalaikkal szépen elsimították a gödör falain kissé túlcsorduló, friss betont.

Hatszáztizenhét nappal azután, hogy 1999. december 15-én leégett a BS, hivatalosan is megkezdődött az új sportcsarnok építése. Az ünnepélyes átadásra -- jelen állás szerint -- három évvel a katasztrófa után, 2002. december 15-én kerülne sor.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004