FONTOS


 








Párizs talán megér egy olimpiát

Párizs kedden benyújtotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a 2008-as nyári játékok rendezésére vonatkozó hivatalos, 594 oldalas pályázati anyagát. - Elégedettek vagyunk, hiszen azok után sikerült minden kötelezettségnek eleget tennünk, hogy korábban kisebb, anyagi természetű gondjaink akadtak - mondta az AFP-nek Noel de Saint-Pulgen, a francia kandidáló bizottság főigazgatója, aki nem éppen népes delegáció, hanem mindössze egy kollégája társaságában utazott Lausanne-ba. A háromkötetes pályázati anyag 18 témában 149 kérdésre ad választ. A terv készítői 22 milliárd frankra (880 milliárd forint) becsülik a játékokra közvetlenül fordítandó összeget, ugyanakkor "minimális", kétszázmillió frankos nyereséggel számolnak. A NOB szemlebizottsága március 26-a és 29-e között látogat a francia fővárosba. Párizs mellett Peking, Toronto, Oszaka és Isztambul szeretne házigazdája lenni a 2008-as nyári játékoknak. Döntés: a NOB júliusi kongresszusán, Moszkvában.

*

Jan Zelezny háromszoros olimpiai bajnok gerelyhajító szerint nem lenne szerencsés, ha Peking rendezné a 2008-as nyári olimpiát. - Az a baj Pekinggel, hogy ott még mindig nincs olyan szabadság, mint amilyet Európában megszoktunk - mondta a Reutersnek a cseh atléta. - Ha a kínai főváros szerzi meg a rendezés jogát, akkor a szervezés ugyan kiváló lesz, de továbbra is politikai problémákkal kell majd szembenézni. Zelezny szerint Peking mellett Toronto és Párizs pályázik a legnagyobb eséllyel, Oszaka és Isztambul hozzájuk képest szerényebb reményekkel várhatja a NOB döntését. A kiváló gerelyhajító, akit meghívtak a kedd esti World Sports Awards 2000 gálára Londonba, jó döntésnek tartja, hogy több sportoló - köztük ő is - NOB-tag lett. - Komoly gondokat okozott a NOB-nak a korrupció. Mostanra a fiatal, aktív sportemberek beválasztásával sokat változott a helyzet. Már más a mentalitás. Hallgatnak ránk, ami nagy előrelépés - mondta az atléta.

Nemzeti Sport, 2001.01.17.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004