FONTOS


 

Alvászavarok után már reggelig szundít a bajnoknő
Kőbán az Eb-t is fontosnak tartja

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: GG, Nemzeti Sport 2000.06.24
--------------------------------------------------------------------------------


Kőbán Rita az Európa-bajnokságot is fontosnak tartja, ezért elindul Poznanban
- A közvéleményt először azzal lepte meg, hogy pompás hajrával megnyerte a szolnoki olimpiai válogatón a kajak egyesek versenyét, másodszor pedig azzal, hogy vállalta is az Eb-indulást ezen a számon. Ezek szerint a világbajnoki címvédő négyes mellett nem a párosbéli indulást favorizálja?

- Még nem dőlt el semmi, több számban is szívesen kipróbálom magam - mondja Kőbán Rita.

- Ezek szerint az e sportágban valóban nem a legjelentősebb világversenyek közé tartozó kontinensbajnokságot csak amolyan tesztelési lehetőségnek tartja?

- Szó sincs erről, immár a kajak-kenuban is az egyik legrangosabb verseny az Európa-bajnokság, biztosan igen erős mezőny áll rajthoz Poznanban. Ezzel együtt tény, hogy a felkészülésünkön nem változtatunk, tehát "menetből" teljesítjük az Eb-t.

- Jobb lenne, ha most még nem kellene versenyeznie?

- Az lenne ideálisabb, hogyha nem busszal zötyögnénk ki Lengyelországba. Ehhez már nem vagyok elég fiatal, egy ilyen utazás jobban lefáraszt, mint maga a verseny.

- Tényleg, mikor buszozott utoljára külföldre?

- Hú, nagyon-nagyon régen. Úgy emlékszem, tíz évvel ezelőtt, vagy annál is régebben.

- Más problémával nem kell megküzdenie?

- Nézőpont kérdése. Tavaly ilyenkor sokkal rosszabbul éreztem magam. Nehezen lendülök bele, mind több idő kell ahhoz, hogy jó formában érezhessem magam. Meg aztán nem kizárólag az edzéseim közben adódtak váratlan problémáim, hanem a pihenésre szánt időben...

- Nocsak.

- Két hónapig küszködtem alvászavarokkal, három-négy óránként fölriadtam arra, hogy indulnom kell tréningezni. Ez azért abnormális dolog. Folyamatosan stresszhelyzetben voltam, nem tudtam megfelelően kipihenni magam.

- Miként kerekedett felül e bajon?

- Tehetetlen voltam, de a válogató óta jobban vagyok, az utóbbi napokban már nyugodtan szundítok reggelig. A nyolcnapos lappangási időt várjuk meg, ám azt hiszem, túljutottam ezen a nehéz perióduson. A szegedi Világkupa előtt két hétig még gyomorrontással is kínlódtam, sokkal rosszabb időszak nem jöhet.

- A vízen nincsenek gondjai? Immár újra összehangoltan lapátolnak a négyesben?

- Igen, az utóbbi időben ismét többet gyakorlunk együtt, a heti tizenegy edzésből öt-hat jut a kvartettre. A szegedi Vk-n még nem vállaltam, hogy ötszázon is a lányokkal tartok, ám a kétszázas siker adott nekünk némi önbizalmat. A sprintszámban vertük meg a németeket, s mondhatom, nagyon tetszett az, hogy milyen döbbenet ült ki az arcukra a célba érkezés után. Többek között ilyen apró fricskák segítenek abban, hogy elhiggyük, képesek vagyunk komoly célok elérésére.

- Kipróbálta már a vadonatúj, portugál szóló kajakját?

- Csütörtökön különböző segéderőkkel, hat órán át küzdöttünk, mire beállítottunk rajta mindent, s péntek reggel teszteltem egy kicsit a vízen. Jóllehet, a legutóbb azt mondtam, az első megérzés alapján eldönthető, hogy használható-e egy hajó, most úgy fogalmaznék: alighanem beválik. Természetesen arról a kajakról sem mondtam még le, amelyikben az olimpiát nyertem. Voltaképpen az egész inkább pszichés kérdés, mintsem technikai jelleg?. Kilencvenkettőben tanultam meg, hogy nem lehet misztifikálni egy eszközt. A négyesünk ellenfelünk "levetett" hajójával múlta felül a frissen kifejlesztett, bugyirózsaszín kajakkal túlontúl magabiztosan rajthoz álló németeket.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Kőbán Rita