FONTOS


 

Kajak-kenu, Európa-bajnokság
Négy arany, egy bronz és egy olimpiai kvóta volt a magyar csapat szombati mérlege
Négy arany a szombati mérleg

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Lipiczky Ágnes, Nemzeti Sport 2004.05.23
--------------------------------------------------------------------------------

"Ez aztán minden, csak nem síkvízi kajak!" – fakadt ki Kovács Katalin szombaton a K–1 1000 méteres döntőjét követően a poznani Európa-bajnokságon.


A Horváth Gábor (balról), Vereckei Ákos, Storcz Botond, Kammerer Zoltán alkotta négyes senkitôl sem zavartatva lett Európa-bajnok 1000 méteren (Fotó: Farkas József)
Érdekes látvány: újdonsült Európa-bajnokunk bosszankodva ünnepelte meg néhány perccel korábbi győzelmét – nem csoda, a versenyzőknek a csütörtöki előfutamokhoz hasonlóan ismét meg kellett küzdeniük a Malta-tó hullámzó vizével.
"Elfáradtam, nagyon nehéz volt tartani az ide-oda lökődő hajót, de azért nagyon örülök annak, hogy ismét győztem" – mosolyodott el a már nyolcszoros Európa-bajnok Kovács a parton, akinek még az is kijárt, hogy a lengyel versenyigazgató pironkodva kért tőle elnézést a körülményekért.

Kökény Roland többet várt

Persze, Kovács még a szerencsések közé tartozott, hiszen hátránya – a fáradtságon kívül – igazából nem származott a hullámokból, ám a kajak egyesben negyedik helyen záró Kökény Roland, no és vb-bronzérmes kenu kettesünk, az ötödik helyezett Kozmann György, Kolonics György duó inkább a gyorsan elfelejtendő kategóriába sorolná a versenyét.
"Sokkal többet vártam ettől a döntőtől, és most még az sem dob fel, hogy a negyedik helyemmel olimpiai induló lettem" – panaszkodott Kökény Roland, akinek energiája nagy részét az vitte el, hogy egyenesben tartsa a hajóját.
K–2-ben Bauer Márton és Siebel Lajos az olimpiai kvótaszerzés reményében rajtolt, és bár a fiúk a táv végén ezúttal is jól hajráztak, az Eb-mezőnyben elért ötödik helyük (a versenyben amúgy negyedik ausztrál egység eredményét nem számították bele a kontinensbajnoki küzdelembe) azt jelentette, hogy lemaradtak az athéni csapatba kerülésről. Ôk a szegedi második olimpiai válogatón javíthatnak majd.
Szerencsére a délelőtti döntők azért többnyire a szokásos magyar koreográfia szerint alakultak, azaz Kovács Katalin aranyérme mellett még három egységünk szerezte meg a győzelmet, no és a Dékány, Faldum, Benedek, Móni női négyesünknek köszönhetően egy bronzérem is jutott a magyar csapatnak.

Szabó és Bóta ismét mosolyoghatott

És hogy ezúttal kik voltak az aranyemberek?
Női K–2-ben Szabó Szilvia és Bóta Kinga újra mosolygósan szállt ki a hajóból, hiszen kétség sem férhetett a sikerükhöz.
"Pedig a rajtunk nem volt ideális – nevetett Szabó Szilvia. – Én úgy értettem, hogy még van három percünk az indulásig, ezért elindultunk még egy kis bemelegítőkörre, aztán hirtelen bemondták, hogy egy perc, így rohanhattunk a rajthoz… Ezt követően kétszáz méternél vettem észre, hogy a lengyelek az egyesen egy hajóval előttünk vannak, így alaposan bele kellett húznunk."
"Ötszáznál már minden rendben volt – vette át a szót Bóta. – De bevallom, én már csak azt vártam, hogy legyen vége ennek a versenynek."

Pulaiék megtréfálták a teljes mezőnyt

Férfi kenu négyesünk (Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Pulai Imre és Novák Ferenc) is magabiztos győzelmet aratott, persze Pulai Imréék taktikáját nem igazán értékelték az ellenfelek. Az utolsó kétszáz méterig a román csapat a vezetés és talán már a győzelem tudatában húzta a hajót, amikor a magyarok nagyobb sebességre kapcsoltak, és úgy léptek el a mezőnytől, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.
"Igazából a tavalyi világbajnokság koreográfiáját követtük – magyarázta Pulai Imre. – Akkor is a végén húztunk el, és a hullámzó víz miatt most is az utolsó méterekre terveztük be a végső csapást. Ha már az elejétől vezettünk volna, lehet, hogy borulunk. Különben is, így izgalmasabb volt a verseny."
Olimpiai címvédő férfi kajak négyesünk túlságosan nem borzolta a szurkolók kedélyeit, hiszen a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összetételű egység 500 métertől már több mint egy hajóhosszal meglépve "falta" a métereket, és a fiúk senkitől sem zavartatva érkeztek meg a célba.
"Már az elején el akartunk jönni a mezőnytől, úgy is éreztem, hogy az élen vagyunk – mondta a parton Horváth Gábor. – Azt hiszem, igazán egységesek voltunk a hajóban, és bár a sydneyi olimpiával nem lehet összehasonlítani ezt a versenyt, a régi érzések azért előjöttek."
No, igen. Az 1999-es világbajnoki és a 2000-es olimpiai győzelem után most már Európa-bajnoknak is vallhatja magát az újra egy hajóban lapátoló kvartett (a fiúk ezzel egyébként teljesítették az Angyal Zoltán szövetségi kapitány által előírtakat, és bekerültek az athéni csapatba), amelynek a Poznanba kilátogató népes magyar szurkolótábor külön dallal is kedveskedett az eredményhirdetésnél.
Hiszen jobb ha megtudja a világ: "Újra itt van a nagy csapat!"

Kétszázon száz százalék

Röviden szólva: a kétszáz százszázalékos lett.
Hogy mit értünk ezen?
Nos, a délutáni 200 méter elő- és középfutamait maximálisan teljesítették versenyzőink, vagyis minden magyar egység bejutott a vasárnapi fináléba. Nem is akárhogyan!
A Paksy Tímea, Patyi Melinda világbajnok duó futamgyőztesként, kajak egyesben Paksy és Kadler Viktor, kenu kettesben a Bozsik Attila, Kovács Gergely páros, valamint kajak négyesünk (Kadler Viktor, Beé István, Babella Balázs, Boros Gergely) a második helyen, míg kajak kettesben a Gyertyános Gergely, Babella Balázs pár harmadikként egyenes ágon jutott be a döntőbe.
Mindössze a kenu egyesben induló Malomsoki Sándor kényszerült még egy körre, ám a magyar versenyzőnek nem jelentett problémát a kvalifikáció – futammásodikként léphetett tovább.
A férfi kenu négyeseknek, valamint a női kajak négyeseknek a kevés nevezés miatt nem rendeztek előcsatározásokat – ám nem túlzás kijelenti: ezekben a számokban is érik a magyar érem…

Eredmények

EURÓPA–BAJNOKSÁG, EGYBEN OLIMPIAI PÓTKVALIFIKÁCIÓ, POZNAN. 1000 MÉTER. DÖNTÔK. Férfiak. K–1. Európa-bajnok: Erik Veras Larsen (Norvégia) 3:30.53, 2. Tim Brabants (Nagy-Britannia) 3:32.54, 3. Jovino González (Spanyolország) 3:32.98, 4. Kökény Roland (Magyarország) 3:33.41, 5. R. Erban (Szlovákia) 3:35.90, 6. A. Ihle (Németország) 3:36.09. K–2. Eb: Erik Veras Larsen, Nils Olav Fjeldheim (Norvégia) 3:11.52, 2. Javier Hernández, Pablo Banos (Spanyolország) 3:12.65, 3. Ian Wynne, Paul Darby-Dowman (Nagy-Britannia) 3:13.32, 4. R. Piatrusenka, V. Mahnyev (Fehéroroszország) 3:15.43, 5. Bauer Márton, Siebel Lajos (Magyarország) 3:15.46, 6. A. Tyiscsenko, V. Grusikin (Oroszország) 3:15.84. K–4. Eb: Magyarország (KAMMERER ZOLTÁN, egyesület: Győri VSE, STORCZ BOTOND, egy.: Démász-Szeged, VERECKEI ÁKOS, egy.: Honvéd-Westel, HORVÁTH GÁBOR, egy.: Honvéd-Westel, edző: Sári Nándor) 2:52.71, 2. Norvégia (Andreas Gjersö, Mattis Naess, Alex, Wefald, Jacob Norenberg) 2:55.38, 3. Lengyelország (Tomasz Mendelski, Dariusz Bialkowski, Rafal Glazewski, Pawel Baumann) 2:56.48, 4. Románia 2:56.61, 5. Spanyolország 2:56.67, 6. Bulgária 2:57.88
C–1. Eb: Andreas Dittmer (Németország) 3:53.821, 2. David Cal (Spanyolország) 3:55.47, 3. Martin Doktor (Csehország) 3:55.49, 4. K. Fomicsev (Oroszország) 3:56.25, 5. A. Zsukovszkij (Fehéroroszország) 3:57.63, 6. D. Vinogradovs (Lettország) 3:58.05. C–2. Eb: Lukasz Woszczynski, Michal Sliwinski (Lengyelország) 3:34.23, 2. Alekszandr Kovaljev, Alekszandr Kosztoglod (Oroszország) 3:35.27, 3. Stefan Utess, Thomas Luck (Németország) 3:35.80, 4. S. Simioncencu, F. Popescu (Románia) 3:36.28, 5. Kozmann György, Kolonics György (Magyarország) 3:36.92, 6. A. Kurlandcsik, A. Badanovics (Fehéroroszország) 3:37.64. C–4. Eb: Magyarország (HÜTTNER CSABA, egy.: Démász-Szeged, FÜRDÖK GÁBOR, egy.: Démász-Szeged, PULAI IMRE, egy.: Honvéd-Westel, NOVÁK FERENC, egy.: Honvéd-Westel, edző: Kása Ferenc, Szabó Attila) 3:19.59, 2. Románia (Mitica Pricop, Andrei Cuculici, Iosif Chirila, Petre Condrat) 3:20.77, 3. Fehéroroszország (Alekszandr Zsukovszkij, Alekszandr Kurlandcsik, Alekszandr Badanovics, Sziamon Sapanyenka) 3:20.84, 4. Lengyelország 3:21.85, 5. Oroszország 3:22.68, 6. Lettország 3:52.12
Nők. K–1. Eb: Kovács Katalin (Magyarország, egy.: MTK, ed.: Fábiánné Rozsnyói Katalin) 3:55.09, 2. Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 3:55.46, 3. Ellen Fevang (Norvégia) 4:04.50, 4. P. Davey (Nagy-Britannia) 4:06.68, 5. J. Szalakova (Oroszország) 4:07.83, 6. A. T. Alekszopolu (Görögország) 4:10.54. K–2. Eb: Szabó Szilvia, Bóta Kinga (Magyarország, egy.: Tiszaújváros, ed.: Fábiánné Rozsnyói Katalin) 3:38.84, 2. Dorota Kuczkowska, Iwona Pyzalska (Lengyelország) 3:41.18, 3. Bonka Pindzeva, Deljana Dacseva (Bulgária) 3:44.78, 4. A. Toropova, V. Akremcsik (Fehéroroszország) 3:45.01, 5. S. Ponomarenko, A. Panda (Szlovénia) 3:49.55, 6. Sz. Kijascsenko, O. Nyikolajeva (Oroszország) 3:50.78. K–4. Eb: Románia (Florica Vulupes, Lidia Talpa, Mariana Ciobanu, Alina Ciurescu) 3:23.36, 2. Oroszország (Szvetlana Kugyinova, Tatjana Andrejeva, Anasztaszija Szergejeva, Tatjana Tyiscsenko) 3:24.84, 3. Magyarország (DÉKÁNY KINGA, egy.: Tiszaújváros, FALDUM BERENIKÉ, egy.: Seawear Kft., BENEDEK LINDA, egy.: KSI SE, MÓNI KATALIN, egy.: MTK, edzők: Fábiánné Rozsnyói Katalin és Sztaics István) 3:26.99, 4. Lengyelország 3:27.28, 5. Görögország 3:53.77

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK