FONTOS


 

Kajak-kenu, Európa-bajnokság
Pénteken eldőlt, hogy négy magyar kenus utazhat az athéni olimpiára
Bauer és Siebel krimibe illő koreográfiája

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Lipiczky Ágnes, Nemzeti Sport 2004.05.22
--------------------------------------------------------------------------------

Kökény Roland nyerni jött Poznanba. Nem titkolja. Sőt, mindezt nyomatékosította is az Európa-bajnokság második napján, hiszen délelőtt a K–1 1000 méteres középfutamokból a legjobb idővel került be a szombati fináléba.

Teljesítménye ugyan olimpiai kvótát még nem ért (Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint a döntőbe került nemzetek közül mindössze a briteknek és a norvégoknak van kvótájuk, és itt Poznanban ebben a számban még ötöt kiosztanak).

Ám ha szombaton a hetedik helyen végez a magyar kajakos, akkor újabb egy fővel növeli a magyar válogatott létszámát az athéni olimpiára.


Kökény Roland K–1 1000 méteren gyôzelemre készül
Kökény jól tudja, nyernie kell!

De azért valljuk meg, ilyen produkció után az a hetedik hely blamázs volna… Tudja ezt jól Kökény is, aki a parton teljes nyugalommal beszélt a reá váró feladatról. "Mivel a világbajnoki dobogósok közül senki sem indult el ebben a számban, így csak azt tudom mondani, hogy meg kell nyerni ezt a versenyt – mondta a magyar versenyző. – Itt, a középfutamban nem adtam ki mindent magamból, és ha nem lesz a csütörtökihez hasonló rémes hullámzás, akkor talán sikerülhet győznöm is. Persze, ez azért kemény feladat lesz…"

Kvóta itt is, ott is?

Mindenesetre ha Kökény a legjobb négy között zár, már gondolkodhat is azon, hogy mit csomagoljon be magának az athéni olimpiára, hiszen a szövetségi kapitány által kihirdetett kvalifikációs szabályok szerint a férfiaknál (az olimpiai címvédő négyes kivételével) az a versenyző, aki az 1–4. között végez, bekerül az ötkarikás csapatba.
Ez a célja, a Siebel Lajos, Bauer Márton duónak is, amely a szolnoki válogatón 1000 méteren legyőzte a Sydneyben bronzérmes Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián kettőst.
A középfutam során Bauerék krimibe illő koreográfia szerint versenyeztek, az utolsó száz méterig a negyedik helyen haladtak, és már-már úgy tűnt, nem is kvalifikálják magukat a fináléra (a futamból a legjobb három léphetett tovább), amikor…
A legkiélezettebb pillanatban úgy kapcsoltak magasabb fokozatba, mintha az a világ legegyszerűbb dolga volna, s az oroszok, valamint az ukránok legnagyobb elképedésére a második helyen érkeztek a célba. Bauer öklével a levegőbe csapott – ez bizony meleg pillanat volt a számukra –, de a neheze még csak most következik, hiszen a kvótaszerzéshez a döntőben legalább négy olyan egységet kell megelőzniük , amelyek még nem rendelkeznek athéni helyekkel.
"Jobbak voltunk, mint a csütörtöki előfutam során és úgy érzem, egyre inkább összeáll a mozgásunk. Ha a döntőben képesek leszünk a maximumot kihozni magunkból, akkor biztos vagyok benne, hogy megszerezzük a kvótát" – magyarázta Bauer a versenyt követően.

Vereckei: a döntőben bármi megtörténhet


Vereckei Ákos ugyan már a gainesville-i világbajnokságon megszerezte az 500 méteres kvótát, a poznani Eb-n sem lazsál (Fotó: Danis Barna)
Vereckei Ákos a gainesville-i világbajnokságon elért hetedik helyével már kvótszerzőnek számított, így az 500 egyes délutáni középfutamára nem olimpiai szemmel kellett készülődnie. Igaz, a versenyt abszolút uraló Eb-címvédő kajakos azért kitért egy mondatban Athénra is. "A futam során végig éreztem, hogy remekül megy a hajó, így azt hiszem, a döntőben bármi megtörténhet – mondta Vereckei. – De az Eb eredményei alapján nem vonok le messzemenő következtetéseket az athéni olimpiával kapcsolatban. Sydneybe Európa-bajnokként érkeztem, és a körülmények keresztülhúzták a számításaimat. Ugyanez Athénban is megeshet velem…"

Kammerer: ez nagyon jól ment!

Kammerer Zoltán és Storcz Botond nagyon is reméli, hogy mindaz, ami négy évvel ezelőtt volt, ismét megtörténik velük Athénban. És olimpiai bajnok párosunk szerint a sydneyi döntőt idézte az, ahogyan most Poznanban a futam végén faképnél hagyták a mezőnyt.
Nem véletlen, hogy a futamban harmadik helyen záró ausztrál páros, az 500 egyesben vb-címvédő Nathan Baggaley és a barcelonai olimpia 1000 méteres bajnoka, Clint Robinson odament gratulálni a fiúknak a teljesítményükhöz.
"Húúú, ez nagyon jól ment – magyarázta a parton Kammerer. – Egyszerre tudtunk gyorsítani, és nagyon éreztük a ritmust. Pedig izgultam. Minden középfutam előtt ideges vagyok, mert ki lehet esni. Valahogy a döntőben már nem érzem, hogy akkora lenne a nyomás."
"Érmet kell szereznünk, de ha esetleg nyernénk, először lennénk Európa-bajnokok. Az olimpia évében valahogy mindig megy nekünk" – tette hozzá társa, Storcz Botond.
Női kettesünknek, Paksy Tímeának és Benedek Dalmának nem volt szerencséje, hiszen pont az ő középfutamuk előtt kezdett el esni az eső, ráadásul az egyes pálya jutott nekik. A lányokat azonban egyáltalán nem zavarta meg az égi áldás, majdnem két hajóhosszal verték meg a mezőnyt.
"Tipikus egyes pálya érzés volt – mondta Paksy a futam után –, küzdelmes és fárasztó. A rajtunk nem volt a legtökéletesebb, de aztán belerázódtunk."
"Az eső egyáltalán nem zavart minket, én csak számoltam a csapásokat, nem igazán foglalkoztam a körülményekkel" – nevetett Benedek Dalma.
Nos, a pénteki hat középfutamból öt egységünk a döntőbe jutott. Mindössze a kenus Joób Márton lógott ki a sorból, ő 500 méteren csak az 5. helyen zárt futamában (mentségként: csütörtöki borulásának hőemelkedés lett a vége), s így eldőlt a Kozmann, Kolonics kettős gainesville-i eredményeinek köszönhetően az athéni olimpián négy magyar kenus vehet részt. S hogy miképpen oldják meg az indulásokat?
Arra feltehetőleg csak a június közepi szegedi második olimpiai válogatón kapjuk meg a választ.
Ami néhány számban talán sokkal fontosabb lesz majd, mint a Poznanban eltöltött pár nap.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK