FONTOS


 

Olimpiai válogatók előtt – fókuszban a négyesek
A Sydneyben bajnok férfikvartettnek szinte kötelező a győzelem Szolnokon
Bótáék kihívói bizakodnak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Lipiczky Ágnes, Nemzeti Sport 2004.04.30
--------------------------------------------------------------------------------

Ha a hét végi szolnoki olimpiai válogatóversenyt nézzük, nem mehetünk el szó nélkül a négyesek mellett. Egyrészt azért, mert majd két évtizede sikerszáma ez a magyar kajak-kenu sportnak, így nem véletlen, hogy az athéni "aranyelőrejelzések" szerint a hölgyek és férfi kajakosaink is győzelmi esélyekkel indulhatnak útnak az augusztusi versenyekre.


A papírforma szerint Kovács Katalinék örülhetnek majd az elsô válogató után, ám jó lesz odafigyelni a Paksy Tímeáék négyesére is (Fotó: Danis Barna)
Konkrétan az is megeshet (és erre még nem volt példa), hogy mindkét nemben a magyarok hozzák el a legfényesebb érmet.
És hogy kik tehetik meg mindezt?
Meglehet, hogy a nőknél már a szolnoki verseny után fény derül az indulók névsorára, hiszen Angyal Zoltán szövetségi kapitány olyan engedménnyel élt, mely szerint a világbajnoki címvédő négyesnek (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, Viski Erzsébet) elegendő mindössze egy válogatót megnyernie. Igaz, Bóta Kingáék nem lesznek egyszerű helyzetben, hiszen a tavaszi idény nagy részét Portugáliában és Olaszországban eltöltő Sztaics-csapat mindenre elszántan vág neki a versenynek.
"Bár a portugáliai és olaszországi edzőtáborozásunk során nem volt olyan fantasztikus időnk, azért sikerült megfelelően felkészülni a válogatóra – mondta Paksy Tímea. – A négyesünk Fazekas, Rasztótzky, Benedek, Paksy összeállításban száll vízre, és igyekszünk mindent megtenni azért, hogy sikerüljön győznünk. Kaptunk egy lehetőséget, amivel megpróbálunk élni. Igazából nem nyom minket semmiféle teher."
Terheket nem, ám régi sérelmeket meglehet, hordoz olimpiai bajnok férfi négyesünk. Nem véletlen, hogy a héthetes (!) ausztráliai edzőtáborozásuknak a "megszokni vagy megszökni" elvén vágtak neki Vereckei Ákosék.
Nos, az ötödik kontinensen eltöltött napok jól sikerültek, hiszen nemcsak a hajóban, de a parton is kezdett egységessé válni a tavaly újra egy hajóba ülő aranycsapat (Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth), amelynek a hét végén szinte kötelező a győzelem.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK