FONTOS


 

Angyal Zoltán szövetségi kapitány a hét végi válogatón már az olimpiai számokra figyel
Három lyuk, kilenc éremesély

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.07.30
--------------------------------------------------------------------------------

Angyal Zoltán szövetségi kapitány immár mindennap karikás szemmel ébred - ötkarikással. A hét végén kerül sor ugyanis a második válogatóra, melyen eldől, mely egységek harcolhatják majd ki a közelgő atlantai vb-n az olimpiai kvalifikációt. Álmait pedig legfeljebb az zavarhatja, hogy a 12 olimpiai számból kettőben-háromban egyelőre keresni kell az indulási jog megszerzésére hivatott egységeket.


Angyal: Három számban még biztosan nem tehetjük zsebre a világot (Fotó: Árvai Károly)
- A válogatón nem látjuk majd a Storcz Botond, Horváth Gábor párost, holott edzőkollégái azon iparkodtak, hogy a két, szebb napokat megélt kajakos ismét egymásra találjon. Megengedhető az a luxus, hogy ne ők próbálják meg kiharcolni az olimpiai részvételt az amúgy is lyukas, K-2 1000 méteres számban?
- Nem fecsérlik el a tudásukat, hiszen más számokban azért elindulnak - mondta Angyal Zoltán. - Máskülönben nincs garancia arra, hogy kettősük újra működőképes lenne: utoljára 1999-ben alkottak egy párt, s akkor ötszáz méteren remekeltek. Storcz magabiztossága és egyesbéli próbálkozásai kíváncsivá tesznek, míg Horváth sikeres lehet Gyökös Lajossal is. Én örülnék a legjobban, hogyha mindketten jól szerepelnének, hiszen rutinos versenyzőkkel talán könnyebb megszerezni a kvalifikációt.
- Az ezres négyes tagjai a hosszabb távon visszavonulót fújnak?
- Vereckei Ákos valóban az ötszáz egyesre, Kammerer Zoltán és Veréb Krisztián pedig az ötszáz párosra koncentrál a kvartett mellett. Szegeden azonban elindulnak még ezer méteren is, hiszen a válogató egyben országos bajnokság, vagyis a klubjukért szintúgy küzdenek. Ezer egyesben és párosban tehát elvileg szabad a pálya: szóló kajakban Storcz mellett figyelmet érdemel Benkő Zoltán, s párosban sem csak Horváthéknak lehet esélyük. A mecheleni Világkupa-versenyen remeklő Siebel Lajos, Molnár Péter, a tájékoztatót nyerő Bártfai Krisztián, Bauer Márton, valamint az első válogatón Kammererék mögött végző Szabó Gergely, Járik Gergely duónak hasonlóképp áll a zászló.
- A női kajakosoknál bezzeg szinte valamennyi olimpiai számban rögvest csapatot hirdethetne.
- Igen, mert a lányok valóban csodálatosan teljesítenek, bár az ő dolguk egyre nehezebb. Évek óta minden teher Kovács Katalinra, Szabó Szilviára, Bóta Kingára és Viski Erzsébetre hárul, elvégre mindenki őket akarja megverni. A lengyel és spanyol riválisok ráadásul kiválóak, úgyhogy nem irigylem őket: a szurkolók és a sajtó által előre beígért és várt aranyakért kell hatalmas csatákat vívniuk. Ezzel együtt tény, akár holnap esélyesként indulhatnának a kvalifikációs vébén, mi több, az olimpián.
- A kenusoknál a C-2 500 méterrel lehetnek gondok. Lesznek is?
- Nagyon remélem, hogy nem. Ugyanakkor e szám miatt vakargatom a legtöbbet a fejem. Joób Márton és Kolonics György egyesben meggyőző, miként utóbbi Kozmann Györggyel ezren a párost is "elviszi”. Hogy végül ki indul ötszázon?! Elképzelhető, hogy ezt a kérdést a vébétáborig megválaszolatlanul hagyom.
- Jóslásokba aligha bocsátkozhat, mégis árulja el: reálisan kell-e tartanunk attól, hogy valamely számban tényleg elbukjuk az olimpiai részvételt?
- Ilyen csúfság azért aligha esik meg velünk, minthogy még a jövő májusi Európa-bajnokságon is kvalifikálhatunk. Kilenc-tíz számban amúgy már valószínűleg a szeptemberi vébén megszerezzük az athéni indulási jogot. Sőt ezek többségében szeretném, ha éremmel nyomatékosítanánk, milyen tervekkel készülünk majd Athénba.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK