FONTOS


 

Kiváló magyar rendezés és szereplés

Minden idők legsikeresebb Európa-bajnoksága zajlott az elmúlt hét utolsó négy napján Szegeden, s ez a szakértői vélemények szerint duplán igaz: érvényes a rendezésre éppúgy, mint a magyarok szereplésére.

Az, hogy két vb és egy Eb (1998 Szeged, majd 1999 és 2001 Győr) lebonyolítása után a házigazdák megfelelő rutinnal, szakértelemmel rendelkeztek, már nem okozott a vendégseregnek meglepetést. És a folytatás is következik: 2005-ben ifi, 2006-ban ismét felnőtt vb-t fogad a Tisza-parti város melletti Maty-éri pálya, amely a közel félmilliárdos költséggel lezajlott felújítást, korszerűsítést követően a világ egyik - a duisburgi után talán a második - legkomfortosabb vízisport-centrumának számít.

Ami a magyar éremesőt illeti: a 27 számból 19-ben végeztek dobogós helyen a honi legjobbak. Emellett természetesen megnyerték a nemhivatalos, úgynevezett Waxholm-pontversenyt (a döntőbe jutottak kapnak 10, 9, 8 és így tovább 1-ig pontot), mind az összesítésben, mind pedig a három szakág közül kettőben. Csak az orosz kenusok tudták megtörni a magyar egyeduralmat.

A 33 résztvevő országból 26 szerzett minimum egy pontot, azaz csupán hét nem örülhetett döntős rajt lehetőségének. Ez még nem bizonyítaná a szakemberek által hangoztatott legfontosabb tanulságot az erők kiegyensúlyozódásáról, annál inkább alátámasztja ezt az éremtáblázat: tizennégy nemzet kajak-kenusai végeztek dobogón, s közülük kilenc állhatott annak legmagasabb fokára.

Részben a vendéglátók sikereihez sorolható - többek között - az angolok (14. hely a pontversenyben, abszolút váratlan arany a férfi k-1 1000-en Tim Brabants révén), a norvégok (16.) és a görögök (21.) eredménye, miután Almási Nándor, Bakó Zoltán és Martinek Péter személyében magyar edzőjük van.

Sok pihenőjük nincs a világ legjobbjainak: augusztus 29. és szeptember 1. között következik a vb Sevillában.

[origo] 2002.07.22.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK