FONTOS


 

Borhi Zsombor: Ha nem jutok ki a vb-re, visszavonulok

A sportág történéseit kevésbé követők tán észre sem vették, mégis igaz: Borhi Zsombor nyolc, szűknél is sanyarúbb, éhkoppot hozó esztendő után indulhat újra világbajnokságon. Borhinak a két világbajnoki cím a mai napig "kitartó" ismertséget hozott, ám ő úgy véli, hiába jegyezték klasszisként a 90-es évek első felében, ezúttal az ismeretlenbe utazik:
- Elvileg rutinos versenyzőként állhatok rajthoz a vb-n, mégis úgy ülök fel a repülőre, mintha újoncként kaptam volna lehetőséget - vallotta be a kaposvári kajakos. - Az idei teljesítményemmel ráadásul még magamat is megleptem. Különösen azok után, ahogy elkezdtük a felkészülést. Az edzőmnek, Angyal Ákosnak még egy működőképes motorosa sem volt, hogy normális edzéseket tarthasson nekem, aztán amint újra hoztuk az eredményeket, javultak a feltételek is.
- Az egyesbéli indulás lehetőségét mégis kissé nehezen kapta meg, mert nem indult el az első válogatón. Ha ilyen formában kajakozott, miért nem ült hajóba K-1 1000 méteren már Szolnokon?
- Marhaságot csináltam, belátom. Neveznem kellett volna, s ha csak kizáratom magam valamelyik előfutamban, máris teljesítem a válogatási feltételeket, amelyek szerint kötelező elindulni mindkét válogatón. Én akkor még a Gyökös Lajossal alkotott párosra szavaztam, elvégre az elmúlt években egyesben sosem tudtam az első helyre kerülni.
- Egyszer azért lehetőséget kapott: a 2000-es poznani Eb-re kijutott, ám valóban elvérzett a középfutamban.
- A túlzott bizonyítási vágy miatt túlpörgettem magam, tanultam az esetből, s ezúttal nem játszom el az újabb esélyt.
- Hiába tért vissza Pestről Kaposvárra, kajakosként évekig üldözte a balsors. Miként vette rá magát arra, hogy évről évre tovább próbálkozzon?
- Én mindvégig bíztam magamban, s Angyal Ákossal egyetemben éreztem, mind jobb leszek. Az idén négyesben újra Eb-érmet nyertem, s ez máris igazolta, megérte szenvedni.
- Ha összehasonlítja régi és mai voltát, miként fest az 1992-es és a 2002-es év Borhi Zsombora?
- Manapság jobb fizikai állapotban vagyok, ugyanakkor a mezőny is erősebb, vagyis a régi világbajnok ma már nem állná a sarat.
- És miként állja majd az "új" Borhi?
- Nehéz megjósolni. A mezőny talán ebben a számban a legerősebb és a legkiegyensúlyozottabb. Csakis az aznapi forma dönt, úgyhogy ha szombat reggel felkelek, ígérem, megmondom, mire számíthatok. Esetemben azonban már a részvétel is kulcskérdés: olyan lökést ad számomra vb-indulás lehetősége, hogy Athénig biztosan nem fejezem be a pályafutásomat.

GG, Nemzeti Sport 2002.08.26.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK