FONTOS


 

Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság, Szeged
Világverő négyesek belharcai


Július 18. és 21. között nem a víz az úr, hanem uralói, Európa legkiválóbb kajakosai és kenusai. Sorozatunkban a szegedi Mol 5. síkvízi Eb indulói közül az elmúlt évek nagy regattái alapján tényszerűen is a világ legjobbjának nevezendő magyar válogatott tagjait mutatjuk be - szakáganként és számonként. Ezúttal a férfi kajak négyesekben lapátolókat (a két egységben is érdekelt Horváth Gábort és Kökény Rolandot, továbbá Fehérvári Vincét, Beé Istvánt és Borhi Zsombort) invitáltuk a Nemzeti Sport kikötőjébe.

"A kétszázas négyes volt a legkitartóbb" - állítja Fehérvári Vince. Miután Horváth Gábornak egy ajtóüveg áthasította az alkarját, az aggódó csapattársak és edzők közül akadt olyan, aki - a sprintereknél sokkal gyorsabban - keresni kezdte a helyettesét. "Mi bíztunk Gábor felépülésében, s csak a legvégső esetben váltottunk volna" - fűzte hozzá a 200 méteren startoló négyes vezérevezőse, aki furcsamód egy kenulapáttal a kezében nyilatkozott lapunknak a dunavarsányi edzőtáborban. "Bizony, nevezek a kenusmezőnyben is ... " - lódította, majd elárulta: az olimpiai bajnok Novák Ferenc ajándékát viszi el bátyjának, akivel hajdan együtt nyertek ifjúsági vb-aranyat.

Fehérvári eztán a szakterületén (200 méteres kajakversenyek) aratott sikerek receptjéről szólt: "Hogy miként vagyunk ily gyorsak?! Többet edzünk együtt, s kiváló edzők segítik a munkánkat. Közülük Séra Miklós - hozzánk hasonlóan - igazi specialistája a sprinfutamoknak. A négyesben mindnyájunk összefogására szükség van, s hiába szerepelek jól egyesben és párosban is, a kvartettel aratott közös diadal számomra mindig a lehető legnagyobb örömet okozza."

Beé István, az immár zsinórban negyedik aranyáért hajtó négyes másik régi motorosa amondó, édesapját lassan többen ismerik, mint őt magát világbajnok kajakosként: "Az öregem a kajak-kenu-válogatott vezérszurkolója, a Beé-közép névadója. Mindenki róla kérdez, ezért elmondom: már most nagyon készül, a pocakjától a feje búbjáig piros-fehér-zöldre festi magát, s élére áll annak a várhatóan negyvenezer fős kemény magnak, amelynek tagjai minket biztatnak majd." Kisvártatva az éltetendők felkészüléséről, formájáról is szólt: "Hiába mérhetjük le a tudásunkat csupán a világversenyeken, vagyis egy évben két alkalommal, az edzéseknek azért van foganatja. Jobb időket lapátolunk, mint korábban bármikor. Kétszáz méteren ez tizedmásodpercekben mérhető, ami bőven elég, hisz általában századmásodperceken múlik, hogy aranyat vagy ezüstöt nyer az ember. Nekünk márpedig az előbbi kell!"

Horváth Gáborról már nyilatkoztak a többiek, ám hogyléte felől egyszeres olimpiai bajnokunknál személyesen is érdeklődtünk: "Úgy gyógyulok, mint a gyík, ha lemetszem valamimet, az újra kinő ... , persze ezt nem próbálnám ki minden testrészemen" - közölte nevetve az elmúlt évtizedben összállított négyesekbe szinte bérletet váltó honvédos kajakos. "Mindig ér valamilyen apróbb-nagyobb sérülés a versenyek előtt, de vészes következménye végül sosem volt a vérfagyasztó sztorijaimnak. 1997-ben például egy markoló alá csúsztam az autómmal, ám megúsztam komolyabb sérülés nélkül. Máskor is akadtak meleg pillanataim, s ilyenkor mindig kedvenc foglalatosságomtól, a motorozástól próbáltak meg eltiltani. Pedig ez ideig két keréken még semmilyen baj nem ért, jóllehet, ezzel nem akarok újabb ötleteket adni momentán dologtalan őrangyalomnak ... "
Jóslásokba - ily váratlan esetek vonzójaként - Horváth nem bocsátkozott: "Csak annyit tudok, hogy mindkét egység kiforrott csapatot alkot, s napról napra jobb időket repeszt. Hála Brenda Zsolt kézsebésznek, mindehhez én is hozzáteszem a magam részét ... A tavalyi kétszázas aranyak és a vb-ezüst után természetesen jó esélyekkel várjuk a szegedi Eb-t. Úgy hiszem, most már csak rá kell pihennünk a versenyre, hogy jövő héten mindkét távon sikerre éhesen lapátolhassunk be egy-egy érmet."

Horváth elé tavaly - az ezúttal egyesben és párosban vitézkedő Vereckei Ákos helyére - Kökény Roland került az 1000-es hajóban. "A tavalyi Eb óta már én is némi rutinra tettem szert négyesben, ám a helyem csak akkor lehet biztos az egységben, ha nyerünk" - elemezte önnön helyzetét Kökény: "Mindazonáltal a jelenlegi lehetőségekért is köszönettel tartozom az edzőmnek, Sári Nándornak. Az ő keze alatt dolgozva a közelmúltban életem legjobb pályaeredményeit produkálom Varsányban." Kökény egyébiránt nemcsak a Horváth mellett másik két olimpiai bajnokkal (Storcz-cal és Kammererrel) kiegészülő ötkarikás négyes beltagja, hanem a váratlanul ötszáz méteren válogatót nyerő egységben is szerepet kap: "Mi már a válogató előtt is úgy véltük Gyökös Lajossal, Borhi Zsomborral és Hegedűs Róberttel, hogy kijuthatunk az Eb-re és a vébére, igaz, a sikerrel utóbb a kapitánynak is meglepetést okoztunk."

Az idei évben újra látványos előrelépést tévő bajtárs, Borhi Zsombor még pontosabb elemzéssel szolgált: "Egyénileg pontosan olyan jók voltunk, mint ellenfeleink, lélekben pedig motiváltabban álltunk oda. Gyökös és Hegedűs párosban megelőzte a másik egységben ülő Verébet és Horváthot, én egyesben megszorítottam a szintén a riválisnál lapátoló Vereckeit, Kökény pedig ugyancsak partiban volt Beével. A vízen pedig vajmi kevest számít az, hogy előzetesen őket favorizálták, utóbb mi értünk át először a célvonalon. A nemzetközi mezőnyben persze még több, hasonlóan erős riválist kellene megelőznünk ... Ismeretlen négyesnek aligha tartanak majd minket: elvégre - legyen szó bármelyik számról - ha egy magyar egység áll be a rajtgéphez, azzal mindig komolyan számolni illik."
Borhi hajója sajnos az elmúlt években egyszer-másszor megfeneklett, ám az idei formája nemhogy vizet, lovat adhat a korábbi világbajnok alá: "Való igaz, vébét utoljára 1994-ben, Eb-t pedig 1997-ben nyertem. Ezúttal éremmel szeretnék visszatérni, bár lehet, hogy ismét keresztbe tesznek nekem. Szegeden Storcz indul ezer egyesben - mint az első válogató győztese -, ám az én vébéindulásomat most torpedózgatják, mondván hiába nyertem másodjára, az első regattán, a válogatási elvekkel ellentétben nem indultam. A hírek hallatán kissé ideges lettem, de már nem fogalalkozom ezzel: most csakis a szegedi Európa-bajnokságra és az ötszázas négyesbéli szereplésemre összpontosítok."

Az NS szakértője Ábrahám Attila

"Mindenképp az első vagy a második helyre várom az ezres négyest, amely - mindamellett, hogy Kökénnyel is igen erős - Vereckeivel jobban teljesíthetne. Az olimpiai négyes már bizonyított, míg a jelenlegi most mutathatja meg igazán, mit tud. Az ötszázas négyes esetében nem várt, kellemes meglepetés lenne a győzelem. Az Eb-n persze az éremszerzés a kimondatlan elvárás a legtöbb magyar egységgel szemben. Sokat lendíthet rajtuk, hogy Borhi a tavasz folyamán szinte újra szárnyakat kapott. A kétszázas négyesben Horváth keze a sebezhető, pontosabban sebzett pont. Igaz, úgy tudom harcra kész, s a világ leggyorsabb három emberével - Fehérvárival, Hegedűssel és Beével együtt - győzelemre hivatott."
Ábrahám Attila (1967) olimpiai arany, ezüst és bronzérmes, ötszörös világbajnok, tizenkilencszeres magyar bajnok kajakos.

Névjegyek

GYÖKÖS LAJOS
Születési idő, hely: 1980. június 4., Debrecen
Egyesülete: Atomerőmű
Nevelőedzője: Makrai Csaba
Edzője: Séra Miklós
Szegedi száma: K-4 500

HORVÁTH GÁBOR
Születési idő, hely: 1971. november 15., Budapest
Egyesülete: Honvéd-Westel
Nevelőedzője: Mayer Gábor
Edzője: Sári Nándor
Kiemelkedő eredményei: olimpiai 1. (2000: K-4 1000) olimpiai 2. (1996: K-4 1000), 2x vb-1. (1999: K-4 1000, 2001: K-4 200), 4x vb-2. (1993: K-4 1000, 1997: K-4 200, 1999: K-2 500, 2001: K-4 1000), 5x vb-3. (1993, 1994, 1999: K-4 500; 1997, 1998: K-2 500), Eb-1. (2001: K-4 200), Eb-2. (2000: K-4 1000)
Szegedi számai: K-4 200, K-4 1000

KÖKÉNY ROLAND
Születési idő, hely: 1975. október 24., Budapest
Egyesülete: Csepel
Nevelőedzője: Kökény Zoltán
Edzője: Sári Nándor
Kiemelkedő eredményei: vb-2. (2001: K-4 1000)
Szegedi számai: K-4 500, K-4 1000
BEÉ ISTVÁN
Születési idő, hely: 1972. július 4., Budapest
Egyesülete: Honvéd-Westel
Nevelőedzője: Horváth Péter, Hirl János
Edzője: Séra Miklós
Kiemelkedő eredményei: 3x vb-1. (1998, 1999, 2001: K-4 200), vb-3. (1994: K-1 1000), 2x Eb-1. (1997, 2001: K-4 200), Eb-3. (2000: K-4 200)
Szegedi száma: K-4 200

BORHI ZSOMBOR
Születési idő, hely: 1972. december 13. , Pécs
Egyesülete: Délviép-Kaposvár
Nevelőedzője: Gyöngyösi János, Nichtawicz Zsuzsa
Edzője: Angyal Ákos
Kiemelkedő eredményei: 2x vb-1. (1993: K-2 10000, 1994: K-1 500), 2x vb-2. (1993: K-4 1000, 1994: K-1 1000), Eb-1. (1997: K-4 1000),
Szegedi száma: K-4 500

A szegedi Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság résztvevőit bemutató tíz részes sorozatunkban Fehérvári Vince és Storcz Botond névjegyét a kajak egyeseknél, Hegedűs Róbert és Kammerer Zoltán eredménylistáját pedig a kajak párosoknál közöljük.

GG, Nemzeti Sport 2002.07.12.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK