FONTOS


 

Világ- és Európa-bajnoki válogatók, Szolnok
Malomsoki Sándor triplázhat


Közeleg a szegedi Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság, amelyre gőzerővel készül a magyar válogatott. Több számban azonban még nem dőlt el az indulók kiléte, ezért pénteken három kenuszámban rendeztek válogatót, egyben pedig szétlövést a szolnoki Holt-Tiszán.
A három héttel ezelőtti szolnoki válogatón C-2 200 méteren a Buzál Miklós, Végh Attila duó mindössze háromtized másodperccel előzte meg a Vasali László, Malomsoki Sándor alkotta egységet. Mivel az elmúlt hétvégi magyar bajnokságon, amely egyben válogatónak is számított Vasaliék nyertek, így a felek között szétlövés következett. Pénteken délelőtt már nem volt vita, Malomsokiék meglepő biztonsággal utasították maguk mögé vetélytársukat, és biztosították helyüket a sevillai világbajnoki csapatban, míg Buzálék a három hét múlva kezdődő szegedi kontinensvialadon bizonyíthatják tehetségüket.
A nap további részében már válogatóztak az érdekeltek. A kenu négyesek sprintszámában a Malomsoki, Vasali, Iván, Kolonics kvartett rajt-cél győzelmet aratott, fölényesen utasította maga mögé három ellenfelét. A folytatásban három hajó volt érdekelt a C-4 500 méteres futamban, melyben ismét a dunaferres Malomsoki Sándor örülhetett, hiszen Kozmannal, Ivánnal és Beliczával egyetemben diadalmaskodtak a Pulai, Novák, Buzál, Végh négyes előtt.
A nap zárószáma a kenu négyesek 1000 méteres viadala volt, melyben a Novák, Iván, Belicza, Kozmann összetételű egység verte az egy hete Szegeden bajnoki címet szerzett Csabai, Györe, Ipacs, Bozsik négyest. Ez utóbbi három szám győztesei Szegeden és Sevillában egyaránt képviselik színeinket, közülük a legprogramdúsabb versenyző Malomsoki Sándor lesz, aki Szegeden három, míg az andalúz fővárosban négy számban lesz érdekelt. Érdekesség, hogy a sydneyi olimpiai csapattag, Pulai Imre tavalyhoz hasonlóan az idén is lemarad a világversenyekről.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány amondó volt, hogy különösebb meglepetés nem történt, a papírforma érvényesült a szétlövésen, illetve a válogatón. A hétvégére pihenőt kapnak a versenyzők (a női kajakosok kivételével: ők a duisburgi Vk-n szerepelnek), majd hétfőtől három héten keresztül a dunavarsányi edzőtáborban készülnek, közben jövő pénteken a férfi kajak kvartettek válogatójára kerül sor, szintén a szolnoki Holt-Tiszán.

Varga Csaba, Nemzeti Sport 2002.06.22.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK