FONTOS


 

Vivendi-kupa, 2. Európa-bajnoki és világbajnoki válogató, ob, Szeged
Kovács: dupla siker
Borhi Zsombor visszatért


Szegeden tombol a nyár. A Vivendi-kupán, vagyis a második Eb- és vb-válogatón - mely egyben országos bajnokság is - az ezres döntők előtt már mindenki az árnyékos helyeket kereste. A pályán minden a nagy versenyt, a júliusi kontinensbajnokságot idézi, hiszen helyükre kerültek az új bóják és a rajtgépek is. A nézőknek végül csak-csak megadatott a lehetőség, hogy elbújjanak a nap elől, a versenyzők azonban a hőséggel is ádáz küzdelmet folytattak a vizen.
Mindjárt a nyitó szám kisebb meglepetést hozott, hiszen Szolnokon még a Dékány Kinga által strokolt egység nyert, míg most meg kellett elégedniük a második hellyel, tudniillik ha centikkel is, de kikaptak a Paksy, Móni, Keresztesi, Janics kvartettől. Mivel ez a szám egyben válogató volt, Janicsék indulhatnak mind a két világversenyen! A kenu egyeseknél nem volt vita, a szám koronázatlan királya (legalábbis vb-n még koronázatlan ...), Kolonics György ismét bebizonyította, hogy itthon - és általában külföldön is - legyőzhetetlen, s ugyan kisebb különbséggel, mint az első válogatón, mégis biztosan nyert. A fiatalok, akik éhes falkaként üldözték a vezért, két éve még az ifiben hadakoztak egymással.


Borhi Zsombor (4) Szolnokon Vereckei Ákost szorongatta, most Storcz Botondot utasította maga mögé (Fotó: Danis Barna)

A harmadik döntő azután felforrósította az egyébként is harminc fok körüli levegőt, történt ugyanis, hogy a szolnoki válogatót biztosan nyerő Storcz Botondnak fejet kellett hajtania a sokadik virágzását élő Borhi Zsombor előtt. A kaposvári kajakos 1993-ban robbant be a világ élvonalába, a tízezer méteres párosban szerzett aranyérmével, amit egy év múlva ötszáz egyesben megfejelt egy újabb arannyal. Hét évvel ezelőtt (!) még indult a világbajnokságon, de azóta összesen egy válogatót nyert, 2000-ben az olimpia előtt, ám a szétlövést akkor elvesztette. Most ezzel a meglepetésgyőzelemmel újabb ki-ki meccsen kell résztvennie: jövő pénteken Storcz ellenében. Persze ez a siker már nyugalmat adhat Zsombornak, hisz az egyik világversenyen már biztos résztvevő.
Több meglepetést nem hozott a nap, talán csak a férfi párosok döntőjében okozott kisebb izgalmat a kis különbségű győzelem. A Vereckei Ákos, Veréb Krisztián kettős mindössze tíz centivel verte a fiatal Siebel, Molnár duót.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány a döntők után arról beszélt, hogy tisztul a kép a világversenyek előtt, hiszen csupán a férfi egyesben kell szétlövést rendezni. Siebelék jó versenyzése, valamint kenu egyesben a fiatalok kellemes meglepetést szereztek a kapitánynak.
A verseny után sajtótájékoztatót tartottak az Európa-bajnokságra készülő magyar rendezők, amelyen bemutatták az Eb új, folyamatos hírszolgáltatást nyújtó honlapját (www.kajakeb.hu), melyet a Webigen Rt. készített. A csúcstechnika a magyarok lapátforgatása mellett a parton is tetten érhető lesz, hiszen elhangzott: a Vivendi Telecom Hungary biztosítja majd az Európa-bajnokság telekommunikációs hátterét, így például a futamok után nyomban láthatóak lesznek az interneten a legfrisebb eredmények.

Vivendi-kupa, 2. Eb- és vb-válogató, ob, Szolnok
Döntők, 1000 m
Férfiak. K-1. Bajnok: Borhi Zsombor (Délviép Kaposvár SC, edző: Angyal Ákos) 3:40.28, 2. Storcz (Démász-Szeged) 3:40.09, 3. Kucsera (MTK) 3:41.29. K-2. B: Vereckei Ákos, Veréb Krisztián (Honvéd-Westel, e: Sári Nándor) 3:19.04, 2. Siebel, Molnár (Csepel, Démász-Szeged) 3:19.16, 3. Kucsera, Benkő (MTK, KSI SE) 3:22.87. K-4. B: Kammerer Zoltán (Győr), Storcz Botond (Démász-Szeged), Kökény Roland (Csepel), Horváth Gábor (Honvéd-Westel, e: Sári Nándor) 3:01.80, 2. Siebel (Csepel), Gyökös (Atomerőmű), Molnár (Démász-Szeged), Bozsik (Csepel) 3:04.37, 3. Bártfai (MTK), Bethlenfalvi (Mezőgép KGF), Bauer (Mezőgép KGF), Kucsera (MTK) 3:08.16. C-1. B: Kolonics György (Csepel, e: Ludasi Róbert) 4:11.87, 2. Kronecker (BKV-Előre) 4:13.46, 3. Joób (Démász-Szeged) 4:15.75. C-2. B: Fürdök Gábor, Hüttner Csaba (Démász-Szeged, e: Ludasi Róbert) 3:46.04, 2. Novák , Kozman (Honvéd-Westel, Atomerőmű) 3:48.90, 3. Csabai, Györe (Csepel) 3:49.67.
Nők. K-1. B: Kovács Katalin (MTK, edző: Fábiánné Rozsnyói Katalin) 4:09.59, 2. Viski (Tiszaújváros) 4:13.40, 3. Szabó Á. (MTK) 4:14.55. K-2. B: Kovács Katalin, Bóta Kinga (MTK, Tiszaújvárosi VE, e: Fábiánné Rozsnyói Katalin) 3:45.98, 2. Fazekas, Rasztótzky (MTK) 3:47.20, 3. Benedek D., Benedek L. (Dunaferr) 3:50.48. K-4. B: Paksy Tímea, Móni Katalin, Kerepesi Alexandra, Janic Natasa (MTK, Démász-Szeged, e: Fábiánné Rozsnyói Katalin) 3:30.39, 2. Dékány, Lasztóczki, Fazekas, Szabó (Tiszaújváros, MTK) 3:31.10, 3. Csay (Győr), Hudy (Csepel), Harkai (Multi), Szonda (Tiszaújváros) 3:40.64.

Barok István, Nemzeti Sport 2002.06.16.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK