FONTOS


 

A szövetségi kapitány hiányoltaa fiatalok előretörését
Angyal ennél többet vár

Egyelőre csupán három kajakos, férfi egyesben Vereckei Ákos, női párosban Szabó Szilvia és Bóta Kinga szerzett jogot mind a júliusi, szegedi 5. Mol síkvízi Európa-bajnokságon, mind az augusztusi, sevillai vb-n való indulásra. "Hírmagyarázónk", az elmúlt évtized legeredményesebb olimpiai sportágának szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán azonban ennél több nevet jegyzett fel magának a Raab Karcher-kupáért kiírt első válogató után.

- A három néven nevezetten kívül biztos "befutót" nem mondhatok, ám az ténykérdés, hogy a szolnoki győztesek közül mindenki vízre száll majd valamelyik világversenyen - jelentette ki Angyal. - Ilyen korán még nemigen volt válogató, s ez némiképp a versenyzők formáján is meglátszott, ám a program összeállításakor arra törekedtem, hogy minél hamarabb kialakuljon a csapat.

- A gárda máris elég stabil, úgy fest, minden maradt a régiben.

- Nos, éppen ez zavar egy kicsit. A férfi kajakosoknál és kenusoknál továbbra sem törtek előre a fiatalok, s a már nem is oly ifjú örök ígéretek. A rutinos versenyzők sem voltak teljesen meggyőzőek: néhány döntőben - például ötszáz méteren női és férfi K-1-ben, illetve a kenu párosoknál, valamint a kajak kettesek ezerméteres futamában - a vártnál kisebb különbséggel győztek az esélyesek. Hibáztassuk bár ezért az idény eleji formát, a második válogatón a hasonlóan szerény előnyszerzés már valószín?leg azt jelentené, hogy nincs egyetlen, világversenyen dobogóra esélyes egységünk, csupán két közepesen erős.

- A sokáig sérült Kolonics György teljesítménye mennyire reményt keltő?

- Jómagam máris optimista vagyok Koló szereplését illetően. Igazi klasszis, aki ilyen sérüléshullám után is képes két válogatót nyerni. Remélem, Kolonicsot lelkileg megnyugtatják a "félkész" állapotban elért győzelmek, s az Eb-ig immár nyugodtan készülhet. Zala Györggyel kapcsolatban időközben sajnos kiderült, vállsérülése miatt szinte az egész idényt ki kell hagynia, holott egyesben, párosban és mindhárom négyes számban nagyot alkothatott volna. A kétszázas kvartettben épp Kolonicsot, az ötszázasban Malomsoki Sándort, ezer méteren pedig Novák Ferencet próbálják ki a helyén az edzőkollégák.

- A kiegyensúlyozott női csapat esetében számított az exjugoszláv Janics Natasa és az általa fémjelzett csapathajók győzelmére?

- Valójában engem is megleptek a sikerei. Noha a négyesek regattája ezúttal nem tartozott a válogató versenyek közé, mindenképp sokat sejtet, hogy a Paksy, Szabó, Janics, Bóta összetételű kvartett legyőzte Fábiánné Rozsnyói Katalin másik, e számban vb-címvédő alakulatát.

- A férfi négyesek versenyében induló magyar csapatot mindig különös figyelem övezi. A tavalyi viszontagságok után azonban egyelőre egyetlen menőnk sem szállt vízre ebben a számban. Az urak meddig húzhatják az időt?

- A csapathajóknak külön válogatót rendezünk június végén, ám illik előre gondolkodni. Ésszerűnek tartanám, ha a tavaly végül Kammerer, Storcz, Kökény és Horváth alkotta gárda újra vízre szállna. A hölgyeknél a kétszázas számtól függetlenül kevés újdonsággal szolgálhat a négyesek viadala, ezért a csütörtöki elnökségi ülésen azt javasolom majd, hogy - lehetőséget teremtve a duisburgi Világkupa-részvételre - már a júniusi ob-n eldőljön, melyik egység indulhat Szegeden és Sevillában.

GG, Nemzeti Sport 2002.05.28.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK