FONTOS


 

Raab Karcher-kupa, első Eb- és vb-válogató, Szolnok
Vereckei itthon öt éve veretlen

Az idén nemzetközi versenyen is részt vett versenyzőink közül Storcz Botond és Vereckei Ákos a színvonalában több külhoni regattát lepipáló első hazai Eb- és vb-válogató után is megőrizte veretlenségét. Az ezúttal a Raab Karcher-kupáért kiírt 500 méteres döntők K-1-es számában Vereckeit csupán a befutó előtt tudta megközelíteni Borhi Zsombor, ám - szemszögéből - nem eléggé. Storcz sydneyi nosztalgiát ébresztett szurkolóiban, miután Kammerer Zoltánnal imponáló magabiztossággal nyerte a párosok viadalát.

A hölgyeknél Kovács Katalin prolongálta remeklését egyesben, míg kajak kettesben a Szabó Szilvia, Bóta Kinga egység folytatta ott, ahol tavaly abbahagyta - azaz győzelemmel. A kenusoknál Kolonics György "saját" távján megközelíthetetlennek bizonyult, a kenu párosoknál viszont az előzetes fogadkozások ellenére újfent a Hüttner Csaba, Fürdök Gábor duó ért célba Pulai Imre és Novák Ferenc előtt.

Vereckei Ákos idei veretlensége önmagában keveset sejtet: bár ennél is fontosabb leszögeznünk, hogy klasszisunk immár ötödik esztendeje harcolja ki K-1 500 méteren a világversenyeken való indulás jogát, s nemcsak itthon, külföldön is szinte hibátlanul teljesít. Annak, hogy Borhi ezúttal kis híján felzárkózott mellé, nem tulajdonított különösebb jelentőséget: "Az utolsó bójasornál, vagyis ötven méterrel a befutó előtt néztem oldalra utoljára, s miután biztosan vezettem, kicsit visszavettem a tempóból, ami elég volt ahhoz, hogy szorosnak tűnjön a finis. Egyébként is, május vége van, nem most kell a legjobb formában repesztenem" - fejtegette Vereckei, aki eme olimpiai szám világbajnoki címvédőjeként méltó kapitányi kedvezménnyel máris kiharcolta az Eb-részvétel jogát.

Kolonics Györgyre szólóban - biztos diadala dacára - még a második válogatón is feladat vár, jóllehet, ezt a csepeliek kétszeres olimpiai bajnoka valószínűleg maga sem nagyon bánja, elvégre sérülései miatti edzés- és versenykihagyását már csak önszorgalomból is pótolná. "Ez a verseny azért végre valahára legalább jólesett - magyarázta Koló. -Az idő szorításában valójában csupán erre a számra összpontosítottam, az ezres győzelmem szombaton kevésbé várt előleg volt. Lassacskán magam is elhiszem, hogy, különösen fél kilométeren, ismert viszontagságaim ellenére is utolérhetem magam és a világ élmezőnyét."

Női egyesben aratott győzelmével Kovács Katalin vasárnap délelőtt a válogatott legszorgalmasabb és legeredményesebb versenyzőjévé lépett elő, minthogy a kétnapos válogatón ekkor már a harmadik számban jelentkezett be a biztos csapattagságért. (A beszámoló úgy kerek, ha rögzítjük: négyesben is nyert még egy aranyat - ötszázon Viski Erzsébet, Szabó Szilvia és Bóta Kinga társaságában -, ámbátor a kvartettek vetélkedése ezúttal nem soroltatott a válogató programjába.)

Kovácsnál is boldogabb lehetett Szabó Szilvia és Bóta Kinga, tudniillik - Vereckei Ákos esetében részletezett kedvezmény által - sikerükkel ők is közvetlenül kvalifikálták magukat a szegedi kontinensbajnokság és a sevillai vb K-2 500 méteres számára. A férfiak ugyanezen döntőjében egyelőre a presztízs- és a tekintélyszerzés volt a tét, pontosabban annak helyreállítása. A két kétszeres olimpiai bajnok versenyzőt tömörítő páros tagjainak, Storcz Botondnak és Kammerer Zoltánnak a tavalyi nyűglődés után tehát újra bizonyítania kellett.

Sydneyi mozdulataikat hellyel-közzel visszacsempészték versenyzésükbe, igaz, más választásuk nem volt, mert egy szintúgy parádés hajó üldözte őket, fedélzetén az olimpiai érmekből teljes kollekciót bemutatni kész Veréb Krisztiánnal és Horváth Gáborral. "Két éve, az ausztráliai győzelmemet megelőző válogató óta nem nyertem itthon párosban, úgyhogy számomra csodálatos, felszabadító érzés az első válogatón begyűjtött elsőség" - lelkendezett Kammerer. Partnere, Storcz már előre tekintett: "Ha ezer egyesben és ötszáz párosban a második válogatón is jól szerepelek, valószínűleg összeáll egy év előtti négyesünk, amelyben kettőnkön kívül Horváth Gábor és Kökény Roland ül."

A kenu párosok mezőnyében kizárólag Hüttneréknek lehetnek távlati tervei, miután már második éve utasítják maguk mögé az olimpiai bajnok Pulaiékat, no meg a derékhadat. Vasárnapi győzelmük után edzőjük, Ludasi Róbert úgy fogalmazott, kezd beérni az együttes munka, amelyet már az új hajó beállítását kísérő kezdeti problémák sem hátráltatnak.

Délutánra minden versenyzőnek gondja akadt az időjárással, miután olyan zápor zúdult a szolnoki pályára, hogy alulról, felülről nagyjából ugyanannyi vízben haladtak a kajakok és a kenuk. A férfi kenu párosok döntője oly szoros befutót hozott, hogy szemmel követhetetlen, szinte együttes célba érkezést regisztrálhattak a versenybírók. Percek múltán, a célfotó elemzését követően derült ki: Buzál Miklós és Végh Attila három tizedmásodperccel előzte meg Vasali Lászlót és Malomsoki Sándort. Utóbbi ettől függetlenül megőrizte víg kedélyét, miután az egyes kenuk sprintszámában - Belicza Bélát és Kolonics Györgyöt odahagyva -győzött.

A férfi kajakosoknál Fehérvári Vince neve továbbra is védjegy 200 méteren: egyesben a rövid táv ellenére egy hajóval, párosban Hegedűs Róberttel félkajaknyival nyerve kedvetlenítette el az évek óta hasztalan igyekvő ellenfeleket.

A hölgyeknél meglepetést hozott a Raab Karcher-kupa zárása: a Jugoszláviából áttelepült Janics Natasa igazolta, hogy a magyar csapatban is helye van. Egyesben legyőzte az Európa-bajnok Szabó Szilviát, párosban pedig a korábbi egységéből kiszálló, s egészséges daccal versenyző Dékány Kinga társaságában két-három esélyesebbnek vélt kettőst is felülmúlt.

Június idusán már az 5. MOL síkvízi Európa-bajnokság helyszínén rendezett ob-n válhat véglegessé Angyal Zoltán szövetségi kapitány egyesben és párosban vitézkedő csapatának összeállítása. A gárda verhetetlenségét senki sem garantálja, ám nehezen verhető voltát biztosabbnak látjuk, mint hogy kiszáradás sújtsa a Tisza holtágát.

Ganczer Gábor

Raab Karcher-kupa, első Eb- és vb-válogató, Szolnok

Döntők

500 m. Férfiak. K-1: 1. Vereckei Ákos (Honvéd-Westel) 1:41.88, 2. Borhi (Délviép Kaposvár) 1:42.12, 3. Bethlenfalvi (Mezőgép) 1:42.84. K-2: 1. Kammerer Zoltán, Storcz Botond (Győri VE, Démász Szeged) 1:28.57, 2. Veréb, Horváth (Honvéd-Westel) 1:29.42, 3. Gyökös, Hegedűs (Atomerőmű, Démász Szeged) 1:29.92. K-4: 1. Becsánfalvi István, Boros Attila, Szitó Ákos, Bauer Márton (Mezőgép) 1:26.26, 2. Homoki, Sztaics, Szabó, Sikonya (KSI SE) 1:28.57, 3. Jávor, Csaba, Katyina, Kassai (Multi, MTK, KSI SE) 1:28.83. C-1: 1. Kolonics György (Csepel) 1:51.23, 2. Belicza (Csepel) 1:53.80, 3. Iván (KSI SE) 1:54.52. C-2: 1. Fürdök Gábor, Hüttner Csaba (Démász Szeged) 1:42.93, 2. Pulai, Novák (Honvéd-Westel) 1:43.43, 3. Bozsik, Ipacs (BSE-ESMA) 1:43.85

Nők. K-1: 1. Kovács Katalin (MTK) 1:51.89, 2. Viski (Tiszaújváros) 1:52.28, 3. Fazekas (MTK) 1:53.14. K-2: 1. Szabó Szilvia, Bóta Kinga (Tiszaújváros) 1:42.61, 2. Paksy, Rasztóczky (MTK) 1:43.71, 3. Benedek, Gyertyánffy (Dunaferr) 1:44.73. K-4: 1. Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga (MTK, Tiszaújváros) 1:31.63, 2. Dékány, Rasztóczky, Fazekas, Janics (Tiszaújváros, MTK, Démász Szeged) 1:32.75, 3. Paksy, Móni, Szabó Á., Keresztesi (MTK) 1:33.78

200 m. Férfiak. K-1: 1. Fehérvári Vince (Démász Szeged) 36.97, 2. Pusztai (Démász Szeged) 37.95, 3. Kollár (Dunaferr) 38.33. K-2: 1. Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert (Démász Szeged) 34.07, 2. Kammerer, Horváth (Győri VE, Honvéd-Westel) 34.51, 3. Kadler, Babella (Győri VE, Csepel) 34.85. K-4: 1. Fehérvári Vince, Beé István, Horváth Gábor, Hegedűs Róbert (Démász Szeged, Honvéd-Westel) 31.20, 2. Biczók, Szélpál, Molnár, Pusztai (Démász Szeged) 31.95, 3. Gyertyános, Ring, Baranyi, Szőnyi (UTE, MTK) 32.63. C-1: 1. Malomsoki Sándor (Dunaferr) 41.83, 2. Belicza (Csepel) 42.06, 3. Kolonics (Csepel) 42.40. C-2: 1. Buzál Miklós, Végh Attila (Honvéd-Westel) 39.98, 2. Vasali, Malomsoki (KSI SE, Dunaferr) 40.01, 3. Feil, Kozmann (Atomerőmű) 40.27

Nők. K-1: 1. Janics Natasa (Démász Szeged) 42.30, 2. Szabó Sz. (Tiszaújváros) 42.55, 3. Paksy (MTK) 42.91. K-2: 1. Dékány Kinga, Janics Natasa (Tiszaújváros, Démász Szeged) 39.15, 2. Kovács K., Paksy (MTK) 39.20, 3. Szabó Sz., Viski (Tiszaújváros) 39.66. K-4: 1. Paksy Tímea, Szabó Szilvia, Janics Natasa, Bóta Kinga (MTK, Tiszaújváros, Démász Szeged) 36.13, 2. Dékány, Fazekas, Viski, Kovács (Tiszaújváros, MTK) 36.65, 3. Rasztóczky, Szabó Á., Keresztesi, Móni (MTK) 38.51

GG, Nemzeti Sport 2002.05.27.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK