FONTOS


 

Már az idénynyitón is követel
Angyal hat-hét aranyat vár

Hiába startol csupán e hétvégén a versenyidény, Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya máris nyilvánosan megfogalmazza elvárásait: az év első számú regattájának tekintett, hazai rendezésű Európa-bajnokságon és a sevillai vb-n is három olimpiai számban aratott győzelemre, s további három-négy elsőségre számít. Hosszadalmas erőfelmérésre nincs idő, állítása szerint már szombaton és vasárnap több fontos kérdésre kap választ a mecheleni Világkupa-eredmények alapján. Egyedül a sérült Kolonics Györgyöt nem nógatja: világklasszisunknak még a válogatókon sem kell formába lendülnie, elég, ha majd a szegedi Eb-n tarol.

"A belgiumi Vk-n az egyaránt új hajóban versenyző és a tavalyinál jobb szezonra számító Pulai, Novák, valamint Hüttner, Fürdök duó máris megküzdhet egymással, és több, külhoni riválissal -- mondja Angyal, aki a kajakosok különmeccsére is szerfölött kíváncsi: -- Miként két egyforintosból, ha értékben stimmelnek is, nem kovácsolható egykönnyen kétforintos érme, úgy két zseniális kajakos sem feltétlenül alkot jó párost. A Vereckei, Veréb, no meg a Kökény, Horváth K-2-es összecsiszoltsága reményeim szerint Mechelenben rögvest kiderülhet, szintúgy az, milyen ambíciókat táplálhat Storcz ezer egyesben."

Itthon mindeközben a fiatalok bizonyíthatnak a szolnoki tájékoztatón: Angyal, az idén -- magyar kezdeményezésre -- először kiírt 23 év alattiak Eb-jére gondolva, nagy érdeklődéssel várja a biztos jugoszláv csapattagság után a magyar válogatottságért harcoló Janics Natasa és Viski Erzsébet párosának bemutatkozását. Hasonló figyelmet szentel az ifjú kenusoknak, ám -- miként azt jeleztük -- Kolonics beválogatásával kapcsolatban, a csepeli versenyző pillanatnyi teljesítményétől függetlenül, fenntartja önnön, kizárólagos döntési lehetőségét.

A télen szakító Bártfai Krisztián és Sári Nándor ügyébe azonban egyelőre nem avatkozik, hiszen a versenyző számára Tóth László irányításával is megadatik a csapatba kerülés. A válogatottak ráadásul a tavalyinál több számban harcolhatják ki az Eb- és vb-részvételt: a kapitányi engedmény szerint egy-egy kajakos, illetve kenus legfeljebb három olimpiai távú (500 és 1000 m) és egy sprintszámban (200 m) állhat rajthoz a világversenyeken.

Hogy kik azok a versenyzők, akiknek esélye lehet a maximalizmusra, az épp a jelenlegi erőfelmérőkön derülhet ki, ugyanis a három hét múlva sorra kerülő első válogatón már egyetlen nekifeszülés sem tekinthető laza próbafutamnak.

GG, Nemzeti Sport 2002.05.04.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK