FONTOS


 

A hivatásos pilóta vizsgára és a hazai Eb-re készül
Bártfai Borhival folytatná

Az elmúlt három évben csupán elvétve akadt példa arra, hogy olimpiai számban olyan versenyző verekedje be magát a férfi kajakválogatottba, aki nem Sári Nándor csoportjában készül. Bártfai Krisztián ez évben a kivételeket próbálja erősíteni, minthogy az alapozást már az MTK-s Tóth László irányításával fejezte be. A munkát persze még Sáriékkal kezdte, ám külön utakra tért - ami a szó szoros értelmében is igaz. Eleinte anyagi okokból nem vállalhatta, hogy - a kevéssé helyhez kötött szárazföldi munkát igénylő időszakban - nap nap után Észak-Budáról a csepeli vízitelepre autózzon, majd ausztrál barátai meghívására még messzebb költözött, s egy hónapig Ausztráliában tréningezett.

Sári nem tolerálta a távollétet, s új párt keresett a Bártfaival olimpiai bronzéremen és vb-ezüstön osztozó Veréb Krisztiánnak. A sevillai edzőtáborban Veréb már honvédos klubtársával, Vereckei Ákossal gyakorolt. Hiába vett részt a spanyolországi túrán Bártfai is, ő külön, Séra Miklós sprintversenyzőivel edzhetett. A jövő héten kezdődő versenyidény előtt korántsem érdektelen: mihez kezd az elmúlt években párosban jól teljesítő, mégis magára maradt válogatott kajakos?

"Cseppet sem estem kétségbe, sőt új erőre kaptam az MTK-s fiatalok között - válaszolta Bártfai Krisztián. - Tóth László csapatában úgy érzem magam, mint kezdőként, tíz éve Vácott. Itt nincs acsarkodás, jó kedvvel teszi mindenki a dolgát. Persze nem csak hobbi szinten akarom folytatni a kajakozást, ezért új pár után néztem. Kipróbálom magam egy ifjú titánnal, s lehetséges, hogy a korábbi világbajnokkal, Borhi Zsomborral is összeülök. Hogy kevés időnk maradt a páros formába hozására?! Én ilyesmire nem gondolok, ugyanis ha egy kajak kettes jó, az már az elején kiderül... A május első hétvégéjén sorra kerülő tájékoztatón mindenesetre valószínűleg még csak egyesben indulok."

Bártfai természetesen tudja, hogy egy összeszokott, vb-n és Eb-n győzelemre esélyes páros bomlott fel kényszerű - más nézőpontból pedig önkéntes - távozása után. "Én a mai napig szívesen lapátolnék együtt Verébbel, de ez a jelen helyzetben lehetetlen. Az ügyet talán a szövetségi kapitánynak kellene rendeznie, ám nem tisztem, hogy tanácsokat osztogassak... A felkészültségemmel nem lehet baj, hiszen én a tél kellős közepén Ausztráliában is kajakozhattam. Az erőállapotomat, állóképességem kifogástalanságát mutatja, hogy úgy tetszik, megfelelőek lesznek az eredményeim a hivatásos pilóták orvosi vizsgálatán is. Hosszú távon már a repülés foglalkoztat, de a júliusi Európa-bajnokságon még vízközelben száguldanék."

GG, Nemzeti Sport 2002.04.21.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK