|
|
| ||||
|
|
Füleky András főosztályvezető lesz a GYISM-ben
Füleky András, aki 1974 óta dolgozik a sportban, s 1981 januárja óta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára volt, augusztus elsejétől a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium versenysport- és utánpótlás-nevelési főosztályának vezetője lesz. A váltásról, múltról és jövőről beszélgettünk az ötvenéves sportvezetővel. 
Ha a lelátóról jól
láttam, egy kicsit elérzékenyült a kajak-kenu Európa-bajnokság
záróünnepségén, amikor az európai szövetség elnöke
megajándékozta a kiváló szervezésért. Jól látta. Annak az ünnepségnek számomra más tartalma volt, mint korábban. Ez a zászlólevonás és a zászló továbbadása szimbolikusan az én 22 éves szövetségi munkámnak is szólt. Nehezen döntött a váltásról? Nagyon, hiszen életem legsikeresebb, legtartalmasabb évei fejeződnek be. Még a környezetemben sem is érti mindenki, hogy egy sikersportág hivatali szervezetének vezetőjeként, jelentős háttérrel, tapasztalattal miért választok egy minisztériumot. Bár csodálatos sikerek határozták meg az eltelt időszakot, ma már messze nem az a lelkesedés, szorgalom, belső indíttatás dolgozik bennem, mint korábban. Azt hiszem, amit ebben a sportágban sportvezetőként el lehet érni, azt elértem. Többre vágyott? Inkább összetettebb feladatra. Az utóbbi években több sportágat átfogó munkákba is bekapcsolódtam. A kilencvenes évek elejétől egyik kitalálója, megalkotója voltam a Magyar Sportszövetségnek, tavaly a Nemzeti Sportszövetség létrehozásában is meghatározó szerepet játszottam. Az olimpiai sportágak szövetségében alelnökként tevékenykedtem, aktív tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Ezek mind-mind felszínre hoztak olyan integratív és hallatlanul érdekes feladatokat, amelyek túlmutatnak egy sportágon. Másrészt szinte visszautasíthatatlannak tartom, hogy felkértek ennek a főosztálynak a vezetésére. Az elmúlt négy évben gyakorlatilag nem létezett szakmai kapcsolat a minisztérium, a szövetségek, az egyesületek és az utánpótlás-nevelés között. Vissza kell állítani a szakmának a helyét az élsport irányításában, és hogy erre engem látnak alkalmasnak, ezt mindenképpen nagy elismerésnek tartom. Ha négy év múlva, mondjuk a mostani ellenzék nyeri a választásokat, érdemei feledésbe mehetnek, s könnyen kimondhatják, hogy pártkatona. Ezt is mérlegeltem. Nem vagyok egyik pártnak sem a tagja, de nyíltan baloldali érzelműnek vallom magam. De ha igaz az a törekvés, hogy az államigazgatásban megpróbálják a szakembereket a szakértelmük alapján megítélni, akkor nagyon remélem, hogy három és fél év múlva a szakmai munkát fogják értékelni, és nem azt, hogy kire szavaztam. Munkatársaimmal együtt azon fáradozunk majd, hogy a sportszakmai értékeket hogyan tudjuk megjeleníteni. Említette a munkatársakat. Vannak egyáltalán? A korábbi helyettes államtitkárságon tizenkilencen dolgoztak, és nyilvánvalóan ebből a körből kell az új főosztály meghatározó magját, munkatársi körét kialakítani. Ezek a munkatársak kiváló felkészültségű, magas végzettségű, nyelveket beszélő, számítógépes ismeretekkel rendelkező személyek. Egyetlen ellenvetés merülhet fel, hogy sportszakmai végzettségük és kapcsolati rendszerük nem olyan, ami erre a főosztályra predesztinálná őket. Ön az utóbbi évtizedben sokat vitatkozott a mindenkori sportvezetéssel, mert sok mindent másképpen látnak a minisztériumban, mint a szövetségekben. Feloldható ez az ellentmondás? Azt hiszem, értelmes beszélgetésekkel, vitákkal, kompromiszszumkészséggel feloldható. Az elmúlt négy évben még a jó szándékú döntések végrehajtása is gyakran sérült a szakmaiság, az együttműködés, az együttgondolkodás hiánya miatt. Például a kajak-kenu szövetség az elmúlt év végén történetének eddigi legmagasabb céltámogatását kapta, mégis meggyőződésem, hogyha a minisztérium akkori szakmai vezetése leült volna a szövetséggel, akkor ennek a pénznek a felhasználását, elosztását sokkal jobban lehetett volna végrehajtani. Nem voltak fórumok arra, hogy a szakemberek véleményt mondjanak. A sportban, ami annyi különbözőséget hordoz magában, direktívákkal irányítani lehetetlen. Hogyan lehet államilag irányítani, amikor a szövetségek önállóak? Ez mindig is kritikus pont volt. Biztos vagyok abban, hogy a minisztérium soha nem fog beleszólni abba, milyen típusú felkészülési munkát végezzenek a sportágak. Jánosi György azt mondta, hogy a minisztérium erősíteni akarja azokat a feladatokat, amelyeknek állami funkcióként kell működniük. Ilyen az elosztási rendszerek, a koncepcióalkotás, a prioritások meghatározása, illetve az egyéb tárcákkal való együttműködés, a sport kormányzati szinten való képviselete. Ennek persze nyilván vannak legyűrűzései, s óriási hibának tartom, ha nem vesszük észre, hogy az egyes kormányzati döntéseknek milyen szakmai konzekvenciái vannak. Mi lesz a feladata a versenysport és utánpótlás-nevelési főosztálynak? Hozzánk tartozik majd az élsport. Nagyon rövid időn belül foglalkoznom kell a nemzeti sportstratégia kidolgozásával, ezt ugyanis már ősszel a kormány elé szeretné vinni a minisztérium vezetése. Sürgős a sporttörvény átgondolása is. Az utóbbi években jelentősen növekedett a sport állami támogatása, mégis általános a vélemény, hogy még nagyon sok pénz kellene a klubok, a szövetségek, az olimpiai műhelyek normális működéséhez. Kijöhet-e jól ebből a minisztérium? Lényegesen több költségvetési pénzre lenne szükség ahhoz, hogy mindenki a számára elfogadható helyzetbe kerüljön, és ez pillanatnyilag elképzelhetetlen. Mégsem vagyok pesszimista. Át kell gondolni, hogy bizonyos sportági programok, sportági keretek csak és kizárólag arra használhatók-e, amire tervezték, például a stadionrekonstrukciós program csak labdarúgó-stadionokra vonatkozhat-e a jövőben vagy esetleg más sportlétesítményekre is. Az egész támogatási rendszert át kell tekinteni, és valószínűleg módosításokra is szükség lesz. Ha a kajakosok többet kapnak majd, megismétlődik a tavaly év végi morgolódás. Most meg már azt is hozzáteszik majd, hogy persze, a Füleky. Nyitott elosztási rendszerek kellenek, amelyekben előre megismerhetők azok az elvek, amelyek társadalmi viták és konszenzusok révén jönnek létre. Nagyon lényeges, hogy a nemzeti sportstratégiában kimondjuk, ezeknek és ezeknek a sportágaknak megkülönböztetett figyelmet - és ennek megfelelő anyagi támogatást - kell kapniuk, mert van bennük valamifajta társadalmi cél. A szakmai bizottság tavaly a Nemzeti Sportszövetségben megkapta azt a feladatot, hogy dolgozza ki a szövetségek működési támogatásának elosztási rendjét. Akkor volt egy alapötletem, amelyből kiindulva sikerült egy olyan rendszert kialakítani, amit a közgyűlésen hatvan szövetség képviselője egyhangúlag elfogadott. Ha négy év múlva beszélgetünk, mikor volna elégedett? Ha eredményes olimpián lennénk túl, és ha a főosztály úgy működne, hogy a szövetségek azt mondanák, jó velünk az együttműködés, van rálátásunk a magyar sport egészére. A legnagyobb elismerést pedig az jelentheti, hogy bármi történik az ország kormányzati struktúrájában, irányításában, azt mondják majd, erre a főosztályra, erre az emberre szükség van. 53-54 évesen ugyanis nem szeretnék munkanélküli lenni. Faludi Gábor, Magyar Hírlap 2002.07.29. |
| ||||||
|
FONTOS
