FONTOS


 

Valamennyi magyar egység döntős

Valamennyi 1000 és 500 méteres versenyszámban bejutottak a döntőkbe a magyarok a Szeged melletti Maty-éren zajló Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Ma az 1000, vasárnap az 500 és 200 méteres számokban avatnak bajnokot.

A csütörtöki sikeres szereplés következtében mindössze öt magyar egységnek kellett indulnia a tegnapi középdöntőkben a kajak-kenu Európa-bajnokságon. E számok zömében az előfutamokból nem is lehetett döntőbe jutni.
Az 1000 méteres középfutamokban a döntős hely megszerzése nem jelentett különösebb gondot a magyar kajakosok számára. Egyesben Storcz Botond a világbajnoki címvédővel, a francia Babak Amir Thamassebbel került egy futamba, s nem erőltette, hogy legyőzze. Második helyen ért célba, megelőzve az olimpiai bronzérmes brit Branbantset. Kajak kettesben a Vereckei, Veréb kettősnek most már nem voltak kajakgondjai, s csaknem egy másodpercet vertek a második helyezettre. A Kammerer, Storcz, Kökény, Horváth összeállítású négyes már ötszáz méternél vezetett, s sikerrel verte vissza a lengyelek meg-megújuló támadásait.
Délután, az 500 méteres középfutamokban csak két számban voltunk érdekeltek. Kajak kettesben az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz pár az utolsó száz méteren nagy hajrával - négy tized másodperccel - előzte meg a szlovák Chorvath, Erban kettőst. Az új összeállításban - Gyökös, Kökény, Borhi, Hegedűs - szereplő négyes is biztosan nyerte futamát, többek között a németeket is megelőzve.
Ezzel valamennyi 1000 és 500 méteres számban ott lesznek versenyzőink a döntőben.

Ezt várja a kapitány
Angyal Zoltán szövetségi kapitány kérésünkre arra vállalkozott, hogy számonként mondja el, mit vár versenyzőinktől. Tegnap az 1000 méteres számokról beszélt, ma az 500 és 200-as versenyszámokról alkotott véleményével ismerkedhetünk meg. A korábbi években ez utóbbi két távon voltak eredményesebbek kajakosaink és kenusaink. A kapitány általánosságban elmondta, a 200 méteres számok kiszámíthatatlanok, hiszen még a legkisebb hiba kijavítására sincs idő.
Kajak egyes, 500 m: Vereckeinek áll a zászló, remélem, hogy olyan formában van, hogy meg tudja oldani ezt a feladatot, de nagyon erősek az ellenfelek.
Kajak kettes, 500 m: az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz kettős tavaly nagyon gyengén ment, ki sem jutottak a világversenyekre, az idén viszont a válogatókon, a mecheleni Világkupán és az előfutamban is nagyon jól mentek. Mindenképpen dobogóra várom őket.
Kajak négyes, 500 m: új összeállítású - Gyökös, Kökény, Borhi, Hegedűs - egységről van szó, a dobogó nagyon szép eredmény lenne tőlük.
Kenu egyes, 500 m: Kolonics Györgynek ez a jobbik száma, ebben nyert olimpiát, s ebben címvédő. Téli betegsége és sérülései miatti edzéskiesését a rövidebb távon valószínűleg könnyebben behozta, de kérdéses, hogy a legalább három világklasszis ellenféllel szemben - Opaljev, Dittmer, Doktor - ez elég lesz-e. Dobogóra várom, de hogy annak melyik fokára sikerül állnia, nem tudom.
Kenu kettes, 500 m: ez a gyengébb száma a Hüttner, Fürdök kettősnek, egy dobogó közeli hely elérése siker lenne.
Kenu négyes, 500 m: tavaly ezüstérmesek voltak. A sérült Zala helyén most Malomsoki a vezér, mögötte Iván, Belicza és Kozmann térdel. Az előfutamban jól mentek, s biztos, hogy harcban lesznek az első helyért.
Női kajak egyes, 500: bár ez a mezőny sűrűbb, mint a hosszabb távon, Kovács Katalin ebben a mezőnyben is esélyes a győzelemre, de az is szerepet játszhat, hogyan végződik a szombati 1000 méteres döntő.
Női kajak kettes, 500 m: a tavalyi világbajnok és EB-győztes Szabó, Bóta párnak esélye van a címvédésre.
Női kajak négyes, 500 m: a Kovács, Szabó, Viski, Bóta egység tavaly világ- és Európa-bajnokságot is nyert, s most is győzelmet várok tőlük.
Kajak egyes, 200: Fehérvári Vince az idén magabiztosan versenyzett, dobogón kellene végeznie.
Kajak kettes, 200 m: a Fehérvári, Hegedűs kettősnek a németekkel az aranyért kellene harcolnia.
Kajak négyes, 200 m: a tavaly EB-t és vb-t nyerő Fehérvári, Beé, Horváth, Hegedűs most is esélyes a győzelemre.
Kenu egyes, 200 m: Malomsoki Sándor nagyon jól ment az idén, mindenképpen dobogóra várom.
Kenu kettes, 200 m: Buzál és Végh korábban kétszer ezüstérmes volt ezen a távon, tavaly nem indultak nemzetközi viadalon, dobogóra kellene kerülniük.
Kenu négyes, 200 m: Zalával tavaly világbajnokságot nyert Vasali, Malomsoki és Iván, most Kolonics a negyedik ember. Jó esélyük van a győzelemre.
Női kajak egyes, 200 m: a korábban jugoszláv színekben versenyző Janics Natasa most először tagja a magyar válogatottnak. A dobogóra kerülés szép eredmény lenne.
Női kajak kettes, 200 m: A Dékány, Janics pár bármelyik dobogós helyért harcban lehet.
Női kajak négyes, 200 m: Paksy, Szabó, Bóta és Janics új négyest alkot, s az idén már többször legyőzték a másik magyar, tavaly világbajnoki címet szerző egységet. Ez pedig azt jelenti, hogy nyerhetnek.

Faludi Gábor, Magyar Hírlap 2002.07.20.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK