FONTOS


 

Hármas szegedi csata K1-ben, a sprint idénynyitón
Régi-új elnökség


Megkezdődött a kajak-kenu versenyidény. Ezt Tolnán utánpótlás maratoni viadallal, a fővárosban pénzdíjas sprintversennyel bizonyították, Szegeden pedig közgyűlést tartott a helyi klub.

A Démász-Szegedi VE közgyűlésén a beszámolók után az idei szakmai és gazdasági tervek elfogadása következett. Az egyesület öt szakosztályosra bővült, mivel a kajak-kenu, az evezés, az indián játékok és a szabadidősport mellett a diáksport is helyet kapott a sportágak között. A tisztségviselők mandátuma lejárt, ám csakúgy, mint az elmúlt négy évben, a következő periódusban is Vass György lesz az elnök. Az elnökség tíz fősre szűkült, Vass mellett dr. Bohács Zsolt, Kajner Gyula, Petrovics Kálmán, Sebesvári Mihály, Kecse-Nagy Sándor, Czellár Lajos, Szovics Zoltán, Szélpál András és Ambrus Attila alkotja a továbbiakban a vezető testületet.

A klub felnőtt versenyzői közül néhányan a fővárosi Hajógyári szigeten szerepeltek. Az Island Boat Show elnevezésű, pénzdíjas 200 méteres sprintviadalon, K1- ben igazi szegedi párharc alakult ki. Győzött a táv specialistája, Fehérvári Vince, második helyen Pusztai István, a harmadikon pedig az olimpiai bajnok Storcz Botond végzett.

Tolnán elsősorban az utánpótlás maratonistáknak volt évadnyitó versenyük. A közel ötven démászos sportolónak nagyon fontos felkészülési állomás volt két héttel az országos bajnokság előtt ez az esemény.

A Démász-Szegedi VE kajak-kenusainak eredményei, 10 km, felnőttek, K1, nők: ...5. Jároli Andrea. Serdülők (15-16 évesek), fiúk, K2: ...2. Földeák Gábor, Temesvári László. K1: ...3. Petrovics Máté, ...5. Ágoston Péter. 5 km, kölyök korcsoport (13-14 évesek), lányok, K1: ...5. Szabó Gabriella. Fiúk, K1: ...2. Somfai Márton, ...5. Ágoston Zoltán, 6. Ágoston Attila. MK1, lányok: ...3. Gál Noémi. C1: ...2. Juhász Norbert, ...6. Kiss István. PC2: ...2. Hoffmann Balázs, Csamangó Dávid, 3. Salánki János, Ménesi Bence. 2 km, gyermekek (12 évesek), fiúk, MK2: 1. Ágoston Gábor, Bodor Attila. MK1: 1. Császár Gergely. PC2: ...2. Domonkos Gábor, Kontraszti Patrik, 3. Káli Lajos, Pit Péter, ...6. Kövesdi Máté, Buchholcz Balázs.

A hét végén Mechelenbe, az első Világkupafutamra utazik a Démász két kenusa, Fürdök Gábor és Hüttner Csaba, valamint a kajakos Storcz Botond. A többi felnőtt és junior sportoló pedig a ma kezdődő szolnoki tájékoztatón mérheti le a formáját.

Mádi József, Délmagyarország 2002.05.04.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK