FONTOS


 

Európa jön a Maty-érre

Dunavarsány és Velence. Két helyszín, amely keretbe foglalja 2002 legfontosabb hazai és nemzetközi kajak-kenu versenyeit. Természetesen az év legjelentősebb magyarországi eseménye a július 18. és 21. között a Maty-éren rendezendő felnőtt Európa-bajnokság lesz.

Dunavarsányban kezdődik az idény, mégpedig április 8-án, a Heraklész vízi felmérő viadallal. A felnőttek útja ezután Hazewinkelbe, a világkupára vezet május 3. és 5. között. Eközben az ifik Szolnokon az első tájékoztatóversenyen mérhetik le, hogyan sikerült a felkészülésük. Május második hétvégéjén Győrben a maratoni magyar bajnokságot rendezik, utána pedig május 24-étől 26-áig egy jól ismert helyszínen, Poznanban tartják a második felnőtt vk-t. Nem valószínű, hogy a mieink ezen részt vesznek, mert ekkor lesz az Eb- és vb-válogató Szolnokon.

Két napra (június 8-9.) az ifik újból Szolnokra költöznek az Eb-válogató miatt. Szegeden június 14-16-án vendégeskednek először a sportág legjobbjai, lévén ekkor tartják a Maty-éren a felnőtt magyar bajnokságot, amely egyben a második Eb- és vb-kvalifikációs esemény. A július 18. és 21. közötti, szegedi síkvízi Európa-bajnokságig két világkupa (Duisburg, jún. 21-23. és Milánó, júl. 12-14.) vár a kajak-kenusokra, miközben Szolnok U23 és ifi Eb-válogatónak, valamint a Heraklész kadett vk-nak (mindkettő jún. 5-7.) ad otthont. A maratonisták előbb Tolnán a második válogatón tesztelnek (jún. 22-23.), később Dániába utazhatnak a világkupára (júl. 13-14.).

Egy héttel a szegedi Eb után Komatsuban lesz az utolsó vk-futam, majd augusztus első hétvégéjén Zágrábban az ifik és a juniorok döntenek arról, kik az öreg kontinens legjobbjai. A nyár záró hónapjában Tynben bonyolítják le a maratoni (aug. 17-18.) és Sevillában a síkvízi (aug. 29.-szept. 1.) világbajnokságot. Szeptember 21. és 22-én Szlovákiában vendégeskednek az európai olimpiai reménységek, ugyanekkor Velencén záródik a versenyidény, a Dunai István-emlékviadallal.

Nagy lendület, kitartás és komoly felkészülés kell ehhez a programhoz bármely korosztályban, és a munkához a Magyar Olimpiai Bizottság már megadta az első lökést. A MOB ugyanis elkészítette hat pont alapján a sportágak támogatási sorrendjét, amelyben a kajak-kenu végzett az élen. Így a MOB-tól idén 100 millió 97 ezer forintot kap az eredményesség, az edzőtáborok, az olimpiai műhelyek, a felkészülés és az egyedi szakmai feladatok segítésére. A 38 sportág listájának a legvégén a curling és a labdarúgás áll, MOB-támogatás nélkül.

Mádi József, Délmagyarország 2002.01.31.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK