FONTOS


 

Európa kétszer Győrbe jön

Győrött az idei esztendő ismét a kajak-kenu nagy évének ígérkezik. Előbb tavasszal az európai szövetség tartja kongresszusát a megyeszékhelyen, majd nyáron a maratoni EB-nek ad otthont a város.

- Két évvel ezelőtt a maratoni világbajnokság hatalmas sikert hozott a vízen és a parton egyaránt. A rendezők önmaguk számára is magasra tették a mércét. Képesek lesznek-e újra hasonló teljesítményre?
- Bízom benne, mert minden feltétel adott hozzá. A létesítmények nagy része készen áll, az akkori szervezőcsapat is szinte változatlan - kezdi Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség alelnöke. - Huszonöt-huszonhét ország versenyzőire számítunk. Ezúttal már az ifjúságiaknak is Európa-bajnokság lesz a korábbi Világkupa-futam helyett. Nagyjából elkészült az EB programja, ebben helyet kap a masterseken át a fiatalokig minden korosztály. Július 13-án tartjuk a megnyitóünnepséget a vízi színpadnál, a kiegészítő rendezvényeknek pedig ugyancsak az Aranypart ad helyet. Az előkészületekhez tartozik: beindultak a szerződéskötések, a világbajnokság szponzorai közül sokan ismét szerepet vállalnak.

- Az európai szövetség vezérkara azonban már tavasszal is Győrbe érkezik. Mit lehet tudni a kongresszusról?
- Március 31-én a városháza dísztermében ülésezik az Európai Kajak-kenu Szövetség. Várható a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapelveihez igazodva az alapszabály módosítása. Az elnökségben tisztújításra kerül sor, elképzelhető, hogy a magyarok is szerepet kapnak az új testületben.

- Sydneyben csodálatosan szerepelt a magyar kajak-kenusport, de a versenyképességét minden tekintetben meg kell őrizni. Milyen tervei vannak a hazai szövetségnek erre vonatkozóan?
- Gyorsan el kellene jutni arra a szintre, hogy a kajak-kenu a televízióban tökéletesen közvetíthető legyen. Ehhez megfelelő pályák is kellenek. A versenyek műsorát pergőbbé kell tenni. Sydneyben a kényszer szülte ezt a megoldást, de az élet igazolta, ez a helyes út. Egyben szakmai kérdések is felvetődnek, hiszen ezzel a megoldással a sportág nagymenői hátrányba kerülnek, mert nem tudnak annyi számot nyerni, másrészt a kajak-kenunak hasznára válik, hiszen több versenyző szerezhet érmeket. Látványos kiegészítő rendezvényekre, hatásos marketingmunkára is szükség van. Lejárt egy olimpiai ciklus, több bizalmat kell adni a fiataloknak, még akkor is, ha esetleg kevesebb érmet nyerünk a világversenyeken. Az MKKSZ régiós csoportokat hozott létre, versenyeket, szakmai konferenciákat akarunk szervezni az egyes területeken. Fontos feladat az olimpiai műhelyek életben tartása, a budapesti klubok ingatlanhelyzetének megoldása, tennivaló tehát van bőven.

- Hogyan akarják szélesíteni például a sportág alapjait?
- Az MKKSZ szerencsére amolyan gyűjtőszövetséggé vált, az evezést kivéve szinte valamennyi vizes sportot magába tömöríti. A szlalom mellett a sárkányhajó, a rafting, a vízi túra, a masters is a profiljához tartozik. Számukra szervezett versenyrendszert biztosítunk.

- Említette a pályák fejlesztését. Milyen lépések várhatók ebben a tekintetben?
- Nemrégiben készült el egy felmérés a pályák állapotáról, helyzetéről. Folyamatos egyeztetésre van szükség a szakmával a szegedi, illetve szolnoki helyszín között. A csodálatos környezetben fekvő győri pálya nem állóvizes, így egyelőre csak maratoni versenyek rendezésére alkalmas. Belátható időn belül nem is lesz változás.

- Nemsokára lejár az elnökség mandátuma, választás következik. Marad a jelenlegi vezérkar?
- Nem tudom, ha hiszi, ha nem, még nem beszéltünk erről Baráth Etele elnökkel sem. Egy biztos, március 29-én lezárunk és kezdünk egy négyéves korszakot, a többiről a tisztújító közgyűlés dönt. Most még ennél fontosabb a válogatott sevillai meleg vizes edzőtáborozásának megszervezése. Az egyébként jól működő szövetség nehézségeire jellemző, csak az olimpiai bajnokoknak tudjuk fedezni az edzőtábor teljes költségét, a többieknek szponzort kell keresni, vagy a zsebükbe kell nyúlni. Nem várhatunk mindent az államtól, igyekszünk megoldani a saját gondjainkat. Az idén maratonon és sík vízen világbajnokság és EB is lesz, ezeken szeretnénk a hagyományoknak megfelelően szerepelni.

Papp Győző, Sporthírek 2001.02.14.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK