FONTOS


 

Vízi állócsillagok a kajak-kenu ob-n

Tavalyhoz képest nem ragyogott fel új csillag a sportág egén, így eredményeiken túl az illendőség is úgy kívánja, hogy olimpiai bajnokaink szereplésével foglalkozzunk a hét végén Szolnokon lebonyolított kajak-kenu országos bajnokság kapcsán.


Az alkalmilag feloszlott Novák-Pulai duó
A bohémságtól különben sem idegenkedő Pulai Imre, Novák Ferenc kenukettes tagjai használták ki leginkább, hogy az ob idén nem a válogatást szolgálja a vb-re - erre júniusban kerül sor -, hanem a presztízs emelését. Ők ugyanis ezúttal nemcsak hangot adtak szokásos csipkelődésüknek ("Unom, hogy mindig úgy kell behúznom Novákot a célba" - Pulai; "Elegem van belőle, hogy ha nyerünk, én mögötte akkor is csak második vagyok" - Novák), hanem más-más társat választva valóban versenyre keltek egymással. A párharcnak 500 méteren a Dávid-termetű Novák (Buzállal összetérdelve) nyerte a Góliát Pulai előtt (Ispánnal). Szépséghiba, hogy a futamot - akárcsak 1000-en - a Fürdök, Hüttner kettős nyerte. Ám ettől Pulai és Novák sem tűnt levertnek, bizonyítva, hogy ebbe a megmozgatott tonnákról, végigkínlódott évekről elhíresült sportágba is lehet könnyedséget csempészni.

Folytassuk kenuval, s természetesen Kolonics György következik. Koló imponálóan nyert 500-on, 1000-en és 200-on is, megtoldva még ezt egy négyes sikerrel. Kolonics nem Kolonics lenne, ha fölénye helyett nem "gyötrődéseiről" beszélne: "Három héttel ezelőtt kaptam új hajót, de cserélgettem a régivel, tépelődtem, hogy melyikkel induljak. A régit 1999-ben két nap alatt betörtem, így most kicsit magam is meglepődtem, de nem éreztem, hogy jól futna alattam ez az új." Megnyugtathatjuk Kolót: jól fut. Győzelmei után ezt már ő is elhitte, de fölényét mégsem ennek és jó formájának tulajdonítja: "Zala Gyuri és Hoffmann Ervin sem indult az ob-n." Kolonics alighanem akkor lesz verhetetlen, ha egyszer az önbizalma is megjön.

Férfi kajakos olimpiai bajnokainktól az volt a minimális elvárás, hogy sydneyi győzelmeiket megismételjék. A kötelező feladatot Kammerer és Storcz K2 500-on, illetve K4 1000-en Vereckeivel és Horváthal kiegészülve teljesítette is. Egyesben Storcz és Vereckei között elmaradt a várt összecsapás: előbbi csak 1000-en, utóbbi pedig 500-on indult el - és nyert. Storcz döntése érthető, hisz neki 500-on ott van a páros, Vereckeit pedig betegsége tartotta távol az 1000-től. "Őszinte leszek, nem a betegség miatt hagytam ki az 1000-et. Hanem mert a hosszabbik távra nagyon össze kell kapnia magát az embernek. Tavaly rengeteget versenyeztem, idén nem akarom idő előtt ellőni a puskaporom. De a válogatón 1000-en is elindulok", felelte Vereckei, aki három társával együtt azon füstölgött még, hogy edzőjük, Sári Nándor a 200-as sprintszámba is benevezte őket. Ahol a 2. helyezés tőlük kielégítő.

Hiába lapátoltak biztató formában Sydney hősei, az ob legeredményesebb versenyzője Szabó Szilvia lett. Hat számban állt rajthoz - ötöt megnyert. Hogy ezt önszántából vagy "felsőbb utasításra" tette, arra lakonikusan így válaszolt: "is-is". Kőbán Rita sem futamodott meg a számára gyengébb olimpia után, ám hiába készül már csupán napi egy edzéssel, a Laky Évával elért 4. (500) és 3. (200) helyezés tőle még szokatlan. A sok állócsillag mellett alighanem ő az egyik hulló, igaz, még mindig fényes csillag a sportág egén.

Novák Miklós, Népszava 2001.05.21.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK