FONTOS


 

Az utánpótlásnak alig jut az ISM 112.2 milliójából
Botrányos forráselosztás

Senki sem akarta, hogy - az eredményektől függetlenül - egyforma mércével mérjenek, ám most a kirívó aránytalanság szíthat belviszályt egyik legeredményesebb sportágunk, a kajak-kenu egyesületei között. Mindenki örült annak, hogy a zárszámadás elfogadásával a sportra is gondoltak a költségvetési többlet elosztását megszavazó országgyűlési képviselők, ám a gyakorlati megvalósításba hiba csúszott. Jelenleg úgy fest, a kajak-kenunak jutó 112.2 millió forintból (ami amúgy tetemesebb, mint az év folyamán az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, a MOB-tól és a Nemzeti Sportszövetségtől kapott összes támogatás) 103 millió öt egyesülethez kerül, míg a maradék 9.2-n tíz további klub osztozik.

Az ISM a törvény megszületése után a szövetséget kérte fel javaslattételre, ezért az MKKSZ különbizottságot állított fel, amelybe több elnökségi tag mellett a szövetségi kapitányt és a szakfelügyelőt is delegálta. A sportág bázisát jelentő majd' 70 szakosztályból a 22 legeredményesebbhez kívánták eljuttatni a plusztámogatást. Szigorú kritériumrendszerük alapján a hét kiemelt egylet közé például csakis olyan sportkör kerülhetett, amelynek versenyzője olimpiai számban szerzett érmet a felnőtt-, illetve az ifjúsági világbajnokságon.

A tárca végül azon kitétellel kérette be a listát, hogy az első kategóriában csupán öt, a másodikban pedig tíz egyesület maradhat. A minisztérium illetékesei ugyanakkor a forráselosztási arányokról előzetesen hallgattak, így a nem várt meglepetés csak karácsony után érte a szövetség vezetőit: a kiemeltek tízszer akkora pénzt (körülbelül 20-20 millió forintot) kapnak, mint a főként utánpótlás-neveléssel foglalkozó kicsik (amelyek között azért a "keretszűkítéskor" lejjebb sorolt élklubok is akadnak).

"Örömömben majd kiugrottam a bőrömből, amikor meghallottam, hogy 112.2 millió forint áramlik a sportágba, de most nagyon ideges vagyok - mondta Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu-szövetség általános alelnöke. - A kormányzati szándék kiváló, a forráselosztás azonban okkal gerjeszt botrányt, mert e rendszerrel elszívják a levegőt a nevelőegyesületek elől. Nekünk hosszú távon kell gondolkodnunk, ráadásul a kirakatban lévő egyesületek kizárólagos menedzselésének az a tény is ellentmond, hogy a vb-n mindössze két kajakos, illetve kenus nyert a nevelőklubja színeiben."

Természetesen nem hibáztathatók azok az egyesületek, amelyek fizetést és szponzort hajtanak fel sztárversenyzőinknek, és ezúttal valamelyest kedvezőbb helyzetből kezdhetik majd az évet. A problémát az okozza, hogy a szükségszerűen egyforma skatulyákat használó államigazgatás nem tett kivételt e Magyarországon nagyszámú egyesületre és műhelyre építő sportággal. "Bízom a döntés átdolgozásában, ám erre sajnos nincs valós esély - magyarázza Kadler -, tudniillik a minisztérium közvetlenül a szakosztályokkal köt szerződést, a kedvezményezettek pedig aligha mondanak le az őket illető támogatásról."

Hogy némiképp hozzájáruljunk az ügy átgondolásához, három példa segítségével rögzítjük: a rendszerben valami nagyon nem stimmel. A Honvéd kiemelkedő eredményeinek elérésében, következésképp az első kategóriába kerülésében ezúttal az játszott nagy szerepet, hogy Csipes Ferenc szakosztály-igazgató Vereckei Ákost és Veréb Krisztiánt a világversenyek előtt néhány héttel igazolta át; a Szegednek és a Győrnek hiába van két aktív kétszeres olimpiai bajnoka, csupán "másodosztályú"; az olyan világnagyságokat - mint Hesz Mihály, Gyulay Zsolt, Dónusz Éva vagy Bártfai Krisztián - nevelő Vác pedig szinte a listára sem fért fel.

Lapátforgatók a jégen

A kajak-kenu tipikusan nyári sportág, ezért a lapátforgatók - mozgáshiányuk leküzdésére - örömmel választanak maguknak télen is űzhető foglalatosságokat. A legújabb, kissé talán meglepő kiegészítő sportjuk a jégkorong. Horváth Gábor közbenjárására az egykori kajakos sztár, a ma az Újpest FC-t működtető kft. ügyvezetőjeként dolgozó Gyulay Zsolt a férfi válogatott rendelkezésére bocsátotta az UTE Megyeri úti hokipályáját. A jégen sosem látott keménységű csaták zajlanak péntek esténként: állítólag még a profi ütőforgatók is csettintenek Vereckei Ákos, az egyik legvállasabb kajakos palánkraszorításait látva... E napokban csatlakozik a válogatotthoz a Japánból, illetve Kanadából hazatérő Fehérvári Vince és Hegedűs Róbert, és máris utazhatnak tovább: január elején az ausztriai Altauseeben az immár tradicionális sítáborral kezdődik a közös felkészülés.

GG, Nemzeti Sport 2001.12.28.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK